A marsrutkáktól a plackartig

Értelmetlen, és káros járatritkítás Salgótarjánban

2020. május 11. - ruba

Itt a blogon ritkán foglalkozok magyarországi, aktuális eseményekkel, azonban most úgy döntöttem, hogy ezúttal kivételt teszek. Az ok pedig egyszerű: Ami most Salgótarjánban történik az nagyon jól mutatja, hogy mi is a valóság a vidéki közepesen nagy városokban közösségi közlekedési szempontból. A cikkből kirajzolódik majd a Budapesten, Debrecenen, Szegeden stb. kívüli Magyarország helyi közösségi közlekedési rögvalósága. Ez azért lehet talán érdekes, mert míg az előbbi nagyvárosokban a komolyabb változások rendszeresen elérik az országos média ingerküszöbét is, addig a kisebb városok hasonló intézkedései sokszor nem kapnak akkora figyelmet. Persze a személyes érintettség is szerepet játszik abban, hogy erről írjak :) .

Alaphelyzet

Salgótarján a rendszerváltás óta komoly problémákkal küzd, a megyeszékhelyek között az egyik legrosszabb helyzetű, és országos viszonylatban talán legjelentéktelenebb nagyváros. A korábbi bányászati és ipari szocialista mintaváros az elmúlt 30 évben nem találja a helyét igazán. Ez a lakosság számán is meglátszik, míg a 80-as években az még alulról súrolta az 50 ezret, mára 34 ezer főre apadt a népesség (igaz ebből a csökkenésből kb. 2 ezer fővel Somoskőújfalu kiválása is kivette a részét). Az egykor komoly helyi közlekedéssel rendelkező városban (még 2005-ben is a főbb tengelyeken akár 3-5 percenkénti buszközlekedés is volt csúcsidőben!) rendszeresen ritkították a járatokat már korábban is, és bár néha volt kísérlet a fejlesztésre is, érdemben végül nem történt semmi. A nagy járatritkítások valahogy mindig 4 évente vannak az utóbbi időben (2012,2016), tehát várható volt, hogy 2020 sem lesz a salgótarjáni közlekedés arany éve. 

20200314_093745.jpg

Autóbuszok a helyi buszállomáson 2019 március elején.

A 2020 május 10-ig érvényes menetrend nagyvonalakban úgy nézett ki, hogy a főbb tengelyeken (Zagyvaróna-Baglyasalja, Beszterce-lakótelep-Hősök út, Salgóbánya/Somoskő- buszállomás, Kemerovó-lakótelep-buszállomás) hétvégén nagyjából óránként egy busz közlekedett, az egyéb irányokba elég ad-hoc módon pár járat jelentette az eljutást. Ez a pár járat területfüggően akár napi 1 pár is lehetett (Kotyháza), a maximum pedig 11 volt (Somlyóbánya). Ez egy elég minimális alap-szolgáltatás, nagyjából azt lehet mondani, hogy akinek szükségszerűen busszal kellett intéznie a dolgait hétvégén, az meg tudta oldani, de azért ez a menetrend nem igazán csábított az autók letételére.

A hétköznapi menetrend ezzel szemben sok helyen már egész barátinak volt mondható. A város legnagyobb lakótelepéről, a Beszterce-lakótelepről napi 65 indulást (iskolaidőben) tartalmazott, a reggeli csúcsidőben egy óra alatt (6:50-7:50) 8 járat ment a belváros felé (tanítási szünet idején 7). Az egyéb fő irányokon is egész sűrű buszközlekedés valósult meg, de a mellékirányok is egy fokkal jobb kiszolgálást kaptak hétköznap (a fent példaként hozott Kotyháza 3 pár buszt, Somlyóbánya felé pedig 16 busz kanyarodott fel). Összességében az mondható el, hogy ha az ember a legfontosabb tengelyek mentén lakott, és a munkahelye is ezen a tengelyen volt megtalálható, akkor minimális kényelmetlenséggel el lehetett lenni autó nélkül is. A járatok többsége ennek megfelelően egész jó kihasználtsággal üzemelt (legalábbis a járvány előtt). Persze lehetett volna min javítani, fejleszteni, de a helyzet nem volt olyan rossz, mint sok, hasonló lakosságú magyar nagyvárosban (pl.: Hódmezővásárhely, Esztergom stb.).

bus_line_63s_salgotarjan.jpg

63S-jelű busz halad a Beszterce-lakóteleptől a belvároson és Zagyvapálfalván át a Hősök úti forduló felé. (forrás: Wikipédia, "Rakás" fényképe)

A változások

Ebbe a helyzetbe robbant be 2020-ban a koronavírus-járvány, és az azzal együtt hozott intézkedések sokasága megbolygatta az addig békésen csordogáló hétköznapokat. Soha nem fogjuk megtudni, hogy mi lett volna, ha nem jön a járvány, de az biztos, hogy most 2020 május 11-től a salgótarjáni helyijáratok hétköznap is a hétvégi menetrend szerint járnak (az ipari park felé maradt meg plusz 4 járat, ami hétvégén nem jár). Így a korábbi 283-ról 176-ra csökken a napi járatindulások száma (iskolaidőben 296 járatindulás van a városban, de értelemszerűen az iskolák bezárása óta tanszüneti menetrend van érvényben), a futásteljesítmény pedig 3000km-ről 1900-ra csökken. A számok nem tűnnek annyira durvának, viszont érdemes tudni, hogy sok viszonylaton napközben és este majdnem ugyanannyi busz közlekedik már most is, mint hétvégén, így a ritkítás legjobban a reggeli és délutáni csúcsidőt érinti. A fenti példában említett reggeli csúcsidei indulások száma a Beszterce-lakótelepről 7-ről 2-re csökkennek. Amíg még elérhető, ezen a linken megtekinthető a régi menetrend, a bal oldalon a munkanapi menetrend, jobb oldalon a hétvégi menetrend, ami mostantól hétköznap is érvényes lesz (nagyon minimális különbséggel). 

camping-ut.JPG

3 busz várja indulását a Camping-út busz végállomáson (ez tulajdonképpen a Beszterce-lakótelep végállomása). Munkanapon csúcsidőben még nemrég is előfordulhatott hasonló, mostantól azonban aligha lehet majd ilyen képeket készíteni. (Kép forrása: Google Street View).

Mik a problémák?

Oké, nyilvánvalóan a ritkítás önmagában probléma, de azért vannak mélyebb rétegei ennek a dolognak.Ezért is írtam az elején, hogy ez a változás, akár a magyar közlekedésszervezési hibák állatorvosi lova is lehetne, annyi mindent elrontottak. Nézzük lent szépen sorban.

1. Az egyik az időzítés: Egy ilyen volumenű ritkítás még úgy-ahogy elfogadható lett volna átmenetileg, a komoly kijárási korlátozások idejére, mondjuk áprilisban. Azonban pont akkor meglépni ezt, amikor újra nyithatnak a vendéglátóhelyek, hosszabban lehetnek nyitva a boltok, megindul a járóbeteg ellátás a szakrendelőben , és még az érettségi is zajlik (igaz már a kevesebb diákot megmozgató tárgyak vannak soron), iszonyú kontraproduktív. Pont akkor ritkítanak, amikor a forgalom nő. 

20200314_093822.jpg

Kocsiállás a helyijárati autóbuszállomáson: Az itt szereplő 3 járatból 2 teljesen megszűnik (11,11A), igaz, ezek eddig is csak csúcsidei sűrítőjáratok voltak, de talán épp ezekre most nagyon nagy szükség lenne.

2. A járványhelyzet: Bár a korlátozásokat lazították, azért a járványhelyzet még nem múlt el. Rengeteg helyen olvasható, hogy tartsunk távolságot, lehetőleg 1,5-2 métert egymástól, és ezt a közösségi közlekedésen is kérik. Pont akkor, amikor az lenne a cél, hogy akiknek muszáj busszal járnia, azok minél szellősebben legyenek, nagyon veszélyes, és felelőtlen dolog ilyen intézkedést hozni. A salgótarjáni közlekedés színvonala miatt azért eddig is főleg azok jártak busszal, akiknek nincs autójuk, tehát ők nem fognak varázsütésre eltűnni a buszokról. E miatt borítékolható a zsúfoltság bizonyos járatokon, ami viszont komoly nép-egészségügyi kockázatot jelent. Ez elfogadhatatlan!

97674186_275664753818910_5867897706931814400_n.jpg

Autóbusz a Főtéren 2020. május 11.-én délelőtt (már a csúcsidő után): A tömeg nem brutális, de a másfél méteres távolságot azért nem igazán lehet tartani.

3. Kommunikáció: Bár maga a változás is iszonyú problémás, a kommunikációra talán a "kritikán aluli" jelző felelne meg leginkább. A menetrend módosítását hivatalosan május 6.-án (szerdán) kérte a polgármester rendeletben a Volánbusztól. Hogy ennél korábban volt-e valamilyen egyeztetés, előzetes jelzés, erről nem lehet tudni, de meglepődnék, ha nem lett volna semmi, és a Volánbusz május 6.-án kapta volna meg az információt. A nyilvánosság úgy szerzett tudomást a változásokról, hogy május 7.-én, csütörtökön egy városi facebook-csoportban terjedni kezdett a hír olyan buszsofőrök révén, akik már megkapták a jövő heti beosztásukat. Ez aztán a profi kommunikáció!

bus_route_11b_salgotarjan.jpg

Somoskőújfalu-Somoskő-Salgóbánya felé közlekedő 11B jelű busz csúcsidőben: Hiába közlekednek ekkor betétjáratok mindössze pár perccel ez előtt a busz előtt, így is komoly zsúfoltság tud kialakulni ezen a járaton. Mostantól nem lesznek betétjáratok... (A kép forrása: Wikipedia, "Rakás" fényképe)

A város egyik hírportáljára pénteken, azaz május 8.-án került fel az információ, ahogy a város hivatalos honlapjára is (mindkét helyen délután/koraeste, ha jól emlékszem).  Azaz a tervezett változás előtt kevesebb mint 72 órával sikerült először hivatalosan tájékoztatni az utazóközönséget, úgy-ahogy. A város honlapján például viszonylag eldugva, a honlap alsó felén található, tehát ha valaki nem veszi a fáradtságot, hogy legörgessen, nem szerez róla tudomást. Ami azonban még abszurdabb, hogy a szolgáltató Volánbusz felületén még ebben a pillanatban (2020. május 11. délelőtt 9 óra) is az előző, elvileg már nem érvényes menetrend található meg, és a honlap egyéb, menetrendi híreknek fenntartott rovataiban sincs semmi utalás a változásra. Tehát a szolgáltatást végző közlekedési társaság hivatalos menetrendi oldalán már elavult menetrend szerepel (talán a derék szerb vasút munkatársai adnak tanácsot errefelé?).

Szintén kommunikációs probléma, hogy a miértek nem igazán derülnek ki, sőt a kommunikáció alapján az sem egyértelmű, hogy ki kezdeményezte a változást. Az önkormányzat honlapján ez a mondat szerepel: "A Volánbusz tájékoztatása szerint május 11-től visszavonásig az alábbi helyi járati autóbusz menetrend lesz érvényben:" Ez úgy hangzik, mintha a Volánbusz döntött volna, és erről tájékoztatta volna az önkormányzatot. Közben felkerült a közösségi médiába a polgármesteri határozat, ami alapján ezt a polgármester kérte. E közben a polgármester saját oldalán olyan mély hallgatás van a témáról, mintha nem egy, a város lakosságának kb. 40%-át érintő dologról lenne szó. Az ominózus pénteki napon, amikor a hírekben megjelentek a változások, a polgármester azt tartotta legfontosabbnak közölni a lakossággal, hogy a helyi focicsapat a megyei első osztályból (!) felkerülhet jövőre az NB III. ba (!). Nem mondom, szép teljesítmény, de azért a buszközlekedés egy-két nagyságrenddel több embert érint. 

Ennek a fantasztikusan elbaltázott kommunikációnak aztán meg is lett az eredménye: A közösségi média felületein ki-ki pártállása, szimpátiája szerinti meggyőződéssel vette biztosra, hogy a változást a polgármester, a miniszterelnök, a Volánbusz, a komcsik, a liberálisok, a térség fideszes országgyűlési képviselői, netán maga Soros György kezdeményezte. A legvalószínűbb forgatókönyv a határozat alapján azért a polgármesteri kezdeményezésé, de ugye senki nem mond semmit. Utólag pedig már nem is lehet majd elmagyarázni, hogy mi miért történt, mert addigra mindenki kialakítja a maga narratíváját.

20200314_093759.jpg

Buszok a helyi autóbuszállomáson.

4. Szakmaiság: A közösségi közlekedési rendszerekbe természetesen időnként bele kell nyúlni, és van olyan helyzet, amikor akár a ritkítás is indokolt lehet, azonban nagyon nem mindegy, hogy ezt hogy tesszük. Normális helyeken utasszámlálás, forgalmi modellezések, esetleg kérdőíves felmérések előznek meg egy-egy menetrend-módosítást. Ez ma Magyarországon sok helyen sci-fi, pedig legalább egy utasszámlálást még akár a legkisebb faluba naponta 3-szor járó busznál is illene elvégezni. Ennél a döntésnél egészen biztosan szinte semmilyen, közlekedés-szakmai előkészítő munka nem folyt. Ez látszik már önmagában abból, hogy a szombati menetrend lett egyszerűen áthozva hétköznapokra, de ha ez nem lenne elég, a polgármesteri rendelet 2. pontjából elég egyértelműen kiderül, hogy mennyire lehetett képben a döntéshozó: "Eszerint a módosítási igény mellett további kérés a Volánbusz felé, hogy kísérjék figyelemmel az autóbuszjáratok leterheltségét, illetve az utazási igényeket; szükség esetén pedig tegyenek javaslatot a menetrend esetleges módosítására."

Tehát előbb bevezetjük a változást, majd megnézzük, hogy van-e valahol zsúfoltság, probléma ebből. Nem fordítva kéne? Nem az lenne a normális, hogy megnézzük, hogy melyik időszakban, mennyien utaznak az egyes relációkon, és ennek megfelelően kialakítunk egy új menetrendet? 

20200314_093750.jpg

Néhány utas várja a 4-es busz indulását a helyi buszállomásról egy szombati délelőttön. 

 Egyéb gondolataim

A háttérben szerintem persze leginkább az önkormányzat pénztelensége áll. Azt kell látni, hogy a járványra hivatkozva a kormány nagyon sok forrástól fosztotta meg az önkormányzatokat (ami mellékesen egyébként teljes tévút, válságot még soha nem sikerült megszorításokkal kezelni, és az is egy nettó hazugság, hogy csak így lehet előteremteni a pénzt a védekezésre, hiszen az MNB 0%-al tudná finanszírozni az államot). A turizmus szinte teljes megszűnése elvette az idegenforgalmi adót, a kormány elvette a gépjárműadót, és lenullázta a parkolási bevételeket, és Göd esete óta Damoklész kardjaként lebeg minden önkormányzat fölött, hogy az iparűzési adóik nagyobb részétől is eleshetnek bármelyik pillanatban (amik a válság miatt amúgy is csökkennek) . És miközben a bevételek folyamatosan csökkennek, a járvány jelentős plusz feladatokat rótt az önkormányzatokra.

20200314_093808.jpg

Az elég vegyes, ráadásul erősen öregedő buszpark fenntartása nem lehet túl gazdaságos.

Így nem csoda, ha elkerülhetetlenek a megszorítások, és bizony sajnos a helyi közösségi közlekedés egy könnyű célpont ebből a szempontból. Azonban bármennyire is megérthető ez a helyzet, attól még a helyi döntéshozó(k) óriási bűne az, hogy ezt a helyzetet nem kommunikálja megfelelően a lakossággal. Ha nem magyarázzák el az embereknek, hogy mi miért történik, persze, hogy vadabbnál-vadabb találgatásokba bonyolódik mindenki. Így azt sem tudhatjuk, hogy az önkormányzat/polgármester mindent megtett-e szolgáltatás megőrzéséért, vagy az egyből "bedobta a törölközőt". És akármennyire is érthető a helyzet, ettől még a fent vázolt problémák alól nem mentesítik a felelősöket. 

Ez tehát Salgótarján története, de biztos vagyok benne, hogy sok más, hasonló magyar nagyvárosban várhatók hasonló intézkedések. Jól látszik, hogy miközben például Vitézy Dávid, a közlekedés-politika kapcsán a kormány által reflektorfénybe tolt szakértőként végighaknizza a médiát az egyébként szakmailag érthető elveivel, addig a valóságban a legtöbb helyen csak a leépülés zajlik. Merthogy nagyon szépek azok a szakmai elvek, de a megvalósításért már két gyufaszálat nem hajlandó keresztbe tenni a kormány (hacsak nem lehet súlyos EU-s milliárdokat bezsebelni). Sőt, ha ezzel politikailag el lehet lehetetleníteni önkormányzati vezetőket, akkor az egyértelműen fontosabb, mint az ott élők napi élete. Az már csak hab a tortán, ha a helyi vezetők is annyira inkompetensek, hogy képtelenek egy ilyen változást legalább a lehetőségekhez képest a legkisebb fájdalommal véghez vinni, és ezt megfelelően kommunikálni. Nálatok is egyik napról a másikra ritkítottak? Esetleg szintén akkor, amikor épp beindulna az élet? Írjátok meg kommentben!

1920px-man_sl_223_salgotarjan_angyal_denes.jpg

Már régóta lejtmenetben van a helyi közlekedés... (A kép forrása: Wikipédia, Angyal Dénes fotója)

 

UPDATE:

Valamikor kora délután a Volánbusz is megébredt, és kirakta az információt arról, hogy hogyan járnak a buszai reggel óta. A közlemény szerint (mely ide kattintva olvasható): "2020. május 11-től visszavonásig a koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként Salgótarján helyi autóbusz járatai hétfőtől szombatig szabadnapi, vasárnap munkaszüneti menetrend szerint közlekednek. " . Ez talán némi reményre adhat okot, hogy a járvány miatti átmeneti intézkedésről van szó. Meglátjuk, úgy legyen. 

UPDATE 2:

Úgy látszik ezt a cikket többet kell frissítenem, mint bármelyik másikat. Fentebb ezt írtam:"... és Göd esete óta Damoklész kardjaként lebeg minden önkormányzat fölött, hogy az iparűzési adóik nagyobb részétől is eleshetnek bármelyik pillanatban..." Sajnos úgy látszik a próféta beszélt belőlem (bár ne így lett volna). A ma megjelent törvényjavaslat szerint az 5 milliárd forintnál nagyobb összegű beruházások esetén elvennék az önkormányzatoktól az adott beruházást (az erről szóló cikk itt olvasható) . Bár a részletek még nem teljesen tiszták (pl. régebbi, de 5 milliárdnál nagyobb beruházásokra is vonatkozik? Vagy csak újakra? Repül az egész ipari park, vagy csak az adott cég területe?), de jó eséllyel Salgótarján is érintett, hiszen itt 13,3 milliárd forintból épít elvileg gyárat egy dél koreai cég. 

UPDATE 3:

Egy hetet bírt ki a ritkított menetrend, május 18-tól picit bővítenek, és főleg csúcsidőben indulnak új járatok. Összesen naponta 28-al több járatindulás lesz, mint a korábbi, hétvégi alapú menetrendben volt. Bár ez is örömteli változás, a napi járatindulások még így is 30%-al elmaradnak a korábbi munkanapi mennyiségtől, ami még mindig jelentős különbség. Az továbbra is szomorú, hogy a változás a bevezetés reggelére egyáltalán nem került fel sem a város, sem a Volánbusz honlapjára, azt egy helyi hírportálról lehetett csak megtudni. 

UPDATE 4:

Kiderült, hogy tényleg ideiglenes volt a menetrend, július 1-től visszaállt a korábbi menetrend. 

A bejegyzés trackback címe:

https://ruba.blog.hu/api/trackback/id/tr6415679816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alugos 2020.05.12. 07:28:27

Ma jártam ott(az első ,,ritkított" napon), a buszok össze-vissza jártak(szemmel láthatóan a sofőröknek is meg kell még szokni). Erre egy példa, a 19-es egyik indulása már az ,,új" menetrend szerint indult Salgóbányáról, viszont a 11B még a régi szerint, így szinte egyszerre jöttek le, utánuk pedig három órán át semmi nem jött.

Az hab a tortán, hogy az online és a megállóhelyi menetrendek mást-mást mutatnak, viszont egyik sem a ritkítás utáni állapotokat mutatja.

A legdurvább viszont az volt, hogy amit láttam összes járat tömve volt, ami eleve nem jó, de így járvány alatt különösen nem

Ikarus 266 2020.06.26. 15:48:58

Én születésem óta tarjánban lakok,és mivel autóval nem rendelkezik a csalad,mindig buszhoz voltam kötve,és sokszor előfordult hogy gyalog előbb értem mint buszal.Most ritkán utazok,de szerintwm sem ésszerű hogy most vezették be a ritkitásokat.
süti beállítások módosítása