Köszöntő

2014. november 19. - ruba

Üdvözöllek a blogomon!

A blog alapvetően két témával fog foglalkozni, mint az a rövid leírásban is látszik. Egyik témám az utazás lesz, eddig Európa és Ázsia 41 országában jártam Írországtól Kirgizisztánig, Irántól Finnországig. Ez önmagában talán nem olyan sok, de az országok legnagyobb részébe szárazföldön jutottam el, így elég sok élménnyel gazdagodtam, és talán sok hasznos információval is tudok szolgálni azoknak, akik esetleg az utazásnak ezt a kicsit hagyományosabb módját választanák.  A címből is látszik, hogy elsősorban a tőlünk keletre található országok foglalkoztatnak, de lesz szó azért nyugatról is.

 A másik téma, amivel foglalkozni szeretnék az a városi tömegközlekedés. Terveim szerint egy-egy távoli, Magyarországon kevéssé ismert nagyváros tömegközlekedését is be fogom mutatni. Itt nem tervezek nyugat-Európával egyáltalán foglalkozni, ugyanis egyrészt lassan több magyar tudja, hogy hogyan néz ki egy Oyster-kártya, mint ahányan a BKV-bérletét felismernék, másrészt azzal a régióval több remek blog is foglalkozik. Ezzel szemben például a dusanbei trolibuszüzem működéséről magyar nyelven semmit nem lehet megtudni.

Nem vagyok szakértő, sem utazásban, sem tömegközlekedésben, egy egyszerű magánember vagyok, aki a saját élményeit, tapasztalatait osztja meg, képekkel illusztrálva. Jó szórakozást!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ruba.blog.hu/api/trackback/id/tr46913687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.