Az elmúlt évek során nagyon sok országban jártam, és ahol lehetett igyekeztem egy-két képen megörökíteni a helyi közösségi közlekedést is. Ennek része a városi közlekedés (metró, busz, villamos stb.) és a távolsági közlekedés is, így esett, hogy nem egy ország, nem egy vasútállomásán fotóztam már. Nem vagyok profi fotós, vasútfotós meg pláne nem. Nem én vagyok az, aki böngészi a menetrendet, nézi az időjárás-előrejelzést, és fára felmászva igyekszik elkapni az ívben suhanó Nohabos nosztalgiamenetet. Én csak akkor fotózok vonatot, ha amúgy is arra járok, inkább magamnak, érdekességképp. Mióta blogolok azóta annyit változott a helyzet, hogy egy picit talán tudatosabban, több mindent lefényképezek, mondván, hátha egyszer még jó lesz illusztrációnak.

Budapesti vonat Belgrád régi főpályaudvarán. A kép ma már történelem, ezt az állomást azóta bezárták. Amikor ezt a képet készítettem még nem lehetett tudni, hogy pár éven belül bezárják az állomást. Milyen jó, hogy lőttem akkor pár képet!

Összességében nem fényképezek tehát sokat, mégis sikerült már egy érdekes megfigyelést tennem, ami a fotósokhoz való hozzáállást mutatja az egyes országokban. Az alábbiakban ilyen tapasztalataimat szedem össze röviden. Elöljáróban még annyit fontosnak tartok leszögezni, hogy minden országban, minden vasútüzemnél a hivatalos, utasforgalom részére megnyitott területeken tartózkodva készítettem képeket, soha nem mászok át tehervagonok alatt, nem mászok fel a vezetéktartó oszlopokra, nem vakuzok bele a dízelmozdony kéményébe :).

Balaton-Expressz Keszthelyen.

Az idők során persze az is változott, hogy milyen gépet használok, volt, hogy kis kompakt gép volt a kezemben, rendes profi géppel is alkottam már és persze a mobiltelefon sem maradt ki. Azt vettem észre, hogy a legnehezebb profi kamerával dolgozni. Azért szinte egyből ugranak, míg egy mobiltelefonnal akármilyen látványosan is csináljam, még soha nem szóltak érte. Ez már csak annak tükrében is furcsa, hogy ma már egy jobb mobil minőségben alulról verdesi egy kezdőbb tükörreflexes gép szintjét.

Kisinyov főpályaudvar: Itt profi kamerával is nyugodtan lehet fényképeket készíteni.

Persze amikor azt írtam, hogy szinte egyből ugranak, akkor Magyarországra gondoltam. Magyarország az egyetlen hely, ahol vasútüzem fotózásáért valaha is szóltak. Pedig aki követi a blogot tudhatja, hogy megfordultam egy-két cifra országban. Mégis, mondjuk Türkmenisztánban, mely egy elég komoly elzárkozó diktatúra (ahova bejutni sem feltétlenül egyszerű), a kutyát nem érdekelte, hogy a beérkező vonatot fényképezem, pedig a peronon rendőr és vasutas is volt bőven.

Vonat érkezik Türkmenisztán második legnagyobb városába, Türkmenabatba.

Nagyon érzékletesen jött át ez a helyzet egyszer a magyar-ukrán határon. Záhonyban már a fényképezőgép látványára előugrott az árnyékből két jól szituált és udvarias kopasz vasútőr és kedves "NO FOTÓÓÓ!" kiáltásokkal vették el az ember kedvét a szuper titkos záhonyi vasútállomás megörökítésétől. A kishatárforgalmi vonattal átkelve a Tiszán az Európai Unióból az egykori Szovjetunió fojtogató militáns légköre fogadott minket, kiskatonák, határőrök csapata grasszált fel-alá a csapi vasútállomáson. Nos itt nem zavart senkit, hogy mondjuk az állomást, a vonatokat vagy épp a pályát fényképezem. Pár perc után sokkal felszabadultabbnak éreztem magam katonáktól hemzsegő (jó ez azért picit túlzás) Csapon, mint Záhonyban, ahol a vidéki diszkók kidobóit idéző legények sanda pillantásai kísértek (gondolom arra figyeltek, hogy nehogy megint bűnt kövessek el).

A szuper-titkos záhonyi állomás egy lesifotón...

...és Záhonytól 3km-re már Ukrajnában, Csap állomás, ahol gond nélkül lehet fotózni.

Egy másik szemléletes eset Moldova fővárosában, Kisinyovban történt meg velem. Itt is a főpályaudvaron készítettem épp bőszen a képeket (tudván, hogy a MÁV vasútőreitől biztos távolságra vagyok nem aggódtam :) ). Egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy a bent álló moszkvai vonat mozdonyán bőszen integet a vezető. Ó, gondoltam, lehet kicsit túllőttem a célon? Itt nem lehet fotózni? Nem volt mit tenni, odaballagtam a peronon a mozdony mellé. A sofőr csak mutogatott, hogy menjek át a másik oldalra, kezdtem furcsálni a dolgot. Reméltem, hogy nem mozdony mögötti kivégzés jár a fotózásért Moldovában.

Vonat a kisinyovi főpályaudvaron.

Átérve a mozdony túloldalára ismét megpillantottam a mozdonyvezetőt, ezúttal már az ajtóban állt, és mutogatott, hogy menjek fel. Beinvitált a mozdonyba! Mondta, hogy ezt fotózzam le, és a műszerfalra mutatott. Majd beülhettem a vezetőülésbe, és ott is lehetett egy képet csinálnunk. Nem volt sok idő a vonat indulásáig, így nem sok kép készült, majd elhagytuk a fedélzetet. Ez a magyarországitól teljesen eltérő hozzáállás annyira meglepett, hogy órákig nem tudtam magamhoz térni a meglepetésből.

Ez történik, ha Moldovában vasúti területen fotózól: Felhívnak a mozdony vezetőfülkéjébe! (Sajnos a kép sietősen készült, ezért nem vettük észre, hogy belelóg az ujjunk )

Persze azért Magyarországon azt nem várnám el, hogy a mozdonyvezetők meginvitáljanak a vezetőállásba akárhányszor meglátják a kezemben a fényképezőgépet. De azt gondolom, hogy valahol nonszensz, hogy Magyarországon rettegve kell elővenni a fényképezőgépet, míg mondjuk olyan helyeken, mint Irán, Üzbegisztán, Belarusz vagy épp Oroszország ez egyáltalán senkit nem zavar. Pedig ezen országokban sokszor ma is katonai infrastruktúrának számít a vasút.

A Volgograd-Taskent vonat szerelvénye az üzbegisztáni Szamarkand állomáson.

Direkt nem nyugat-európai példákat hoztam, hogy ne lehessen azt mondani, hogy de hát az a fejlett nyugat. De azért megjegyzem, ott sem volt soha gondom ebből, és a Balkánon sem szóltak soha fényképezésért. Persze a Balkán nem lenne önmagában mérvadó, hiszen ők aztán nem a szabálykövetésről híresek. Remélem egyszer megéljük, hogy Magyarországon se jelentsen főbenjáró bűnt lefotózni egy vonatot a peronról.

Vonatok Belgrád-Topcider állomásán. Na itt aztán tényleg a kutyát nem érdekelte, hogy mit csinálunk...

Itt a végén szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy minden esetben olyan területen fotóztam, amely az utasforgalom számára meg van nyitva, és minden esetben olyan infrastruktúrát, ami nem számít érzékenynek, tehát nem fényképeztem katonavonatokat, rendőröket stb. Megjegyezném továbbá, hogy alapvetően nem a vasútőrökkel van problémám, nyilván nem ők hozzák a szabályokat, nekik csak ki van adva, mit kell csinálni. Bár hozzáteszem, a stílussal azért van néha problémám, mert oké, hogy ezt nem szabad, de ezt lehetne azért kulturáltan is jelezni, nem kell egyből a "letöröm a kezedet, és megfejellek" színvonalon nyitni (volt olyan is, hogy teljesen udvariasan kértek meg arra, hogy ne fotózzak).

Vonat a Nyugati pályaudvaron. No photo...

A fenti írásban az én személyes véleményemet olvashatjátok, mely közel 30 ország vasútjának hobbi fotózása során alakult ki.