Türkmenisztán  

2014. november 19. - ruba

 Bevezetés

 

Türkmenisztán az 5 közép-ázsiai volt Szovjet tagköztársaság közül a legdélebbi fekvésű. Területe majdnem félmillió négyzetkilométer (ez Európában kb. Spanyolországnak felel meg), lakossága viszont alig 5 millió fő. Ennek oka, hogy az ország szinte egészét a Karakum-sivatag foglalja el.

 political-map-of-Turkmenist.gif

Türkmenisztán (forrás: www.ezilon.com )

Az országot leginkább türkmének lakják, akik a törökkel nagyon közeli rokonságban álló népcsoport, egymás nyelvét szinte tökéletesen értik. Az országban főleg üzbég és orosz kisebbség él, ám számuk a Szovjetunió 1991-es széthullása után drasztikusan csökkent, mivel a helyi vezetés kisebbség-politikája nem volt épp barátságos.

 dscf 1785.JPGSemlegességi emlékmű, a tetején Türkmenbashi színarany szobrával. A szobor régebben folyamatosan forgott, hogy az elnök arca mindig a nap felé nézzen.

Türkmenisztán a világ egyik legzárkózottabb országa, ahova nem egyszerű bejutni, és ahol nem lehet csak úgy szabadon járni-kelni az országban, főleg, ha külföldi az ember, ebben leginkább Szaúd-Arábiára vagy Észak-Koreára hasonlít. Türkmenisztán a világ egyik legkeményebb diktatúrája ma is, de különösen az volt az első elnök Saparmyrat Nyjazow „Türkmenbashi” idején. Ő 1985-ben még a Türkmén Kommunista Párt első titkáraként került hatalomra, amit meg is tartott 2006-os haláláig. Sokat elárul róla, és a rendszeréről, hogy még a szovjet időkben erősen kritizálta Gorbacsov enyhülést hozó politikáját. A Szovjetunió 1991-es széthullásával aztán lehetővé vált, hogy megvalósítsa saját elképzeléseit, és egy igazi sztálinista diktatúrát épített ki. A személyi kultusznak, amit maga körül kiépített pedig talán csak Észak-Koreában volt párja. Csak pár példa: elnevezett magáról egy várost, egy hónapot (egy másikat pedig édesanyja után), természetesen minden bankjegyen az ő arcképe szerepelt és magát a „Türkmenbashi” névvel illette, ami nagyjából annyit jelent, hogy „türkmének ura”.

Az ő 2006-os halála után bizalmasa Gurbanguly Berdimuhamedow került hatalomra, és a mai napig ő vezeti az országot. A rendszer ugyan kicsit enyhült, de még így is a világ egyik legkeményebb diktatúrája. Az ország hatalmas földgáz és kőolaj-tartalékokkal rendelkezik, ebből az állam rengeteg bevételhez jut, amit azonban nem feltétlenül a legokosabban használnak, de erről majd később.

dscf 230.JPG

 Az elnök, Gurbanguly Berdimuhamedow egy asgabati kereszteződésben.

Bürokrácia, beutazási feltételek

Az országba vízumot szerezni nem egyszerű. Az átlag földi halandó előtt két út van: vagy befizet egy szervezett, csoportos utazásra, vagy tranzitvízumot szerez. Egyébként Türkmenisztán az egyetlen ország a világon, ahova minden ország állampolgára csak vízummal léphet be (még Észak-Koreába is be lehet jutni vízum nélkül malajziai állampolgároknak, bizonyos feltételek mellett). A csoportos utazások nagyon drágák, mivel ezek keretében legtöbbször repülővel kell utazni, és valamelyik asgabati szállodában kell aludni, amik rendkívül drágák (a legolcsóbb asgabati szállodában is 50 dollár egy főnek egy éjszakára a szállás). Összességében napi 120-250 dollár között jön ki egy szervezett út, vagyis egy hétre legjobb esetben is kb. 185000Ft-ot kell fizetni, és ez még csak az ott tartózkodás alap költségeit jelenti, az odajutás, utasbiztosítás, vagy épp az ott vásárolt szuvenír nincs benne. Összességében kb. 300.000Ft-nál kevesebből nem jön ki egy egyhetes szervezett út. A szervezett utakon szigorú program van, egyedül Asgabatban, a fővárosban lehet szabadon mászkálni, azon kívül mindenhova csak helyi kísérővel lehet menni.

 dscf 017.JPG

Türkmenisztán turisztikai térképe egy türkmenabati óriásplakáton.

A sokkal olcsóbb, de nem feltétlenül egyszerűbb megoldás a tranzit vízum. Ennek annyi a nehézsége, hogy ahhoz, hogy az ember megkapja, két szomszédos ország vízumát kell bemutatnia, amelyek megszerzése szintén nem egyszerű. Türkmenisztán szomszédos Üzbegisztánnal, Afganisztánnal, Iránnal, Kazahsztánnal, valamint a Kaszpi-tengeren keresztül Azerbajdzsánnal elvileg az azeri vízumot is elfogadják, szóval ezekből kell kettővel rendelkezni, sok sikert. :) Viszont, ha az ember be tudja mutatni a két szomszéd ország vízumát, akkor már csak egy rakás formanyomtatványt kell kitölteni, amikben mindenre 3-szor rákérdeznek, és ezeket le kell adni Bécsben, merthogy ott van a legközelebbi türkmén nagykövetség. Miután leadtuk a vízumkérő lapokat, a formanyomtatványokat, és az útleveleinket a vízumokkal (üzbég és iráni vízumunk volt), nem volt semmi gond, két héttel később minden gond nélkül kiadták az útleveleinket a hőn áhított türkmén tranzit vízummal.

 dscf 1726.JPGSugárút Asgabatban.

 A tranzit vízum nagy előnye, hogy sokkal szabadabb utazást tesz lehetővé, igaz elméletileg nem lehet letérni a tranzitútvonalról, illetve nem lehet visszafele utazni, de ezt csak a tartományhatárokon lévő rendőri ellenőrzőpontokon ellenőrzik. Vagyis amíg egy tartományon belül vagyunk, addig szabadon mozoghatunk, ezt turista vízummal csak Asgabatban lehetne megtenni. Ha továbbutazva elhagyunk egy tartományt, akkor már nem mehetünk vissza, viszont a következő tartományban megint szabadon lehet jönni, menni (persze értelemszerűen csak olyan tartományba utazhatunk tovább, ami a tranzitútvonalunknak megfelel). Nagyon nem akarom túlzásba vinni a vízumról szóló részt, akit ennél is több érdekel, az olvasson utána, vagy keressen meg.

 dscf 034.JPG

Türkmenabat központja

Mint már említettem a tartományi határoknál, illetve az államhatárok közelében az utakon rendőrségi ellenőrző pontok vannak felállítva. Mi egy ilyen ellenőrző ponton haladtunk csak át. A rendőr nézve az útlevelünket nagyon megörült nekünk, kérdezte, hogy tényleg magyarok vagyunk-e. Mikor mondtuk, hogy igen, akkor mondta, hogy ő két évet szolgált Pápán még a szovjet hadseregben. Nagyon kedves volt, egyből tovább is engedett minket, jó utat kívánva.

Érdekes és szintén elég bürokratikus megoldás, hogy az országban mindössze egyetlen egy helyen lehet nemzetközi bankkártyáról pénzt kivenni (ráadásul csak Visa-kártyáról), Asgabatban. Ebben a bankban a kártyáról csak dollárt lehet kivenni, amit aztán egy másik ablaknál kell átváltani türkmén manatra.

Életszínvonal, bérek

Nagy szerencsénk volt, mert Asgabatban 3 éjszakát egy helyi embernél lakva töltöttünk el, így sok olyan dolgot megtudtunk az országról, amit az átlag turista nem tudhatna meg. Hogy hogyan kerültünk egy helyihez, azt nem írom le, mert (tudtommal) illegális, és nem szeretnék neki bajt okozni. A lényeg, hogy beszélgettünk vele elég sok mindenről, és ennek köszönhetően bele láttunk egy kicsit a helyiek mindennapjaiba.

dscf 014.JPG

Átkelés az Amu-darja pontonhídján Farap és Türkmenabat között 

Először is megtudtuk, hogy a legtöbb munkahelyen heti 6 napot kell dolgozni, kivétel a legtöbb állami munkahely, ahol csak 5 napon kell bemenni, viszont főleg az építkezéseken dolgozóknak heti 7 napot kell dolgozni! Szabadság nekik ráadásul alig van, sokan akár egy teljes épület 2-3 évig tartó felépítését végigdolgozzák, mert ha elmennének, akkor egyből kirúgnák őket. Természetesen ünnepnapokon nem kell dolgozni, és ez azért sokat számít, mert 30 állami ünnepnap van, köztük olyan fontos, és jeles napok, mint a „Dinnye nap” a „Jó szomszédság napja” vagy épp a „Szőnyeg nap”. A bérek nagyjából kicsivel a magyar minimálbér alatt mozognak, havi 50-60ezer forintot lehet keresni egy heti 6 napos munkával. Minimálisan többet fizetnek azoknak, akik heti 7 napot dolgoznak, de nem annyival többet, mint amennyivel többet dolgoznak. A legtöbbet természetesen olyan munkahelyeken lehet keresni, ahol egy héten csak 5-ször kell megjelenni. Az állami szektorban ráadásul az ebédidő 2 óra, a legtöbb hivatal, bank 12-14-ig zárva van. Ebbe az ebédidőbe kétszer is sikerült beleszaladnunk, egyszer a határon, ahova 12:15-re értünk (el lehet képzelni, mennyire örültünk, amikor közölték, hogy délután 2-ig ebédelnek), illetve amikor pénzt akartunk kivenni bankkártyáról.  

 dscf 375.JPGHázasságkötő terem Asgabatban

A türkmén kormány a rezsiharc bajnokának is tekinthető, a víz ingyen van, a gáz szinte ingyen van (annyira olcsó, hogy vendéglátónk nem is tudta megmondani, hogy mennyibe kerül), és fejenként 40kwh-ig az áram is ingyen van, a fölött ugyan kell fizetni, de az is csak minimális. A benzin évente 1200 literig ingyen van, az 1200 literes keret kimerülése után literenként 40Ft-ért lehet tankolni. Egy buszjegy Asgabatban 16Ft. Egyszer utaztunk vonattal, ez egy 620km-es útra, másod osztályú hálókocsiban került 1600Ft-ba. Ebből látszik, hogy a fizetésből nem visz el túl sokat a rezsi, az albérletek viszont, havi 40-50ezer forintba kerülnek, így a lakhatás nem éppen olcsó mulatság. Az élelmiszer árak a magyar árak kb. felére tehetőek.

 dscf 1714.JPGÚj építésű lakótelep Asgabatban, természetesen fehérmárványból

Vendéglátónk elmondása szerint a legnagyobb gond a magas munkanélküliség, kevés munkalehetőség van az országban, ezért vállalják be az emberek a heti 7 napos munkákat is. Az ország zárkózott volta miatt a gazdaság nagyrészt állami kézben van, külföldi befektetők alig vannak, legjellemzőbbek a török építőipari cégek.

Közlekedés, infrastruktúra

Az infrastruktúra eléggé felemás. Egyik oldalról ott vannak a hatalmas olaj- és földgázbevételek, másik oldalról viszont ott van a Szovjetuniótól örökölt leromlott infrastruktúra, a kettő eredőjeként most épp egy átmeneti állapotban van az ország. Az infrastruktúra egy része már világszínvonalú, másik része még a szovjet-rendszer örökségét nyögi, ez szinte a közlekedés minden ágára igaz.

 dscf 333.JPGKihalt út Asgabat külső részén

Nézzük elsőnek a vasutat, amivel volt szerencsénk utazni első türkmenisztáni napunkon Türkmenabatból Asgabatba. A szerelvényeket, és mozdonyokat nagyrészt már lecserélték, a távolsági forgalomban már csak új gyártású (egyébként Kínából vásárolt), légkondicionált, modern vasúti kocsik közlekednek. Mindeközben viszont az említett 620km-es Türkmenabat-Asgabat út megtétele 15 órát vett igénybe, vagyis az átlagsebesség alig 40km óránként, ezt még az ukrán vasút is felül múlja (ott jellemzően 55-60-as átlagtempót mennek a hasonló jellegű távolsági vonatok).

Asgabatban, az ország fővárosában közel 1 millióan laknak, ennek ellenére a tömegközlekedést csak szóló buszok biztosítják, se villamos, se metró, de még egy szerencsétlen csuklós busz sincs. A buszpark viszont teljesen egységes, új járművekből áll, ez is a gazdagságot mutatja. Érdekesség, hogy az utastérben folyamatosan szól a rádió. A rádióban néha angol nyelven adnak híreket, érdekes volt, hogy az összes hír csak az elnökről szólt, semmi más téma nem volt, csak az, hogy az elnök hol volt, mit csinált, vagy épp mit mondott.

A tömegközlekedés egyébként az átlagos közép-ázsiai posztszovjet térség színvonalát messze felülmúlja. A legtöbb megállóban van kirakva menetrend, sőt a megállók közel felében vonalhálózat-térkép is van, ami az adott megállóból induló járatok útvonalait mutatja. A buszmegállók egy jelentős része légkondicionált!

dscf 1757.JPGLégkondícinált buszmegálló Asgabatban

Az úthálózat Asgabatban kiváló, soksávos tükörsima aszfalt utak, a város körül meg egy hipermodern autópálya-körgyűrű húzódik. A gondok akkor kezdődnek, ha az ember elhagyja a fővárost. Mi észak fel autóztunk 250km-t, az ország egyik legfontosabb főútján. Az út első 10-20 kilométere még tökéletes autópálya, utána viszont a második útpálya elfogy, és az egyetlen 2X1 sávos főút sincs onnantól olyan tökéletes állapotban, bár még mindig elfogadható, ráadásul az útpálya jó széles, így 3 jármű kényelmesen elfér egymás mellett. Egy ideig még látszik, hogy épül a második útpálya, de igazából nem lehet tudni, hogy konkrétan építkeznek, vagy nem, mert munkagépeket és munkásokat nem nagyon láttunk, így lehet, hogy az egész félbe van hagyva. Az út egyébként a sivatagon halad keresztül, így a 250km úton alig 4-5 településen haladtunk keresztül, sofőrünk végig 140-160-as tempóban haladt az úton. Ez néha elég veszélyes volt az út szélén kóborló tevék miatt. Éjszaka volt is egy-két satufékezésünk emiatt, még szerencse, hogy az út nyílegyenes volt, így a fényszórók messzire elvilágítottak.

 SAM_4988.JPGAsgabat éjszaka. Még a lakóházakat is felszerelik díszkivilágítással. (A fotót Némethy András barátom készítette)

A titkosszolgálat markában.

 A cím persze erősen hatásvadász túlzás, de azért van némi valóságalapja. Persze nem tudhatjuk biztosan, hogy a titkosszolgálat valóban megfigyelt-e minket, de azért vannak gyanús körülmények.

Kezdődött minden alig 2-3 órával az országba való érkezésünk után. Türkmenabatban megvettük a vonatjegyeinket Asgabatba, ehhez szükség van az útlevelek bemutatására, mert a jegyek névre szólnak. Miután megvettük a vonatjegyet még volt időnk bőven a vonatig, így rövid sétát tettünk a városban, majd visszamentünk a vasútállomásra. Az állomáson leültünk, és rövidesen megjelent egy angolul és németül is beszélő lány, aki megkérdezte, hogy hova utazunk. Megmondtuk neki, hogy Asgabatba, erre közölte, hogy ő is oda menne, de nincs jegye, mert már nincs hely a vonaton, és hogy szeretné megnézni a mi jegyünket. Persze itt még nem gondoltunk titkosszolgálatra, az egész inkább csak furcsa volt, a későbbi események tükrében gondoljuk, hogy a helyi KGB egyik ügynökével lehetett dolgunk. A jegyünket nem mutattam meg neki, mert furcsának tartottam a kérést, semmi olyan információ nem volt rajta, ami neki hasznos lett volna.

 dscf 263.JPGA világ legnagyobb, épületben működő óriás-kereke.

Azonban ezután lett csak igen furcsa az egész. Felszálltunk a vonatra, és mit ad isten, a teli vonaton mégiscsak lett egy hely, pont a mellettünk lévő fülkében. Nem is volt nyugtunk a csajtól, egész este mindenféle kérdésekkel bombázott minket. Másnap reggel is előkerült, és előadott valami történetet arról, hogy neki mennyire nagyon fáj a feje, nincs-e véletlenül nálunk fájdalomcsillapító. Itt tudni kell, hogy arrafelé bizonyos nálunk is csak receptre kapaható erősebb fájdalomcsillapítók drognak számítanak. Nem volt nálunk fájdalomcsillapító, de ha lett volna se adtam volna neki, felajánlottam egy tea filtert (forró víz ezen a vonaton is volt), illetve javasoltam, hogy dőljön le egy picit. Rögtön nem volt olyan komoly a fejfájása, inkább maradt beszélgetni. Mivel még itt is inkább azt gondoltuk, hogy a csaj dilis, megkérdeztük tőle, hogy hol van netkávézó Asgabatban. Mondta, hogy csak egyetlen helyen, egy bevásárlóközpontban van, mindenképpen oda menjünk. A pályaudvaron elbúcsúztunk, majd útnak indultunk az említett bevásárlóközponthoz.

 SAM_4987.JPG

A semlegességi emlékmű éjszakai kivilágításban (A képet Némethy András készítette)

Ott hogy-hogy nem a padon egy férfi ült, aki mikor meglátott minket angolul üdvözölt, és kérdezte, hogy honnan jöttünk, mit csinálunk stb. Aztán a bevásárlóközpontban megint felbukkant a netkávézóban, és vagy 2 percig nézte elég feltűnően egyik útitársam gépét. Kicsit még ott magyarázott, ő is előadta, hogy ez az egyetlen netkávézó a városban, és ő is épp ide jött. Ám itt még mindig csak gyanakodtunk, a legnyilvánvalóbb eset ez után történt.

Egyik nap elmentünk a sivatagba. Ez úgy nézett ki, hogy egy taxival Asgabatból elmentünk egy kb.250-km-re lévő kis falu mellé, majd innen kirándultunk egyet a sivatagban. A hely, ahol megálltunk egy kis főút menti pihenőhely volt, itt kb. 5-10 helyi tartózkodott. Rajtuk, és a sofőrön kívül senki sem tudta, hogy ott vagyunk. Másnap az asgabati bazárban mégis odajött hozzánk egy ember, és szintén egész jó angolsággal megkérdezte, hogy hogyan sikerült a tegnapi darvazai utunk? Miután megkérdeztem tőle, hogy mégis honnan tud arról, hogy mi Darvazában voltunk, azt felelte, hogy ott hajtott el a főúton Dasoguzból Asgabatba, és látott minket az útról. Elég béna kamu történet volt, nem tudom ezzel mi volt a céljuk, mindenestre semmit nem mondtam neki arról, hogy mit csináltunk a sivatagban (semmi különöset, de gondolom talán azt akarták megtudni, hogy mit csináltunk ott). Ezek után már szinte 100%-ig biztosak voltunk benne, hogy minket megfigyelnek. Kissé nyomasztó érzés, de általánosságban nem törődtünk vele, mert semmi rosszat nem csináltunk.

 dscf 1845.JPGSivatagi táj Türkmenisztánban

Az ország kirakat-fővárosa, Asgabat

Egy magára valamit is adó diktatúra nem lehet meg látványos kirakat-építkezések nélkül. Ez alól a szabály alól Türkmenisztán sem kivétel, sőt, kifejezetten élen járnak ebben. Asgabat két, aránylag jól elkülöníthető részre osztható. A város középső, északi és keleti részei még a szovjet időkben épültek ki, ezeket a részeket tipikus szovjet panelek, oroszos kertes házak, és lepusztult ipari létesítmények jellemzik. Ez a rész nem különbözik érdemben bármelyik hasonló méretű ex-szovjet nagyvárostól.

 dscf 1734.JPGAsgabat régi része, szovjet lakóteleppel, kikopott fűvel és töredezett úttal.

A város nyugati szélén, déli felén, illetve részben a központban van a modern rész, ami a rendszerváltás után épült. Ezek a részek hihetetlen fényűzéssel épültek ki. A leggyakoribb építőanyag a fehér-márvány, a legtöbb épületet ez borítja, ezzel Asgabat egyébként Guinness-rekorder is (http://www.guinnessworldrecords.com/world-records/6000/highest-density-of-white-marble-clad-buildings). A fehér-márvány épületek sorát néhol üveg-felhőkarcolók törik meg, és általánosságban használt díszítő elem az arany. A modern részen minden buszmegálló és telefonfülke légkondicionált, az utak szélesek, sokszor 2X4, vagy 2X6 sávosak, és kifogástalan tükörsima aszfalt borítja őket. Az utak alatt márvány-borítású aluljárókon lehet átkelni, melyek többségében még mozgólépcső is van, bár ezt a forgalom egyáltalán nem indokolja. A járdákat díszburkolat borítja, rengeteg a szökőkút, a házak és az út között pedig szépen gondozott gyep és frissen ültetett fák találhatóak. Ezzel szemben a szovjet részen 2-4 sávos, repedezett utak, kikopott növényzet, jellemzi az utcaképet. Röviden összefoglalva a különbség a város két része között ég és föld.

 dscf 1798.JPGAsgabat modern része: fehérmárvány, ameddig a szem ellát...

A modern városrészben hiába áll azonban rengeteg lakóépület (szintén fehérmárványból), lakók alig vannak. Ez leginkább koraeste látszik, alig-alig van olyan lakás, ahol ég a lámpa, én úgy becsülöm, hogy a lakások alig 10-20%-ában laknak. Az utakon a forgalom minimális, a buszokon alig vannak utasok. A modern részben találhatóak a kormányzati intézmények (minisztériumok, bankok, múzeumok, oktatási kulturális és egészségügyi intézmények), ez munkaidőben generál némi forgalmat errefelé. Ezzel szemben a régi városrészben az utak tömve vannak autókkal és gyalogosokkal. A város modern része tele van presztízs-épületekkel, ezek közül néhány: A világ legnagyobb épületben működő óriáskereke, a világ 4-ik legmagasabb zászlórúdja, egy hatalmas tévétorony, egy 14m magas színarany szobor a korábbi elnökről, Türkmenbasiról stb.

A modern városrész összességében elég üres, kicsit olyan érzése van az embernek, mintha a lakók nagy része elmenekült volna. A több sávos utak közepére sokszor nyugodtan ki lehet állni. Az utak mellett/felett sok helyen LED-es kijelzők van, amelyek éjjel-nappal működnek, legtöbbször sporteseményeket közvetítenek, a nap 24 órájában, senkinek. Fehérmárvány-épületek a vidéki nagyvárosokban is előfordulnak, de jóval kisebb számban, az ország második legnagyobb városában, Türkmenabatban 3-at láttunk. Türkmenbasi szobrokból is jut vidékre is, de itt is a főváros a legfontosabb természetesen.

dscf 161.JPG A 2006-ban elhunyt Türkmenbashi szobra.

Látnivalók, avagy miért érdemes Türkmenisztánba látogatni

Türkmenisztán az egykori selyemút útvonalán fekszik, de nem rendelkezik közel sem olyan sok selyemúti emlékkel, mint a szomszédos Üzbegisztán. Az egyetlen, ilyen szempontból említésre méltó település Mary, ám Hívához, vagy Buharához ez sem hasonlítható. Mi sajnos idő szűkében nem tudtunk ellátogatni Maryba.

 dscf 350.JPGÓriás-hőmérő egy asgabati körforgalom közepén.

A Kaszpi-tenger partján épül a Türkmének Riviérája Awaza, ide azonban tranzit vízummal nem nagyon lehet eljutni. A sivatagban található egy örökké égő gázkráter, ide ugyan szerettünk volna eljutni, de sajnos a taxis átvert minket, így bár közel voltunk, ezt nem láttuk (hát bizony azért hátránya is van, ha az ember magának szervezi az utat, és nem irodával megy).

dscf 183.JPG A Türkmén Nemzeti Könyvtár épülete


Összességében tehát miért is érdemes Türkmenisztánba látogatni?

Egyrészt ott a lenyűgöző sivatagi táj, a hihetetlenül fényűző főváros, a maga rengeteg látnivalójával, a hátborzongató személyi kultusz, és természetesen a türkmén nép kultúrája. Az ősi selyemút nyomai is fellelhetőek az országban.

Összességében Türkmenisztán egy érdekes, bár néha nyomasztó hely, ahol az ember elég sok kettősséget tapasztalhat meg. Egy ország, ahol az utca egyik oldalán egy márvány-arany felhőkarcoló áll, a másik oldalán pedig egy rozoga panel, ahol a 30 éves Zaporozsecek suhannak a tükörsima 6 sávos autópályákon, ahol a rendőr barátságos és segítőkész, de az átlag polgárról nem tudhatod, hogy nem-e téged figyel. Egy ország, ami büszke 5000 éves történelmére, mégis alig 20 éve létezik.  Ez Türkmenisztán, amit bátran tudok bárkinek ajánlani, aki a térségbe látogat!

A bejegyzés trackback címe:

https://ruba.blog.hu/api/trackback/id/tr946913803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.