Teszteltem a 3-as metró pótlását

2017. november 09. - ruba

2017. nov. 4.-én hosszú idő után végre elkezdődött a 3-as metró, már nagyon esedékes, felújítása. A felújítás engem is érint, mivel a Nagyvárad tér közelében lakom, és az Íves út buszmegálló közelében dolgozom (Ez Káposztásmegyer szélén található). Mivel BKV-val járok dolgozni, így kíváncsian vártam, hogy milyen lesz az eljutás a felújítás idején. Alap esetben a metróval Újpest-városkapuig, vagy Újpest-központig megyek és onnan 122-es vagy 30-as busszal utazom tovább. A pótlás idejére ennél jóval több lehetséges útvonalat kinéztem, és mindet le is teszteltem. Gondoltam, eredményeimről bejegyzést készítek, hátha ezzel másoknak is ötletet adok, hogy merre kerülje el a tömeget.

20171104_123134.jpgMetrópótlók sora Kőbánya-Kispesten.

Az egyes eljutási lehetőségeket pontozom is a következő szempontok szerint: eljutási idő, tömeg, kényelem, átszállások száma, járatsűrűség. Mindent 1-től 10-ig pontozok, nyilván a 10 pont itt a legtöbb esetben kevesebbet jelent (kevesebb átszállás, rövidebb eljutási idő stb.). A menetidőt mindig a munkahely kapujától a Nagyvárad-téri aluljáró kijáratáig mérem, minden megkezdet 5 perc, amivel lassabb egy verzió, mint az eredeti kb. 45 perces szintidő 1 pont mínuszt jelent. Remélem nem lesz olyan verzió, ami 50 perccel tovább tart :) A kényelem igazából elég szubjektív, ezt az én értékítéletem alapján fogom pontozni, a tömeg szintén egy olyan dolog, hogy kb. érzésre lehet csak megállapítani, itt a minél nagyobb érték a minél kisebb tömeget fogja jelenteni. Az átszállások száma viszont elég konkrét, itt egyszerűen úgy fogok számolni, hogy a pótlózás előtti 1 átszállás számít 10 pontnak, minden további átszállás 1 pont levonást jelenti, tehát egy 4 átszállásos verzió 7 pontot ér :). A járatsűrűségnél a max 1,5 percig 10 pont jár, innen minden duplázódásnál csökken 1-et a pontok száma. Tehát 3 percig 9 pont, 6 percig 8 pont, 12 percig 7 pont, 24 percig 6 pont jár, és így tovább. Felmerülhet a kérdés, hogy minek pontozom külön a kényelmet, az átszállások számát és a tömeget, hiszen ezek összefüggnek: Nos ha egy járat útvonalán nagy tömeg alakul ki, de már az után, hogy én felszálltam, és én mindig le tudok ülni, akkor a tömeg ugyan lehet nagy, de ez a kényelmet kevésbé rontja. Szintén igaz az, hogy az átszállások, bár bosszúságot okozhatnak, de ha egyébként a járatok kényelmesek, akkor azt külön ki kell emelni.

20171104_123330atdolgozott.jpg

Metrópótlók Kőbánya-Kispesten. Hétvégén a teljes vonalon pótlóbuszok közlekednek.

0. verzió: A metrópótlás előtt

Versenyen kívül szerepel a metrópótlás előtti utazás. Gondoltam azért erről is megemlékezem, hogy legyen összehasonlítási alapunk a későbbiekre. Munkanapokon csúcsidőben (amikor normál esetben én is munkába igyekszem) a 122-es bust választom. Az elméleti minimum kb. 36 perc, de ennél azért mindig több kell, hiszen a metró és a busz között át is kell szállni, illetve nem feltétlenül indul mindkét járat azonnal, a megérkezésem pillanatában. A konkrét teszt alkalmával 44 perc alatt tettem meg az utat. A tömeg ezen az útvonalon elviselhető, a metrón jellemzően a Lehel tér és a Nagyvárad tér között vannak igazán sokan, a 122-es busz sosem vészes, mindig le lehet ülni. A metrón Újpesttől a Nagyvárad tér fele mindig le tudok ülni, hiszen itt még szinte üres a kocsi. A Nagyvárad tér felől Újpestre is a legtöbbször legkésőbb a Corvin-negyednél le tudok ülni, de persze előfordul, hogy akár az Árpád-hídig is állni kell, de persze ennyi idősen ez sem vészes. Ezt a verziót természetesen nem pontozom, hiszen nem lenne fair a többiekkel szemben :). 

20171102_162821.jpg

Újpest-városkapu még a felújítás előtt.

1. verzió: A metrópótló busszal

Nyilván adta magát a legegyszerűbb megoldás, mégpedig, hogy a metró kieső szakaszát a metrópótlóval tegyem meg. Ez esetben tehát az utam úgy néz ki, hogy Nagyvárad-tér - Lehel tér: M3 metró, Lehel tér - Újpest-városkapu : M3 metrópótló busz, Újpest-városkapu - Íves út: 122-es busz. A Lehel térig semmi extra nem történt, az út olyan volt, mint bármikor máskor. A Lehel téren szépen ki volt táblázva, hogy merre kell keresni a pótlóbuszokat. A buszok érdekes módon itt nem álltak olyan sorban egymás után, mint hétvégén, Kőbánya-Kispesten. Azonban így is 30-50 másodpercenként jött egy-kettő busz a megállóba, amit meg is rohamoztak az emberek. Sajnos azzal nem nagyon lehet mit kezdeni, hogy az egy metrónyi ember rögtön az első buszra szeretne felszállni, így természetesen az első busz csurig volt. Én úgy voltam vele, hogy várok egy kicsit, hátha alább hagy az emberáradat, és akkor egy üresebb busszal mehetek tovább. Végül 3 buszt engedtem el, vagyis kb. 1,5-2 percet vártam a Lehel téren, igaz ezt kitöltöttem fényképezéssel, így nem unatkoztam.

20171106_073601.jpg

Az első buszt nagy tömeg rohanta meg.

A negyedik buszra aztán felszálltam, ezen már nem voltak olyan sokan, le is tudtam ülni. Azért végül ez a busz is megtelt, de inkább egy olyan erősebb tömeg volt csak a buszon, nem volt viselhetetlen tumultus. Ami félelmem még volt, az az, hogy a busz esetleg dugóba keveredik a kanyarodó autók miatt. Bár voltak részek, ahol picit belassultunk, alapvetően végig jól haladt a busz. Az viszont problémát okozott egy-két megállónál, hogy csak egy busz fért be egyszerre (vagy kettő, csak összetorlódtunk? Nem tudom...), így volt olyan megálló, ahol fél perc ment el azzal, hogy a beállásra vártunk. Összességében azonban remek időt futott a busz, kényelmesen le is tudtam szállni Újpest-városkapunál. Innen a 122-es busz már a megszokott rendben indult. A teljes menetidő végül 55 percre jött ki, ez a kb. 10 perc növekedés még elfogadható szerintem.

20171106_073510.jpgA buszok egymás után érkeztek.

Végül értékeljünk!

Menetidő: 8/10

Kényelem: 8/10

Átszállások: 9/10

Tömeg: 5/10

Járatsűrűség: 10/10

Összesen: 40/50

2. verzió: A metrópótló villamossal

Ez az egyik lehetőség, hogy mindössze egy átszállással eljussak munkába. A Lehel térig metró, onnan pedig a 14-es villamossal kell végig utaznom. Hátránya, hogy a 14-es villamos végállomása kissé messze esik a munkahelytől, de egy reggeli és egy délutáni 10 perces séta nem feltétlenül árt annak, aki ülő munkát végez :). A metró út itt sem tartogatott különösebb meglepetéseket. A villamoshoz elég sokan mentek, egy épp bent állt. Mivel csak egy perc volt hátra az indulásig a kijelző szerint, gyorsan fel is pattantam. Sokan voltak, de még így is le tudtam volna ülni, de a helyemet inkább átadtam egy idős házaspárnak. A tömeg tehát nem volt vészes, de én ugye kifelé mentem. A befele jövő villamosokat figyelve viszont elég nagy tömeget láttam, látszik, hogy sokan választották ezt a megoldást. Az utazás kellemes volt, a villamost sokkal kényelmesebbnek találtam a busznál. A menetidő sem volt olyan rossz, 1 óra 4 perc jött ki, de ebben már benne volt a kb. 10 perces séta a káposztásmegyeri villamos-végállomástól. Ha azt nem számítjuk, akkor kb. ugyanannyira jön ki a menetidő, mint a pótlóbusz+busz kombinációval utazva. Azt gondolom, hogy azoknak, akik Káposztásmegyernek ezen a részén laknak simán vállalható alternatíva a villamos. A 10 perces séta persze napindítónak nem vészes, de azért a kényelmet kissé negatívan befolyásolja, nem biztos, hogy erre minden nap van kedve az embernek.

20171107_080653.jpg14M villamos Káposztásmegyeren.

Értékelés:

Menetidő: 6/10

Kényelem: 7/10

Átszállások: 10/10

Tömeg: 6/10

Járatsűrűség: 8/10

Összesen: 37/50

20171108_081745.jpg

 Metrópótló villamos Rákospalota-Újpest vasútállomásnál.

3. verzió: Kerüljük ki a metrót!

A metró útvonalának teljes elkerülésével is eljuthatok munkába, ezt is érdemes kipróbálni. A Nagyvárad tértől a 24-es villamossal lehet menni a Keleti-pályaudvarig, majd onnan a 30-as busszal végig az Íves útig. Itt is csak egyszer kell átszállni. Ezt az utat hazafelé próbáltam ki, de a lényegen ez nem változtat. Nos be kell látnom, hogy eddig ez a verzió a legnagyobb baklövés a listában. A 30-as busz útvonalát mintha direkt úgy tervezték volna, hogy a lehető legtöbbet kanyarogjon. Mintha azt mondták volna, hogy "Jó, most már ezen az úton is mentünk 500 métert, akkor itt forduljunk be!". Utólag térképen megnéztem, 19 szer kanyarodik egy másik útra ez a járat a két végállomás között! A sok kanyargás rengeteg időt vesz el, szinte több ideig tartott ez a buszút, mint régen a teljes Íves út - Nagyvárad tér utazásom. A busz üléseit ráadásul láthatóan nem arra tervezték, hogy az ember 45-50 perceket üljön rajta (ez persze egy városi busznál érthető), így a végére elég kényelmetlenné válik a dolog. Az út végére úgy tűnt, hogy egy valóságos örökkévalóság óta ülök a buszon. Ráadásul a buszon nagyobb volt a tömeg, mint a metrópótlón, ez azért szép teljesítmény! 

Ha a busz nem lett volna elég borzasztó élmény, akkor még hátravolt a 24-es villamos, ami igencsak szívderítő környékeken halad keresztül. Az utazóközönség is ehhez mérten szívderítő, így olvasás helyett inkább csak két marokkal szorítottam a táskámat. Mire megérkeztem a Nagyvárad térre, 1 óra 13 percet mutatott az óra. Az biztos, hogy ezt a megoldást én nem fogom alkalmazni, és nem is ajánlom senkinek. Talán mazochistáknak mégis.

20171107_071252.jpgA 24-es villamos a Nagyvárad téren.

Értékeljünk, aztán felejtsük el, hogy valaha is erre jártam!

Menetidő: 4/10

Kényelem: 4/10

Átszállások: 10/10

Tömeg: 4/10

Járatsűrűség: 7/10

Összesen: 29/50

4. verzió: Vonattal Újpestre

Kicsit kerülő, de talán kényelmesebb, gondoltam, amikor felmerült bennem, hogy vonattal menjek Rákospalota-Újpest állomásig. Az útvonal tehát a következő volt: Nyugati pályaudvarig metró, onnan Rákospalota-Újpestig vonat majd tovább 14-es villamossal Káposztásmegyerre, ahonnan egy rövid sétával már bent is vagyok. Hátránya, hogy a vonatok jóval ritkábban járnak, mint a pótlóbuszok és a villamosok, így kicsit komolyabb előkészületet igényel az út. Végül én is úgy érkeztem meg a Nyugati pályaudvarra, hogy még 10 perc volt indulásig. A vonat már bent állt, így fel tudtam rá szállni. Szinte üres volt. A metrópótló busszal összevetve, melyen az állóhelyeket is vadászni kell, ez maga volt a menyország. Az már csak hab a tortán, hogy az utazás során ingyen wifi, konnektorok és wc is elérhető.

20171108_075434.jpgA szinte üres metrópótló :). A Váci úton csapató tömött buszhoz képest a nyugalom szigete.

A vonatút tehát kényelmesnek ígérkezett, és nem is kellett csalódnom. Azonban a MÁV állandó betegsége, a késés ezt a járatot is utolérte. Nem késtünk persze sokat, csak 4-5 percet, ez vasúton nem számít soknak, de egy elvileg 11 perces útnál ez már számottevő. Rákospalota-Újpesten kényelmesen át tudtam szállni a 14-es villamosra, 3-4 percet kellett csak várnom a megállóban. Káposztásmegyerről ismét gyalog mentem a munkahelyig a teljes utazási idő így végül 1óra 5 percre jött ki. Vagyis gyakorlatilag percre pontosan ugyanannyi volt az utazási idő, mintha a Lehel téren a 14-es villamosra szálltam volna át. Ha nem 10 perccel a vonat indulás előtt érek a Nyugatiba, és nem késik a vonat 4-5 percet, akkor viszont akár a metrópótlós verzió 55 perces menetideje alá is mehet ez a verzió. A vonat ritkás közlekedése miatt mindenkinek nem jó, de érdemes megjegyezni azt a pár vonatindulást, és ha esetleg úgy jár az ember a Nyugatinál, hogy pár perc még van a vonatindulásig ( 5 perc azért legyen, mert ennél kevesebb időnél az átszállás necces), akkor érdemes lehet átszállni.

20171108_081556.jpg

A metrópótló-vonat Rákospalota-Újpesten.

Menetidő: 6/10

Kényelem: 9/10

Átszállások: 9/10

Tömeg: 10/10

Járatsűrűség: 5/10

Összesen: 39/50

 

5. verzió: Vonattal Újpestre (a másikra:))

A Nyugatiból Újpest-városkapu is megközelíthető az esztergomi vonatokkal (Újpest megállóhelyen kell leszállni). Ezzel a vonat gyakorlatilag tökéletesen kiváltja a metrópótlót, hátránya, hogy óránként mindössze kétszer van vonat reggel kifelé, ami azért nem túl acélos a 45 másodpercenként induló buszhoz képest. Én végül nem is reggel, hanem este hazafelé teszteltem, ekkor szintén óránként két vonat van, ezek közül az egyik ráadásul szinte tökéletesen csatlakozik ahhoz a 122-es buszhoz, amit a munkaidő végén elérek. A vonat ugyan késett egy kb. 2 percet, de ez nem számottevő, és nem volt zavaró, így kb. 3-4 percet kellett várnom Újpesten. Úgy látszik, hogy a vonatot metrópótlónak használni nem sok embernek jutott eszébe. Ez nem csoda, a BKK se nagyon propagálta, és a MÁV is csak annyit javasolt, hogy aki egyébként vonattal jön, az menjen el a végállomásig, a Nyugatiba. A vonaton tehát nem voltak sokan, egy 4-es helyen egyedül ültem. Az utazás kényelmes volt, és a menetidőre sem lehet panasz, mindössze 53 perc alatt megtettem a teljes utat, amivel megverte még a metrópótlót is. Persze az a két perc nem túl sok, a lényeg, hogy ez a verzió simán versenyképes a metrópótlós eljutással, ha épp jön vonat. Érdemes tájékozódni, és ha van hamarosan induló vonat, akkor inkább azzal menni.

20171108_075127.jpgEsztergomi vonat a Nyugati-pályaudvaron.

Értékelés:

Menetidő: 8/10

Kényelem: 10/10

Átszállások: 9/10

Tömeg: 10/10

Járatsűrűség: 4/10

Összesen: 41/50

 

6. verzió: Szentendrei HÉV-vel és vonattal 

Egyre macerásabb verziók jönnek, nem gondolnám, hogy ez lesz a befutó, de ezt is ki akartam próbálni. Az esztergomi vonalon reggel a Nyugati-pályaudvar felé kissé sűrűbben járnak a vonatok, mint a másik irányba, így itt kicsit jobb a kínálat. Auqincumtól kb. 20 percenként vannak vonatok Újpestre, a menetidő alig 3 perc. Aquincumhoz a szentendrei HÉV-vel lehet eljutni, azt pedig gondolom nem kell leírnom, hogy a szentendrei HÉV hogyan közelíthető meg :). Ezt az útvonalat is hazafele teszteltem, ekkor óránként két vonat megy kifelé. Ezek is egész jól csatlakoznak a 122-es buszhoz, így nem kellett sokat várnom. Az út a hídon át nem hosszú, mindössze 3 perc. A vonatot elég sokan választották ebben az irányban, így állni kényszerültem a kissé zsúfolt vonaton. 3 percre persze kibírható. Auqincumnál kellett leszállnom, ez az első megálló Újpest után.

20171109_074912.jpg

Aquincum, HÉV-megálló

Auqincumnál kényelmesen átsétáltam a HÉV-hez. Itt mindössze két percet kellett várnom a HÉV-re. A szerelvény nem volt teljesen tele, de azért voltak rajta. Az első 1-2 kocsi mindig kicsit zsúfoltabb (a Battyhányin és a Margit-hídnál is arra van a kijárat), ezért én taktikusan rögtön a 3-ik kocsit céloztam meg. Ez jó döntés volt, itt már épp annyira voltak szellősen, hogy le tudtam ülni. Az út eseménytelenül telt, a HÉV egész jó tempóban haladt a Batthyány tér felé. Megérkezés után a 2-es metróra kellett szállnom, itt is épp elértem a vonatot, persze a délutáni csúcsban itt már elég nagy tömeg volt, de erre a rövid, 2 megállós szakaszra ki lehetett bírni. Végül a Deák Ferenc téren tértem vissza a 3-as metróhoz, itt sem kellett sokat várnom, és az út hátralévő része eseménytelenül telt. A teljes menetidő 1 óra 4 perc volt, vagyis még ez 4 átszállásos verzió is megelőzte a 3-as verziót (30-as busz+24-es villamos). Összességében persze a sok átszállás, és az alacsony járatsűrűség miatt ezt a verziót nem fogom sűrűn választani, de nagyjából erre számítottam a kísérlet elején is.

Pontozzunk:

Menetidő: 6/10

Kényelem: 5/10

Átszállások: 7/10

Tömeg: 7/10

Járatsűrűség: 4/10

Összesen: 29/50

7. verzió: A Megyeri-hídon át

Végkép csak a kíváncsiság hajtott, hogy kipróbáljam ezt is. A szentendrei HÉV békásmegyeri állomásától reggel 20 percenként induló 296-os busz 1 megállónyira tesz le a munkahelytől (ez közelebb van, mint a 14-es villamos végállomása). Nem fűztem sok reményt ehhez, hiszen az egyébként is ritkán járó busz elég hosszú idő, közel negyed óra alatt jut el Békásmegyerről Káposztásmegyerre, és hát már Békásmegyerre kiérni sem két perc. A 3-as és a 2-es metrón utazás sok meglepetést nem hozott. Reggel volt, tömeg volt, de semmi szokatlan. A Battyhányin épp indult a HÉV Szentendrére, ezt elengedtem, mert azt már láttam, hogy a 296-ost a következő HÉV-vel is bőven elérem. Így is csak 5 percet kellett várni a következő vonat indulására. Az a HÉV ráadásul csak Békásmegyerig közlekedett, így eleve kevesebben is rohamozták meg. Az elsők között szálltam fel, de igazából, ha indulás előtt értem volna oda, akkor is lett volna bőven helyem.

20171109_072900.jpg

Batthyány tér, HÉV-állomás, reggel innen 5 percenként indulnak a vonatok.

A HÉV-en olvastam egy jót, majd hip-hop Békásmegyerre értünk. Itt még 13 percem volt a 296-os busz indulásáig, az előző 12 perccel korábban ment el, tehát pont egy átlagot kellett várnom. Persze mire átértem, már el is telt 2-3 perc, ez után már csak 10 percet kellett várnom a nem túl szívderítő békásmegyeri lakótelepen. A busz pontosan érkezett, és meglepően sokan szálltak fel rá. Azért le tudtam ülni, nem volt gond. Hamar kiértünk a városból, majd rövidesen már az M0-on száguldoztunk (valójában azért elég lassan mentünk, legalábbis az autópályához képest). Majd egy hosszú kanyargós szakasz után megérkeztünk Káposztásmegyerre. Innen már csak 2 megálló volt, és meg is érkeztünk a megyeri útra, ahonnan pár perc alatt besétáltam. A teljes menetidő itt 1 óra 20 percre jött ki. Az elméleti menetidő persze ennél jóval kevesebb, kb. 15 perccel lehetne gyorsabban megtenni az utat, ha minden épp jön, ez határeset, de egy 10 percet még reálisan le lehet faragni a fenti menetidőből. Ettől függetlenül a sok átszállás, és a ritkás közlekedés miatt ez a verzió inkább megmarad egy elméleti lehetőségnek.

Végül osztályozzuk ezt a verziót is:

Menetidő: 3/10

Kényelem: 6/10

Átszállások: 8/10

Tömeg: 8/10

Járatsűrűség: 6/10

Összesen: 31/50

A ki nem próbált verzió

Gondoltam arra is, hogy esetleg kipróbálom a hajós eljutást, főleg hazafele, amerre az idő kevésbé szempont, és a Duna sodrása is segíti a hajót. Sajnálatos módon a BKK úgy gondolta, hogy ezt a verziót nem próbálom ki... Ahelyett, hogy az M3-as metróval párhuzamosan folyó Dunát alternatív eljutási útvonallá tették volna, épp a metrópótlás kezdetére ritkították ki a hajóközlekedést. A korábban sem túl combos napi 15 indulást a metrópótlás kezdetére déli irányban 5, északi irányban 2 (!) indulásra redukálták. A hajóközlekedés fejlesztése már korábban is problémás volt, erről itt írok bővebben. A legfájóbb, hogy délelőtt úgy megy el 3 hajó déli irányban, hogy azok elvileg nem jönnek vissza. Feltételezem, hogy nem gyártanak le napi 3 hajót Újpesten, amiket aztán a Kopaszi-gát környékén minden nap szétbontanak, így élek a feltételezéssel, hogy ezek a hajók üresen mennek vissza a Népfürdő utca megállóig, ahonnan délután indulnak. Ahelyett, hogy a 100-150 fős hajókkal megpróbálnának valami alternatívát nyújtani, a BKK/BKV ilyen alibi menetrenddel ússza meg a dolgot. 

2012-07-13-223_1.jpg

A hajókat inkább üresen járatja a BKK/BKV...

 Összegzés

Igazából a 7 verziós "mezőny" két nagy csoportra oszlik végeredmény szempontjából. 4 verzió végzett 40 pont körül, ezek a "vállalható" opciók. A legjobb eredményt az 5-ös "Vonattal Újpestre ( a másikra:) )" nevet viselő opció érte el, 41 ponttal. A kényelmes, szinte üres, és gyors vonat csak a nem túl acélos járatsűrűség miatt nem végzett toronymagasan az élen. A második helyre, alig 1 ponttal lemaradva, a BKK/BKV metrópótló buszaival fémjelzett 1-es verzió került. Sokan dicsérték a metrópótlókat, ezt én is megerősítem, hogy a buszokkal, amit lehetett megtettek, és a pótlás egész jól sikerült. Bronzérmes lett a 4-es verzió, melyben Rákospalota-Újpestre mentem vonattal. Ez a verzió a sok átszálláson, a ritkás közlekedésen, és a kicsit hosszabb begyalogláson vesztette el azt, amit a maximális kényelmen, és a minimális tömegen megnyert. Végül picit lemaradva, de 37 ponttal még mindig a vállalható zónában végzett a 4-ik helyezett 2-es verzió, melynek során a metróról a 14M villamosra szálltam át. Nagyjából e között a 4 lehetőség között fogok szerintem variálni a hátralévő 1 évben.

20171108_075501.jpg

A vonatokon kb. ilyen zsúfoltsággal találkoztam.

A fenti négy lehetőségtől lemaradva jönnek 30 pont körül azok a verziók, amiket mondjuk, hogy kipróbáltam a teljesség kedvéért, de nem valószínű, hogy ezeket a jövőben sűrűn fogom alkalmazni. Ezek közül a legjobb, 31 ponttal, 5-ik helyen a Békásmegyer felé kerülős opció lett. Végül, 29-29 ponttal, holtversenyben legrosszabb lett a 30-as buszt a 24-es villamossal kombináló megoldás, és az esztergomi vonatokat a szentendrei HÉV-vel párosító 6-os verzió.

Összességében azt gondolom, hogy a BKK és a BKV kitettek magukért, ami a pótlás megszervezését, és lebonyolítását illeti. Amit én kicsit hiányolok, az az, hogy az ő hálózatukon kívüli alternatívákat nem igazán propagálják (itt főként a vasútra gondolok). Emiatt a Váci úton szinte tömött buszok mellett a váci vasúton szinte üres vonatok mennek reggelente kifelé (az is igaz viszont, hogy befelé rendesen tele vannak a vonatok).

Ezek lennének tehát az én tapasztalataim, várom a tieteket is kommentben!

A bejegyzés trackback címe:

https://ruba.blog.hu/api/trackback/id/tr5813145620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tulapruton 2017.11.10. 07:26:55

Az Újpest-Városkapu - Nyugati vonat számomra is jó ötlet, mivel nem túl messze lakom. Szeirntem alkalomadtán ki fogom próbálni, főleg, hogy a Nyugatitól már lényegében minden olyan hely elérhető gyalog is, ahova járni szoktam. Így megúszom az átszállást, és az utazási idő nem elvesztegetett, mert lehet pl. wifit befogni. Sajnos a vonatok városon belüli lehetőségeit nem igazán használják ki, pedig sok jó lehetőség adódna. Mivel a vasút független a városi forgalomtól ("nem hat rá" a piros lámpa vagy a dugó), lényegesen gyorsabb bárminél, a vasúton megszokott, de másutt nem meglévő szolgáltatások (itt főleg pl. a WC lehet komoly komfortnövelő) miatt lényegesen kényelmesebb is a többieknél. De ez a pontozásnál is kijött.

KissGecihuszár 2017.11.11. 16:42:09

Teljesen nyilvánvaló, hogy a kötött pályás (MÁV, Villinger, HÉV) eszközöknek jellegükből fakadóan nincs alternatívájuk, épp ezért kell(ene) minden versenyzőnek, aki csak teheti, azt igénybe venni, azaz a 12-es, 14-es villingereket, illetve az Esztergomi, Váci vonatokat. Aztán ott vannak a harántoló irányban közlekedő buszok, mint pl. a 20E, mely nem áll meg minden fánál, bokornál, nem kanyarodgat össze-vissza, mint a 30-as buszcsalád tagjai (egyébként ez már "100 éve'", mióta jár a 30-as így van, ugyanez volt az útvonala már a '60-as, '70-es években, de pl. az "ántivilágban" volt még piros 30-as is, hogy az miként tudta megelőzni az Újpesti kertvárosi részen a feketét, nos arról halovány fogalmam sincs), de az M3 "lentebbi" szakaszain ott van a 105-ös busz ,mely dettó tökéletes alternatíva, ha vki pl. az Andrássy út- Oktogon környékére jutna el, a Dózsánál csábít a 75-ös, 79-es troli, tehát bőven akad lehetőség, ha esetleg bárkinek is iszonya van a pótlóbuszokon amúgy logikusan jelenlévő szinte permanens tömegtől. Ami viszont számomra érdekes új infó, hogy az Adventi időszakban nem meri/szeretné a BKK a teljes vonalas hétvégi pótlást, mert előre sejtik, hogy a kari előtti 7végék során a normál 7végékhez képest törvényszerűen 15-20, netán 25%-al megnövekvő autóforgalom úgy elverné az Üllőin, illetve a Kiskörút környékén a buszokat, hogy ezt inkább nem reszkíroznák, ezért ezen 7végéken ismét megnyitnák a teljes szakaszt, ami számomra azért érdekes, mert a most szétkapott szakasz állomásain hogy lehet majd biztonságosan tartózkodtatni több 10ezer embert, amik ugye már aktív felvonulási területek?? Nem lenne egyszerűbb inkább az Üllőin is buszsávosítani a 7 végéken a külső sávokat, a Deákon pedig kiszedni a villinger ütközőjét, így végig szabaddá téve a villingerek vágányait, ezáltal könyítve a buszok ki/behaladását a Deák térre, -ről??

hatar.comment 2017.11.12. 12:46:11

Vonatot már november elején a metrópótlás előtt kipróbáltam és tényleg nagyon jó. Talán csak annyi, hogy tényleg kevés járat van, Esztergom felé: óra és óra húsz. Amin nálam ez a verzió végülis megbukott, hogy sajnos a csatlakozáshoz használt 73-as troli megbízhatatlan, konkrétan van olyan, hogy vagy kimarad egy-egy járat, vagy nem jön a menetrend szerinti időben.
Egyébként szerintem nagyon jól megoldották a metrópótlást így semmi gondom a buszozással.

laci_52 2017.11.12. 17:22:11

A vonatos verziók nem mindig lesznek ilyen sikeresek a gyakori késések miatt...

A gyaloglást meg lehet spórolni úgy, hogy a 14-es villamosról Újpesten szállunk át a 30-as buszra. Ez lehetne egy új és nem is rossz verzió az eddigiekhez képest.

ruba 2017.11.12. 17:24:36

@KissGecihuszár: Igen, a kötöttpálya alapvetően jobb a busznál, de ahhoz, hogy igazán versenyképes legyen például a vasút, jobban be kellene vonni a városi közlekedésbe (teljes tarifa-integráció, 1-2 új megálló, sűrűbb közlekedés).

ruba 2017.11.12. 17:26:22

@hatar.comment: Az esztergomi vonalon, legalább a pótlás ideje alatt jó lenne indítani egy betétjáratot Óbudáig, vagy ha nagyon minimálban gondolkodunk, akkor Újpestig, kihasználva az elkészült második vágányt.

ruba 2017.11.12. 17:29:27

@laci_52: Azzal az a baj, hogy időben nem igazán szerencsés, hiszen kb. annyi idő alatt, amíg eljut a 14-es villamos Kápmegyerig, ugyanannyi idő alatt ér a busz az Íves úthoz. A plusz átszállás és a plusz várakozás időigénye kb. ugyanott van, ahol a séta. Ha azt igazán el akarom kerülni, akkor inkább Kápmegyeren átszállok egy befelé menő 30-as, vagy 122-es buszra. De persze, ha valakinek erre van ízlése, ezt is ki lehet próbálni. A 30-as vonal közelebbi részeire (pl. Nádor utca környéke) simán jó lehet ez a verzió is.

laci_52 2017.11.12. 18:09:15

@ruba: Azért vetettem fel ezt az utóbbi lehetőséget, mert zuhogó esőben vagy hóviharban nem kellemes az a 10 perc séta és menetközben Újpesten el tudjuk dönteni, vállaljuk-e.

ruba 2017.11.12. 18:09:47

@laci_52: Jogos, erre nem is gondoltam :)

KissGecihuszár 2017.11.14. 15:26:37

Noshát, tegnap olyan dél magasságában volt szerencsém kipróbálni az inkriminált M3 (M3A) járatokat a Lehel -Újpest VKP közt, odafelé nem tapasztaltam (már hallom lelki füleimmel, hogy számosan riposztolják, hogyaszongygya: "ja, még jó, hogy hétfőn délben nincs tumultus, ne akkor buszozgassá, okostojás...") kezelhetetlen és vállalhatatlan zsufit, viszont visszafelé menet, azaz olyan 14 óra magasságában már kénytelen voltam Újpest- Városkapú megállónál átszállni az M3-ról a mögötte tartózkodó M3A-ra, mert azon már ott igen számosan tartózkodtak, ugyanis 3 perc telt el 1-1 M3 kocsi Újpest VKP megállóhoz érkezése közt! 1 szóval; az egész azon is múlik, hogy pl. milyen ritmus szerint csatlakozik be 1-1 M3A 1-1 M3 közé, tehát ha a közös követés Újpest VKP megállótól nem több, mint 1 perc, ez esetben megoldható a anti heringesdoboz feeling, azaz a kulturált utazás.

Albu 2018.05.10. 16:19:56

A bécsi Qando gyakran ad ki mindenféle útvonalakat, amikre nem gondolnék, igaz: a szűk, sokszot teljesíthetetlen átszállásokra optimalizál. De mindig érdekes, ha új útvonal merül fel.

Viszont a „Battyhányin” — ez fájt.