A marsrutkáktól a plackartig

Napi képek - A moszkvai metró 6.

2015. március 06. - ruba

A moszkvai metrót bemutató sorozat végéhez közeledünk. Eddig minden bejegyzés 1-1 vonalat mutatott be, így 5 vonalat már megismerhettetek. A maradék vonalakat azonban ebbe az egy bejegyzésbe sűrítem be. Ennek több oka is van. Egyrészt mivel a legfőbb látnivalók az első 5 vonal közelében találhatóak, így azokat jóval többett használtuk, mint a a többit. Emellett ezek a vonalak, mivel később, a Sztálin utáni időkben épültek, sokkal kevésbé díszesek, így kevesebbet fotóztam ezeken az állomásokon. Következzenek tehát a maradék 4 vonal képei (a 10-es és a 11-es vonalakon nem jártam).

dscf_2909.JPG

Az 1975-ben átadott, és a 7-es vonalon található Kuznyeckij Moszt állomáson az 1-es vonal felé szállhatunk át.

dscf_3056.JPG

A 9-es vonal Borovickaja állomásának fala.

dscf_3057.JPG

A Borovickajánál szállhatunk át a 9-es vonalról az 1-es, 3-as és 4-es vonalakra.

dscf_3061.JPG

A 8-as vonal Markszisztszkaja állomása. Ezen az állomáson az 5-ös és a 7-es vonalakra lehet átszállni.

dscf_3062.JPG

8-as vonal, Aviamotornaja állomás.

dscf_2387.JPG

A 6-os és a 7-es vonalak Kitaj Gorod állomása, ami közös-peronos átszálló állomásként lett kiépítve.

dscf_2456.JPG

A 7-es vonal Puskinszkaja állomása.

dscf_2457.JPG

Itt a 2-es és a 9-es vonalakra lehet átszállni.

dscf_2608.JPG

A 6-os vonal VDNH állomása

dscf_2690.JPG

A 9-es vonal egyik névadó állomása a Tyimirjazevszkaja.

dscf_2693.JPG

Szintén a 9-es vonal, Csehovszkaja állomás. Átszállóhely a 2-es és a 7-es vonal felé.

dscf_2694.JPG

A Csehovszkaja állomás peronja.

dscf_2881.JPG

A 9-es vonal Mengyelejevszkaja állomása. A világítással ötletesen utalnak a Kémiára, mely Mengyelejev tudományterülete volt. Az állomás az 5-ös vonalra biztosít átszállást.

dscf_2907.JPG

A 7-es vonal Taganszkaja állomása, itt az 5-ös és a 8-as vonalra szállhatunk át.

Bár a vonalak bemutatásának vége, holnap még egy képválogatás jön az egyéb, moszkvai metrót bemutató képekből:).

A bejegyzés trackback címe:

https://ruba.blog.hu/api/trackback/id/tr677236979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása