A marsrutkáktól a plackartig

Utolsó kommentek:

Angol vasutas 2020.10.06. 20:06:16

"A hagyományos mozdony + személykocsi szerelvényösszeállítás is működőképes lehet, sőt véleményem szerint annak is megvannak a maga előnyei"

Ezzel maximálisan egyetértek, Angliában túltolták ezt a motrovonat témát és fáj is a fejünk tőle. A szezonális kerékpáros forgalom, iskolai és osztálykiránulások kiszolgálása sokkal nehézkesebb a rugalmatlanság miatt, de hétköznapi, főleg utaskényelmi gondok is akadnak, például amikor egy teljes motrovonaton lehal a fűtés vagy a légkondi az elég kellemetlen, nem lehet csak átküldeni az utasokat egy másik kocsiba. Azt pedig tatapsztalatból tudom, hogy ezek a méregdrága csilli-villi motorvonatok legfeljebb addig megbízhatóak amíg a miniszter pózol előttük az újságíróknak. 7-8 éves korban már kezdődnek a bajok, aztán az üzemeltető választhat, hogy kiadja fűtés vagy hűtés nélkül vagy több időt tölt a műhelyben mint utasforgalomban. (Az már csak hab a tortán, hogy amíg a 40 éveseknél ezt általában elintéztük egy biztosíték cserével, addig bárminél ami fiatalbb 10 évesnél azt sem tudom mi a baja amíg a technikus hozzá nem csatlakoztatja a diagnosztikai számítógépet.) Egy szóval regionális és elővárosi forgalomban a motorvonat könnyen lehet a legjobb megoldás, távolságiban a vezérlős mozdonyos vonat szerintem verhetetlen.

Ezzel szemben dízeles mellékvonatra szerintem új/felújított motorvonat a lenne a legjobb. Az akkumulátoros vagy egyéb, például dízel generátoros szerelvényeknél a tengelyterhelés mellékvonalon okozhat gondot, DMU általában gyengédebb a pályával, jobb a menetdinamikája, stb.

Bejegyzés: A magyar vasút jövője

Ikarus 266 2020.06.26. 15:48:58

Én születésem óta tarjánban lakok,és mivel autóval nem rendelkezik a csalad,mindig buszhoz voltam kötve,és sokszor előfordult hogy gyalog előbb értem mint buszal.Most ritkán utazok,de szerintwm sem ésszerű hogy most vezették be a ritkitásokat.

Bejegyzés: Értelmetlen, és káros járatritkítás Salgótarjánban

Vladislav Tapicska 2020.06.05. 09:56:04

A dróttal ellátott vonalak megmenekülnek? 25 éve járok a MÁV/GySEE-ROeEE vonalain.
Nem egy bezárt vagy hamarosan bezárásra ítélt vonalon utaztam és még mindig úgy érzem, hogy nem fognak itt megállni. Hiányolom a Pécs-Harkányfürdő vonalat, akár a közvetlen akár a Villányt érintő irányból (hagyok gondolkodási időt). Szokolyán akartam házat venni, de félő már ott se lesz vonat. Kecskemét, Tiszakécske, Dombrád nekik már ennyijük sincs. Nagy hálózatok amik túl élték Trianont, de a következő évszázadot már nem. A Vác-Aszód közti vonalon fenn a drót, de csak teher vonat jár rajta. Gyöngyösre mi fog járni? Bajánsenyére? Rá néztél a térképre? Én ezeket a vonalakat használom/használtam/használnám. Meglátogattam a dédi szülővárosát Kiskunmajsát. 10-15 éve egy mozdony + 3 kocsi ment végig a szárnyvonalon, ma Kecskemétről Bajára óránként 1 db dízel Uzsgyi. Jobb autóval járni lyukas utakon? A háborúk során szétvágott szárnyvonalak mikor kapcsolódnak vissza újra ebben a Unióban? Hiszen ezért bontottuk le a határokat, nem? Ha tenni akartok valamit írjátok ezt alá és küldjétek tovább:
www.peticiok.com/tiltakozas_a_vasuti_f_es_mellekvonalak_bezarasa_ellen

Bejegyzés: A magyar vasút jövője

Halibuli 2020.06.04. 16:59:46

Micsoda acsarkodás volt a jobboldali politika részéről a 2000-es évek elején, hogy egymással versengő takarító cégek hány milliárdért végeznek vasúti kocsi takarítást. Mit ad Isten a hatalomra jutott rezsim megszüntette a versenyt, egy "csókos" cégnek játszotta át a piacot, akik "Magyarország rejtett erőforrásával" nem tudják pótolni a profi cégeket.
A kapcsolati tőke jobban számít mint az E12. MŰSZAKI KOCSISZOLGÁLATI UTASÍTÁS

Bejegyzés: A magyar vasút jövője

gigabursch 2020.06.04. 16:59:30

Nagy csoda nincs.
Azok a vonalak kerülnek elsősorban villamosításra, amiknek értelme van.
Itt a közúttal szemben a vasút versenyelőnyt tud adni.

Mindenhol máshol meg szép csendesen elvegetál, amíg működik.

Bejegyzés: A magyar vasút jövője

Alugos 2020.05.12. 07:28:27

Ma jártam ott(az első ,,ritkított" napon), a buszok össze-vissza jártak(szemmel láthatóan a sofőröknek is meg kell még szokni). Erre egy példa, a 19-es egyik indulása már az ,,új" menetrend szerint indult Salgóbányáról, viszont a 11B még a régi szerint, így szinte egyszerre jöttek le, utánuk pedig három órán át semmi nem jött.

Az hab a tortán, hogy az online és a megállóhelyi menetrendek mást-mást mutatnak, viszont egyik sem a ritkítás utáni állapotokat mutatja.

A legdurvább viszont az volt, hogy amit láttam összes járat tömve volt, ami eleve nem jó, de így járvány alatt különösen nem

Bejegyzés: Értelmetlen, és káros járatritkítás Salgótarjánban

ruba 2019.08.15. 07:20:51

@Albu: A "csúcsra járatott SZU" az legfeljebb a felületes szemlélőben élő kép, egy-két szimbólum megtartásán kívül nem sok köze van a Szovjetunióhoz a mai PMR-nek. Igazi vadkapitalista paradicsommá vált, ahol ez a "Szovjeutnió" imidzs is csak egy turisztikai termék.

Bejegyzés: A tiraszpol-benderi agglomerációs trolibusz

okleveles naiv 2019.07.08. 19:39:14

Kérdezz rá legközelebb a rád szóló mávostól, h milyen utasítás szerint jár el.
Aztán ne lepődj meg, ha csak habogás lesz a válasz.

Bejegyzés: Vasútfotózás Magyarországon és külföldön

siófoki35 2019.07.08. 10:59:26

Temesvár környékén is csak egy valaki szólt ránk hogy miért fotózunk, ő is csak viccből. A végállomáson pihenő villamost fotózva meg előjött a vezető és mutogatta a telefonján hogy milyen városokban járt már villamost fotózni ő is :)))

Bejegyzés: Vasútfotózás Magyarországon és külföldön

ruba 2019.07.08. 09:52:55

@szepipiktor: Nem értem mire gondolsz, így nem tudom, hogy furcsának tartom-e a nem tudom mit.

Bejegyzés: Vasútfotózás Magyarországon és külföldön

szepipiktor 2019.07.08. 09:51:48

Nem tartod furcsának, hogy úgy kritizálsz szabályokat, hogy közben te ugyanezt teszed?
Cenzúrázol, korlátozod a komunikációt?

Bejegyzés: Vasútfotózás Magyarországon és külföldön

Aureliano Buendía 2019.07.08. 09:38:24

Mert az ecceri vasutas 1950 óta nem nőt ki abból, hogy a gaz imperialisták szabotázst akarnak elkövetni dicső vasutunk ellen.

Amúgy meg:

www.mavcsoport.hu/mav-csoport/bemutatkozas/magan-celu-fotozasi-engedely

„A vasútállomásokon az utasforgalom számára megnyitott területen a magáncélú fotózáshoz nem kell külön engedély abban az esetben, ha a felvétel-készítés a vasúti technológiára vagy a felvételkészítőre biztonsági kockázatot nem jelent. Ebben az esetben csak a felvételen szereplő személyek személyes adatainak védelmére vonatkozó jogszabályokat kell betartani.”

A magyaron kívül eddig csak egy görög hajjakend erősködött Szalonikiben.

Viszont a román(iai) vasutasok előtt le a kalappal, engem is küldtek fel mozdonyba fotózni, Kolozsvárott pedig megszakították a tolatást, míg fel nem másztam a mozdony elejébe, hogy az asszony lefotorgrafáljon :D

Bejegyzés: Vasútfotózás Magyarországon és külföldön

Angol vasutas 2019.07.07. 21:37:17

Rám eddig egyetlen egy helyen szóltak rám vasút fotozása miatt, Tel Aviv főpályaudvarán. Az izraeliek félelme a terrorizmustól nem ismer határokat, de nem is alaptalan.
Egyébként, nekünk itt kötelességünk mindenkinél rákérdezni, akit úgy ítélünk meg, hogy nem egyszerű vasútfotós (pl. nem az állomást, vonatokat, stb. fotózza, hanem mondjuk a biztonsági kamerák helyét, menekülő útvonolakat, épületek, építmények szerkezeti részleteit, stb.)
Azt viszont én sem értem, hogy Magyarországon mitől félnek.

Bejegyzés: Vasútfotózás Magyarországon és külföldön

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2019.06.26. 13:24:13

@Európai téridő: Az igazság az, hogy az Index firkászai névleg újságírók. Névleg. A sajtóetika viszont a másik fél megkérdezését is előírja, és ez annak az alapfeltétele, hogy valaki újságíró legyen, és ne egy saját magát, testét, lelkét, becsületét árubabocsjtó, prostituáló médiakurva szintjén ragadjon meg. Nos az Index ebben az ügyben SEM tudta ezt az alap lépést megugrani.

Ha sikerült volna, akkor ők is beszélnek pl. a pincérrel olyan időszakban amikor nincs roham. Lőn csoda várja a szerdát, mert akkortól nem lesz egyedül. Azóta már persze volt szerda. Nem kérdeztek.

Szidják a MÁVot rutinból. A MÁV egy baromira nagy cég, piszok sok vonattal, sok szempontból rossz körülmények között dolgoznak, és vannak hibák. De egyre kevesebb, és a járműfejlesztés, a menetrend fejlődése egy jó tendencia része, amit sokan tapasztalnak. Az Index ennek kapcsán azt is letagadja, amit az olvasó minden nap lát. Persze a MÁVnál hibáznak. De több munkából kevesebb hibát produkálnak, mint az Indexes újságíró.

Az Indexes újságíró ugyanis különlegese fajta. Sokszor hallottuk azt, hogy mennyire kurva anyját a spoilerező médiumoknak. Ez ma is meghatározó vélemény. Közben viszont történt pár dolog. Pl. a push üzenetek. Jön is az üzenet: Rendkívüli... És jön egy sporteredmény.

Hogy egy meghirdetett sporteseménynek eredménye van, az nem rendkívüli.
Ellenben akit nem érdekel az esemény, annak érdektelen spam.
Aki látta, követte annak redundáns spam.
Nos akit viszont érdekelne az esemény, de nem élőben nézi, hanem késleltetve, akár a reklámokat kerülve, akár mert nem ért haza időben, akár... Nos annak ez egy rendkívül aljas, undorító spoiler ami nem egy műsoron belül, a témában hangzik el, hanem rendkívüli értesítésként érkezik a telefonra.

Tudom, az Indexes mérce az, hogy minnél aljasabbul spoilerezik egy médium, annál rosszabb kategóriás kurva az ott dolgozók általában megnevezett felmenője. Nos állítsuk a mércéhez az Indexet. Bezzeg a MÁV nem spoilerrel tol ki a sportrajongókkal, hanem van amikor hibázik. De egy ideje terjed a WiFi, a konnektor, tudjuk menet közben is nézni a streameket, ne maradjunk le annyira. A mostani kocsiban a szurkoló még egy sört is megihat.

Mondjuk azt, hogy az Index újságírói azért rúgnak itt is igazságtalanul a MÁVba, mert a MÁV legrosszabb munkavállalói is az Index színvonal felett vannak. Így jól esik abba belerúgni, aki sok rossz dolog miatt ugyan megérdemli a kritikát, és a MÁV teljesítménye nem érdemli meg, hogy szépítsünk rajta, de mégis az Index felett áll, és durván rombolja a kéteserkölcsű firkász egóját.

Csakhogy vannak olyan kérdések amit sem ez a blog, sem más blog nem tud körbejárni. Például azért, mert a blog személyes műfaj, nincs mögötte szerkesztőség. Az Index viszont megtehette volna. Például azt, hogyha a szerelvények hossza korlátozott, akkor egy személykocsi helyére kerül be az étkezőkocsi. Nyilván a kettőnek más a befogadóképessége. Nyilván az sem mindegy, hogy egy klímátlan halbi helyére kerül a "kocsma", vagy egy IC kocsi helyére, amikor esetleg arra nem mindig jut helyjegy? Az újságíró ott van meghívottként sok helyen kérdezhet és tájékoztathat. Akár étkezőkocsi kérdésről is. Ezt viszont sajnos nem tudjuk. Mint azt sem, hogyha bevállik, hol lesz még.

Az összes közlekedési mód közül a vonat az, ahol az eltöltött idő nem feltétlenül időveszteség, és nem a "villamoson állva matekdogára készülő kisdiák" szintjén kell hasznosítani, hanem valóban van esély dolgozni, tanulni, kicsit szórakozni és most már alap szinten enni is. És ez az idő azt jelenti, több idő jut másra, több más dolgot tudunk élőben élvezni. Élőben, időben, vagy máshogy megfogalmazva anélkül, hogy a spoilerezők kurva anyját szidva spoilerező indexes firkászmajom lelőtte volna előre a poént.

Bejegyzés: Leteszteltük a Balatoni étkezőkocsikat

Angol vasutas 2019.06.22. 10:33:24

Vendéglátásban 10 évet dolgoztam, vasúton eddig 6-ot, így van némi ráltásom a témára. Elsőként azt jegyezném meg, hogy a meleg ételes, ültetett szolgáltatás sokkal több mint amit általában Nyugat-Európában tapasztaltam belföldi viszonylatban (a világ más részein még nem jártam étkezőkocsiban), csak összehasonlítás képen, íme a brit Great Western Railway menüje; www.gwr.com/plan-journey/journey-information/on-board/food-and-drink
Azt, hogy a személyzet az asztalnál vegye fel a rendelést túlzásnak tartom, statikus éttermekben is (tapasztalataim szerint világ szerte) a trend egyre inkább a kevésbé formális, pultnál rendelős, asztalnál felszólgálós irányba halad, amit a cikk írója végül megtapasztalt.
Választék, teljesen jónak tartom, étkezőkocsiban 2-3 étel fogásonként a maximum amit nyújtani érdemes szűkös tároló kapacitás és gazdaságossági okok miatt. Ez nem a diszvacsoráról szól, 2,5-3 órás úton ez bőven elég, hogy senki ne maradjon éhen. Ismét ajánlánám a fenti linket, a GWR járatai közül nem egy 5-6 órás menettertam mellett nem kínál ennyit (azon meg, hogy az alkohols italok listája hosszabb mint az összes többi együtt véve ne akadjunk fent, angolok). Arról a 6 réteg műanyagba csomagolt szutyokról nem is beszélve amit a légitársaságok étel címén elénk raknak a 8-14 órás transzkontinentális járatokon.
Írták is, hogy még tesztüzem, szerintem a MÁV sem számított ekkora sikerre, de az egy ember nagyon kevés. Kettővel már talán elmegy a bolt, három valószínűleg néha kellene, máskor túlzás, így nem valószínű, hogy gazdaságos lenne.
Az árak, ehhez tudok a legkevésbé hozzá szólni, emlékeim szerint nem nagyon úsztam meg kevesebből mostanában sehol Magyarországon, inkább többe került egy-egy étkezés. Első ránézésre, kutatás nélkül azt mondanám, teljesen korrekt árak.
Amiben nagyon-nagyon sokat kellene fejlődni, az azételek megjelenése. Ez van, el kell fogadni, a szociális média korát éljük, bloggerek, instargram és youtube "sztárok" számolatlanul töltik fel a képeket, videókat mindenről, egy ilyen környezetben a megjelenés (majdnem) minden. Nem kellenek nagy dolgok, a papír szalvéta ugorjon le a tányrról, az asztalon a szalvéta tartóban lenne a helye. Helyette a hambi mellé egy saláta levél és két szelet paradicsom, meg a barbecu szósz kis tálkában nem magában a hamburgerben és kész. A bekerülési költség nem lesz annyival magasabb, hogy ne érné meg vagy el kellene szállni árakkal, és színesebb, jobb a prezentáció.

Bejegyzés: Leteszteltük a Balatoni étkezőkocsikat

dieter 2019.06.17. 15:42:58

Köszi! Jelentősen korrektebb cikk, mint az index fikázása..

Bejegyzés: Leteszteltük a Balatoni étkezőkocsikat

dieter 2019.06.17. 15:42:55

Köszi! Ez jelentősen korrektebb leírás, mint az index fikacikke..

Bejegyzés: Leteszteltük a Balatoni étkezőkocsikat

Európai téridő 2019.06.17. 15:42:45

A rendes Indexen két kekec-kukac firkász szívatta a szerencsétlent, fikázta az egészet, lehet, hogy miattuk kellett várni a pincnökre.

Bejegyzés: Leteszteltük a Balatoni étkezőkocsikat
süti beállítások módosítása