Utazási tippeket adó sorozatom harmadik része következik. Az első részben megnéztem, hogyan lehet olcsóbban utazni, a második részben a nagyvárosi tájékozódáshoz adtam tippeket most pedig pár pontban ahhoz adok segítséget, hogy elkerüljük az átveréseket, amelyek közül sokba sajnos magam is belefutottam, de hát saját kárán tanul legjobban az ember. Az utazás során az ember védtelenebb mint otthon: Idegen kultúrában, idegen nyelvi környezetben könnyebb összekavarodni, és ezt sajnos sokan igyekeznek is kihasználni. Az alábbi pontokban összeszedem azokat a szituációkat, ahol jobb ha az ember kellő óvatossággal jár el.

1. Taxik

Keleti országokban a taxi szó maga szinte már egyet jelent a turisták lehúzásával. Nyugat-Európában már nem nagyon kell tartani attól, hogy átvernek minket, de keleten, illetve délen nem árt résen lenni. A legbiztosabb módszer, ha előre kialkudnunk egy árat. Ha egy utazás során sokat akarunk taxizni, akkor érdemes egy-két emberrel felvenni a kapcsolatot a célországból, és megtudakolni, hogy mennyi a normál tarifa, így ennek tudatában már könnyebben tudunk alkudni. Magamban egy 10%-os szabályt állítottam fel, ez azt jelenti, hogy ha helyi ár+10%-ot már sikerült elérni, akkor abba beleegyezek (vagyis ha a helyieket 1000 pénzért viszi a taxis, akkor én az 1100-al is megelégszem). Így a sofőr is úgy érzi, hogy nyert, és nem akar majd az út végén mégis 2-szer annyit kérni, mint amiben megállapodtunk. Fontos viszont, hogy az olyan sofőrökkel ne is álljunk le alkudozni, akik elképesztően sokat (a normál ár 10-20-szorosát, vagy még többet) kérnek, mert félő, hogy ők, még ha meg is állapodtunk egy jó árban, út közben meggondolják magukat. Ha van lehetőség, akkor érdemes nagy, weboldallal is rendelkező, de legalább telefonon elérhető taxitársaságoktól autót rendelni, az ilyen szolgáltatások általában megbízhatóbbak.

Taxik és taxisok az iráni Qomban (Némethy András képe).

2. Rendőrök vagy határőrök

Sok helyen a rendőrök rendszeres jövedelem-kiegészítése, hogy tudatlan külföldieket büntetnek meg súlyos összegekre. Ez leginkább az autóval utazókat érinti, hiszen a külföldi rendszám már messziről "világít", és a kék alapon 12 sárga csillag a tábla bal szélén rögtön vastag eurókötegek képét idézi fel bizonyos hatóságok képviselőiben. Ezt a legegyszerűbben úgy tudjuk elkerülni, ha nem autóval utazunk. Ezzel az egyszerű trükkel a rendőrök számára szinte láthatatlanná válunk, vonatokat, buszokat ugye nem nagyon szoktak leinteni. A határon persze így is kiszúrják, hogy nem odavalósiak vagyunk, de ez elkerülhetetlen. Ha mégis megtörtént a baj, akkor amennyire lehet, játsszuk az értetlen hülyét. A legtöbb ilyen helyen a rendőrök nem nagyon beszélnek nyelveket, így nem kell attól félnünk, hogy Vlagyimir a kazah rendőr egyszer csak tökéletes exeteri akcentussal megszólal. A legtöbbször már az is megteszi, ha csak a hülyét játsszuk, de  ha ez mégsem működik, akkor lehet arra hajtani, hogy bebizonyítsuk a rendőrnek: Nincs nálunk pénz. Olyan helyek előtt, ahol biztosan tudjuk, hogy hatósági emberekkel lesz dolgunk (pl.: határátkelők) érdemes a nagyobb pénzeinket elrejteni. Fontos, hogy azért hiteles legyen, ne 5 fillért hagyjunk a pénztárcánkban, hanem mondjuk 500Ft-nyi valamit. A lényeg, hogy minél több macerája van velünk a rendőrnek, annál kevesebb kedve lesz a lehúzáshoz.

Kirgiz határállomás a kazah-kirgiz határon. Itt nem valószínű, hogy megpróbálnának lehúzni, de máshol Közép-Ázsiában érdemes résen lenni.

3. Különféle fotós "szolgáltatások"

Ez alatt az olyanokat kell érteni, ahol valami helyi biztosít valamit, amivel fotózkodhatunk. Ez lehet akár ő maga jelmezben, vagy egy idomított sas, amit a szerencsétlen vállára ültet, esetleg egy beöltözős díszlet, amiben középkori lovagnak öltözködve fényképeztethetjük le magunkat. Először is a beöltözött figurákról: Ezek a népszerű turista látványosságok közelében bukkanhatnak fel, és a gyanútlanul bámészkodó turistákra csapnak le. Ha az ember nem figyel oda, már el is készült a közös kép, amiért aztán fizetni kell. Persze ha figyelünk akkor a "kisegér" elmondja, hogy ő egy közös fotót szeretne, azt persze elfelejti hozzátenni, hogy ezért fizetni kell. A különféle madár-idomárok is előszeretettel repülnek rá a turistákra. A komolyabb, sólyommal, sassal felszerelt  idomárok ritkábban, de néha ők is, a gyengébb, "galambosok" viszont csak így tudnak kuncsafthoz jutni. A ránk repülő madarasokat érdemes nagyon határozottan és gyorsan elhajtani. Azzal is vigyázni kell, ha véletlenül mégis szeretnénk egy menő fényképet, amin egy sas ül a vállunkon. Ha megkérdezzük a komát, ő azt mondja, hogy a fényképezés X pénzbe kerül, ahol X jellemzően egy egész baráti összeg. Amint átadjuk a kamerát, barátunk villámkézzel elkezdi lőni a képeket, és itt jön a turpisság: az X képenként értendő! Ha tehát 10 képet lőnek a gépünkkel, akkor rögtön 10-szer annyit kell fizetnünk, mint terveztünk. Itt ugye csak az állatidomár pofátlansága szab határt a lehúzás mértéken, hiszen a madarat le nem tudjuk venni, a gépünk nála van, így csak rajta múlik, hogy 5, 10 vagy 20 képet készít-e. Így lesz az, hogy végül az ilyen képeken két madár lesz. egy sas, és egy palimadár... Összességében az ilyen fotós szolgáltatások nem nagyon érik meg az árukat, tehát legyünk nagyon határozottak, és elutasítók.

Az odesszai Patyomkin-lépcsőn is lehet mindenféle madarakkal fényképezkedni, kérdés, megéri-e...

4. A visszajáró "elszámolása"

Az is gyakori próbálkozás, hogy nagyobb pénzből rosszul adnak vissza. Lemarad egy bankjegy, vagy úgy adnak vissza, mintha egyel kisebb bankjegyet adtunk volna. Ennek elkerülése érdekében fontos, hogy ha olyan országba utazunk, ahol még nem jártunk korábban, előre tanulmányozzuk az ország fizető-eszközét: Milyen címletű bankjegyek és érmék vannak forgalomban, és ezek hogyan néznek ki. Megérkezés után is érdemes ennek egy kis időt szentelni, ahol már kézbe is tudjuk venni az egyes bankjegyeket és érméket. A nagyobb címletű bankjegyeket inkább nagy áruházláncok boltjaiban, közlekedési jegypénztárakban, esetleg ismert gyorséttermekben érdemes elhasználni, és az ott kapott visszajáróból gazdálkodni. A kisboltok, a különféle utcai árusok, a taxik és a buszsofőrök kerülendők, náluk gyakrabban fordulhat elő "tévedés". Az ilyen helyekre érdemes előre kiszámolt, pontos összeget adni, vagy amennyire csak lehet azt közelíteni. A visszajárót is fontos, hogy nagyon alaposan megszámoljuk, és egyből reklamáljunk. Ilyen esetben a legtöbbször megkapjuk a jussunkat, még ha néha fintorognak is kicsit.

Iránban nem jellemző, de azért számoljuk meg, hogy annyi riált kaptunk-e vissza, mint amennyi jár.

5. Pénzváltók

Egy új országban jó eséllyel a pénzváltósnál találkozunk először az adott ország valutájával, így itt a legkönnyebb összekeveredni a sok új, színes-szagos bankjegy között. A legegyszerűbben úgy kerülhetjük el ezt, ha nem pénzváltóba megyünk, hanem bankkártyáról veszünk ki pénzt. A bankautomata biztos nem fog átverni. Ha mégis pénzváltóhoz kell fordulni, akkor igyekezzünk a lehető legnagyobb bankjegyeket kérni a váltóstól. Tehát például ha 1 550 000 riál jár, akkor azt lehetőleg 3 félmilliós és egy ötvenezres bankjegyben kérjük, és ne mondjuk tíz- és húszezresekben. A kiírt árfolyam alapján előre számoljuk ki, hogy mennyit kell kapnunk a pénzünkért, nyilván ez is sokat segít. Ha mégis nagyon sok, kis bankjegyet kapunk, akkor azt pörgettessük át bankjegy-számláló gépen! Valamint a végére talán a legalapvetőbb tanács: kerüljük a fekete, utcai váltókat.

Mindig számoljuk meg, mennyi pénzt kaptunk a pénzváltónál. Feltéve persze, hogy van hozzá türelmünk...

6. Utcai szuvenír-árusok

Nem minden utcai szuvenír árus árul gagyit, de sajnos az ilyen helyeken van a legnagyobb esély rá, hogy méregdrágán számítsanak meg nekünk egy olyan vackot, ami már a hazautat sem bírja ki. A rendes, épületben működő szuvenírboltok esetén biztosabb a siker, így ha lehet, inkább az ilyenek kínálatából érdemes választani. Az is gyakran megesik, hogy az óváros első helyén egyedi kézműves terméknek beállított, és így drágán árult portékáról kiderül, hogy minden második sarkon kapható tucatgyártmány. Még az is előfordulhat, hogy a belvárosban drágán árult apróság egy külvárosi plázában töredékáron kapható, így érdemes ott is körülnézni.

Utcai árusok a moszkvai Arbaton.

7. Ingyenes akármik.

Ez a legturistásabb helyeken fordul  elő. Kis csapat megy oda a gyanútlan nézelődőhöz és ajándék karkötőt vagy bármit ajánlanak, aminek elfogadása után egy kis adományt kérnek. Persze az adomány (lévén, hogy nem az előző ajándékhoz kötött), lehetőleg jóval több legyen, mint az a 2 filléres vacak, amit éppen rásóztak a szerencsétlen turistára. A leggyakoribb egyébként a karkötő, ezt ugyanis egyből fel is kötik az ember kezére, így téve lehetetlenné az ellenállást. Fontos, hogy megjegyezzük: Semmi sincs ingyen, így ha bárki ingyen akar adni valamit, legalábbis legyünk nagyon-nagyon elővigyázatosak.

A milánói Dóm-téren rengeteg a turista, és itt bizony próbálkoznak a karkötős trükkel.

8. Helló Miszterek :)

A legtöbb helyen a helyi lakosok általában segítőkészek, és ez jól is van így. Azonban nem árt vigyázni a túlságosan is segítőkész emberekkel. Őket onnan lehet megismerni, hogy a legváratlanabb pillanatban, kérés nélkül ajánlkoznak segítőül. Felajánlják, hogy megmutatják a várost, segítenek eligazodni, vagy segítenek tolmácsolni. Aztán vagy kiderül, hogy az önként ajánlott segítség fizetős, vagy kiderül, hogy ő tud egy nagyon jó boltot, éttermet, szállást stb. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy az általa ismert tuti hely túlárazott, és nem leszünk elégedettek vele. Az ilyen alakokat is érdemes nagyon gyorsan lerázni. Főleg keleten jellemző mondatuk a "Hello Mister!" így magam simán csak hellómiszterek-nek nevezem ezt az embertípust. Ha meghalljuk a "Hello Mister!"-t, akkor jobb azonnal kicsit odébb állni. Ha valahol segítségre szorulunk, inkább mi menjünk oda valakihez.

Iráni bazár: A hellómiszterek egyik tipikus előfordulási helye :)

Ezek volnának az én ötleteim, de a ti javaslataitokra is kíváncsi vagyok, ha van valami, ami szerintetek fontos, de én kihagytam, ne habozzatok kommentelni :)!