Miért nem utazunk Ukrajnába?

2015. július 29. - ruba

Ukrajna a jelenlegi helyzetben érthetően nem egy túl vonzó célország a turisták számára. A következő írásomban a 2014 előtti állapotokkal foglalkozom, amiket lent leírok arra az időszakra érvényesek, ma nem. Remélhetőleg hamarosan eljön az idő, amikor a most következő kis szösszenet újra megállja a helyét.

2009 és 2013 között összesen 7-szer jártam Ukrajnában, ebből talán látszik, hogy eléggé megkedveltem az országot. Ahogy egyre többször mentem, egyre többször merült fel a téma ismerősök, barátok körében. Most következzen egy rövid lista arról, hogy miket is mondtak nekem az emberek, amikor megtudták, hogy Ukrajnába megyek, és utána azt is kifejtem, hogy én mit gondolok erről, illetve mit tapasztaltam.

  1. „De hát ott nincs semmi!” Az egyik leggyakoribb érv ez volt. Erre nehéz mit mondani, hiszen az ország nagyobb, mint Franciaország, azt meg józan gondolkodással nehezen gondolhatjuk, hogy egy ekkora területű, 45 milliós országban nincs semmi. Csak röviden arról, hogy mi az a semmi: a Kárpátok hegyei, Lvov gyönyörű óvárosa, Odessza izgalmas tengerparti nyüzsgése, A Dnyeszter menti, kiváló állapotban megmaradt várak, A Krím-félsziget tatár emlékei, mecsetei, A Krím mediterrán és szubtrópusi éghajlatú üdülőhelyei, Kijev aranykupolás katedrálisai stb. Nyilván persze vannak olyan helyek Ukrajnában, ahol nincs semmi, csak lepusztult iparterületek, és omladozó lakótelepek, de Magyarországot sem Ózd alapján kell megítélni.
  2. „De hát ott az ukrán maffia, azok majd biztos megölnek/elrabolnak!” Ezt szintén nagyon sok embertől hallottam. Érdekes, hogy azon honfitársainknak, akik őszintén rettegnek az ukrán maffia kemény legényeitől, meg sem fordul a fejében, mondjuk egy olaszországi nyaralásnál, hogy a világhírű olasz maffiától félnie kéne. Ugyanez elmondható az albán maffiáról is, ami szinte az egész Balkánon, így az igen népszerű Horvátországban is tevékenykedik, mégsem retteg senki a trogiri nyaralás előtt, hogy majd elrabolják az albánok. Valójában a maffiának nem igazán van dolga az átlagemberrel, és mivel minden felesleges felhajtást kerülnek, nem fognak egyszerű strandolókat elrabolni, megölni, csak úgy heccből.
  3. „Ott nagy a szegénység!” Ritkábban elhangzó érv, de ez is elő szokott kerülni. Szintén érdekes, hogy a szegénység is csak Ukrajna esetében érv, Bulgáriában, Montenegróban, vagy épp az egzotikus Maldív-szigeteken nem zavarja a magyar turistákat.
  4. „Ott nincs hideg?” Ritkábban halottam ezt a csodálatos érvet, de mivel elhangzott ezért kötelességemnek érzem, hogy foglalkozzam vele. Az illető nyilván keveri Ukrajnát Oroszországgal (bár utóbbira sem állná meg a helyét a kijelentése). Ukrajna nagyjából Magyarországgal egy szélességen fekszik. Vannak északabbra lévő részei, és vannak délebbre lévő részei is. Az egykor legdélebbi Krím-félsziget déli része nagyjából az Isztriával van egy szélességen, az éghajlat is hasonló, Jaltán akár télen is simán mérhetünk +10-12 fokot. Az ország legészakibb csücske kb. Varsó magasságában van, ahol valóban lehet egy picit hűvösebb, mint nálunk, de azért ott is tudják, hogy mi a nyár.

Ha a fentieket összeadjuk, akkor egy igen érdekes kép tárulhat képzeletbeli szemeink elé: A határon átkelve, a zöldellő, vidám, életteli Záhonyból, ahol ragyog a nap, egy hófödte üres pusztaságba érkezünk meg, ahol egy omladozó panel tövében lövi egymást két rivális maffia, a háttérben pedig mezítlábas, koszos gyerekek szánkóznak az egész évben megmaradó havon. Annyit elárulhatok, hogy a valóság egyáltalán nem ez….

Remélem mihamarabb eljön a béke Ukrajnában, hogy azok, akik elég nyitottak rá, megismerhessék ezt a csodás országot!

A bejegyzés trackback címe:

https://ruba.blog.hu/api/trackback/id/tr217664156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Albu 2018.05.10. 16:20:00

Amcsi filmeken nőttek föl, ennyi. : ) A végével maximálisan egyetértek.