Megmenti-e Székelyföld az Utasellátót?

2017. szeptember 18. - ruba

Nagyjából három hete jelent meg cikkem, melyben a MÁV-Start Utasellátóval kapcsolatos döntését véleményeztem (ide kattintva olvashatjátok). Az írás elég nagy népszerűségnek örvendett, az Index mellett idézte a VDSzSz, a Járókelők.hu és a Magyar Nemzet is, ezért úgy gondoltam, hogy megírom, mit gondolok a helyzetről most. Ezt azért láttam szükségesnek, mert azóta elég sok minden történt az üggyel kapcsolatban.

MÁV-Start vs. Utasellátó

Ahogy tulajdonképpen (jó kommunista szokás szerint) az eredeti változtatásokat is egy munkajogi/munkaerőpiaci állásfoglalásba/közleménybe rejtve hozták nyilvánosságra, úgy az ügynek most is van egy munkaügyi oldala. Ez ügyben annyi történt, hogy a dolgozókat képviselő szakszervezet, és a MÁV-Start képviselői leülnek egymással tárgyalni. Ez nem túl combos, ráadásul ugye csak a munkavállalókról, és nem az általuk üzemeltetett szolgáltatásról szól. Tehát még ha meg is állapodnak, az nem garancia arra, hogy a hálókocsik és étkezőkocsik megmaradnak. Így sajnos a tárgyalás ténye, bár örvendetes lehet a munkavállalóknak, azon nem feltétlenül segít, aki mondjuk jövőre is fekve szeretne utazni Berlinbe.

20170717_084715.jpg

A Déli-pályaudvar egy nyári reggelen.

A Közbeszéd 

Ahogy egyre nagyobb nyilvánosságot kapott a tervezet, úgy vált egyre markánsabb elemmé a megszűntetni tervezett szolgáltatások egyike, az Erdélybe közlekedő Corona-ról eltüntetni tervezett étkező- és hálókocsik kérdése. Ez azért is került előtérbe, mert szemben a többi változással,  részben már meglépték a negatív változtatásokat, így itt már konkrét tapasztalat, és ezzel felháborodott utazóközönség is van. Végeredményben ma már a sajtó nagyobb részében a probléma annyira degradálódott, hogy "Úristen, nem lesz normális vonat Székelyföldre!". Ami persze fontos, és komoly probléma, de az össz probléma egy kisebb szelete. Úgy látszik az van, hogy mondjuk egy Berlinben élő magyar hazautazásának megnehezítése kevésbé problémás, mint egy Székelyföldön élő magyar Magyarországra utazása. Az én meglátásom szerint mindkettő egyformán fontos. Az Erdélyi vonallal tökéletesen sikerült az "oszd meg és uralkodj" elvet alkalmazni, még ha ez nem is volt szerintem tudatos. Így most már ennek az erdélyi szolgáltatásnak a fenntartása számít majd a kegynek, fejlesztésnek, hogy lám, milyen rendesek vagyunk, ezt nem szüntetjük meg.

dscf9762.JPG

A varsói, lengyel hálókocsik egyelőre maradnak.

Mi lesz így?

Meglátásom szerint ezzel aztán megágyaztak annak, hogy a problémát letudják a székelyföldi vonat megtartásával. Arra visszateszik az összes kocsit, minden más mehet a levesbe (de kívánom, hogy ne legyen igazam). A munkavállalók egy része megtarthatja az állását, másik részét pedig valahogy megnyugtatják. Ez azért baj, mert így a rendszerszintű problémának nem mennek elébe. Azzal, hogy ráirányult a figyelem a problémára, itt lett volna a lehetőség arra, hogy az étkezőkocsikra valamilyen életképes koncepciót alkossanak a MÁV-Start vezetői, és a háló- és fekvőhelyes kocsiknak is megtalálják a helyét a rendszerben. Véleményem szerint ez nem lenne lehetetlen, és ezek az éjszakai vonatok az utolsók, amik felvehetik a versenyt a légiközlekedéssel (még akkor is, ha a légitársaságok cinkelt lapokkal játszanak) egy bizonyos távon. Így viszont szerintem az fog történni, hogy a székelyföldi járat visszaállítása mellett, továbbra is kiveszik a legtöbb vonatból az étkező- és hálókocsit, továbbá, lévén, hogy ilyen kocsik beszerzésére terv sincs, csak idő kérdése, hogy mikor szüntetik be végképp a teljes étkező- és hálókocsiszolgáltatást.Aztán meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.

s6303724.JPG

Székelyudvarhely állomása: Székelyföld is fontos, de azon kívül is van élet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ruba.blog.hu/api/trackback/id/tr7612808176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

konrada 2017.09.19. 11:35:55

Igazából nincs életképes megoldás.
Olyan qrva drága a vonatozás, hogy akinek arra tellene, annak tellik fapados repülőre, autóra is., mindkettő olcsóbb, gyorsabb, így európai irányban már nem lehet annyi jómodú -ti. étkező- és hálókocsit használó - utast összegrundolni, hogy nyereségesen lehessen szolgáltatni (legalábbis menetrendi járaton).
...Erdély felé még esetleg egy darabig, mert se autópálya, se repjárat....

Peetee 2017.09.19. 11:36:04

Ha Székelyföld, Erdély és a magyarság van a kérdéskörben, akkor mindjárt jön Szijjártó és megment mindenkit. Óránként lesz vonat Székelyföld minden szegletébe, vonatonként 3 (eleje-közepe, vége) utasellátóval, román állampolgárság mellett magyar nyelven rendelt étel esetén azonnal 50%- kedvezmény is jár majd... ;)

ruba 2017.09.19. 11:42:01

@konrada: A fapados repülők nem jelentenek minden esetben megoldást. Pl. Érsekújvárról Drezdába nincs fapados repülő. Persze ez az egy konkrét utazási igény nyilván kicsi, de a lényeg, hogy vonattal nagyon sok olyan helyet is össze lehet kötni, amit repülővel nem. A háló- és fekvőkocsik, illetve étkezőkocsik megszüntetése helyett pl. az osztrákok belementek a versenybe, brandet építenek, szolgáltatást fejlesztenek, új kocsikat szereznek be. Követhetjük persze a szerb utat is, de nekem valahogy az osztrák szimpatikusabb.

konrada 2017.09.19. 12:12:09

@ruba:
De közvetlen járat vonattal sem - legalábbis tudomásom szerint.
Így meg az átszállások okán olyan járatok kerülnek be, melyekben több az olyan kisebb távon utazók száma, mely nem igényli az ellátást.

...ha már: inkább kéne az Orient Express típusú járatok felébresztése, kiterjesztése egy jó marketing mellett, mely a pénzes turistákat a romantikus vonatozásra terelné. Ott pont ezen szolgáltatások eladása a fő profil, nem pedig kiegészítő...

ruba 2017.09.19. 12:13:36

@konrada: Van Érsekújvárról Drezdába vonat, nem véletlenül hoztam ezt a példát :)
www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/27_metropol_euronight_2017.pdf