A marsrutkáktól a plackartig

Mađarske Zeleznice

Vasút a balkán felé

2017. augusztus 22. - ruba

Épp pár napja írtam egy rövid véleményt arról, hogy merre lehetne éjszakai vonatokat indítani a MÁV-nak. A cikket persze nem kellett túl komolyan venni, inkább csak ábrándok ezek, mint valós igényeket komolyan kielégítő elképzelések. Ettől függetlenül azért nem gondolom, hogy mindegyik ötlet teljesen a valóságtól elrugaszkodott lett volna. Azért írtam meg ezt a kis cikket, mert már akkor is rebesgették, hogy a MÁV jövőre kinyírja az egyik legjobban teljesítő éjszakai járatát a Metropolt. Mostanra meg is jelent a közlemény, ami sajnos még ennél is több elkeserítő részletet tartalmaz. Pedig nem olyan rég, a balatoni járatok kapcsán még több dicséretes fejleményt is tapasztaltam, szomorú, hogy ezek után most ilyen híreket kell olvasni.

s6307250_1.JPGRetro hálókocsi: Ennek tényleg nincs jövője.

A lényeg, hogy tulajdonképpen a MÁV megszünteti az étkező-kocsi szolgáltatást, és érezhetően csökkenti a háló- és fekvőhelyes kocsival közlekedő járatok számát. A költséghatékonyságra hivatkozó közlemény jó példája a vasút rövidlátóságának. A helyett, hogy egy életképes koncepciót alkottak volna az étkezőkocsiknak (fél liter Coca-Cola 620Ft? Ezt komolyan gondolják?), inkább kijelentették, hogy az egész veszteséges, csak viszi a pénzt, meg kell szüntetni. Abba egyik okos vasúti vezető sem gondol bele, hogy az étkezőkocsi nem önmagában kell, hogy nyereséges legyen. A vasút étkező-, fekvő-, háló- és ülőkocsijaival együtt, komplexen nyújt egy szolgáltatást, amely mint egység lehet vonzó az utasnak. Ha egy vonatban jó étkező/büfékocsi van, esetleg éjszaka lehet vízszintesen aludni, akkor az vonzó lehet az utasoknak, így a járatra több jegyet lehet eladni. Ha egy vonaton csak az otthonról hozott rántotthusis szendvicset tudod majszolni, egy ülőkocsiban, akkor elgondolkozol rajta, hogy ennyi erővel mehetnél busszal is olcsóbban. Arról nem is beszélve, hogy sok potenciális utasnak mondjuk az egyik irányba az éjszakai a másik irányba a nappali vonat lehet ideális, ha kiveszik az éjszakai vonatot, ők majd a nappali járatról is el fognak tűnni.

dscf9071.JPGA prágai főpályaudvar. Még mindig kérdéses, hogy mi lesz a Metropol prágai fekvő- és hálókocsijaival: Ezek megszüntetéséről nem szólt a közlemény, kérdés, magukban, berlini rész nélkül megmaradnak-e illetve ha igen, milyen időfekvésben fognak közlekedni.

A szemlélet kicsit olyan, mintha egy légitársaság fogná, és kidobná a stewardeseket a gépről, mondván, azok csak viszik a pénzt. Sajnos a MÁV kb. ezen a szinten mozog, és szomszédaink közül inkább a horvát, szerb vagy a román vasút a példa, mint az osztrák, vagy a szlovák. Egy-két látványfejlesztésen kívül nem nagyon futja semmire, a nemzetközi forgalomban közlekedő kocsipark állapota jobbára szégyenteljes. Jó példa a "majd egyszer" lesz valami fejlesztésekre az IC+ projekt, ahol egy eleve kb. a 90-es évek végének színvonalát hozó kocsitípusból szeretnének legyártani 20 darabot, de az istennek nem sikerül. Közben, hogy érezzük, ez a 20 kocsi kb. a szegedi IC-re lenne elég + még ki lehetne belőle adni 1-2 körIC szerelvényét. E közben a MÁV ott tart, hogy belföldön már minden jó IC kocsinak (teljesen elértéktelenítve ezzel a szolgáltatást), de a nemzetközi helyzet is folyamatosan fokozódik.

06-dscf7756.JPGHalberstadti kocsik Albániában. Nálunk ennél kicsit jobb állapotban vannak még, de azért egy IC-től többet várnak az utasok 2017-ben ennél.

A nemzetközi járatok haláltusájának egyik oka ez: A MÁV egyszerűen lassan képtelen olyan állapotú kocsikat kiadni, amiket a nyugat-európai vasutak elfogadnának. Itt pedig el kéne gondolkozni, hogy akkor fejlesztünk, vagy bezárjuk a boltot. A MÁV pedig inkább ezt az utóbbi, szerb utat, választotta. A MÁV gondolkodásmódja tehát szépen lassan közelíti a balkáni színvonalat. Magyarországon nem volt háború a 90-es években, és kicsit jobb helyzetből indultunk, így még nem olyan rossz a helyzet, mint Szerbiában, Macedóniában, vagy Albániában. Azok a kocsik pedig, amik elmennének a balkánon is, lassan szétesnek, így kerülhetett ki a jövő évi tervből Bulgária és Montenegró. Bulgária haláltusája sem most kezdődött a MÁV évek óta szenved a hol felélesztett, hol megszüntetett bulgáriai járatokkal, de Montenegró eddig stabil célpont volt a nyárra. Európa egyik legszebb vasútvonalán azonban úgy néz ki, hogy pár nap múlva elmegy az utolsó magyar kocsi is. 

dscf0312.JPG

Vonat Vilniusban: A Balkán mellett a Baltikum a másik térség Európában, ahol annyira ügyes koncepciót sikerült kidolgozni a nemzetközi vonatközlekedésre, hogy ma gyakorlatilag mindhárom balti országból csak az ősellenség Moszkvába (esetleg Minszkbe és Szentpétervárra) lehet vonattal eljutni, egymáshoz nem.

Ezt a receptet egyébként a balkáni vasút-társaságok már tökélyre fejlesztették. A lényeg, hogy ha van egy nemzetközi járatod, mondjuk napi 2-3 vonattal (ebből egy éjszakai), étkező/büfékocsival, akkor először ki kell venni az étkező/büfé kocsit. A sok paraszt, majd vásárol a 13 órás útra a restiben, vagy az állomás előtti kisboltban! Ha a vonat véletlenül késik mondjuk két órát, és a légkondi is pont elromlott, és az utasnál már nincs semmi, akkor így járt. Aki vonattal akar utazni, az készüljön fel mindenre! Ha az étkezőkocsi hiányát már megszokták az emberek, akkor ki lehet sorozni a hálókocsit. Nehogy már az utasok kényelmesebben utazzanak le a tengerre, mint a vasút igazgatója az Audi A8-asával! Amúgy is drága, nem is volt mindig tele. Majd jöhet (vagy inkább mehet) a fekvőkocsi, az is sokba kerül, ágyneműt is kell mosni, a hálókocsi nélkül pedig már azt sem éri meg annyira. Fel is kéne újítani, de minek, ha az EU nem ad rá pénzt. Aztán azt vesszük észre, hogy az esti sebessé degradálódott éjszakai vonat kiürült, akkor azt is meg lehet szüntetni. Igaz, hogy az ülőkocsiknak az holt időszakká válik, de sebaj, jól mutatnak a pályaudvaron! Azzal a napi egy nappali vonattal aztán még el lehet bohóckodni néhány évet, de innentől elkerülhetetlenül jön a vég. Előbb visszavágják, hogy csak éppen átmenjen a határon, innentől az eredeti célt már csak átszállással lehet elérni. Ez után ki lehet adni egy kesergő közleményt, hogy hát a vasút mindent megtett a siker érdekében, de sajnos nem sikerült elég utast szerezni a járatra, így azt be kell szüntetni. Esetleg a nyári szezonban jár majd. A Balkánon sok irányon láthattuk ezt a receptet alkalmazni: A Belgrád-Szófia, a Zágráb-Szarajevó és a Belgrád-Bukarest vonalak mind így múltak ki.

01-dscf7656.JPGAlbán vasúti menetrend: Ez a jövő?

Úgy látszik 2017-ben a magyar vasút is öles léptekkel elindult a balkáni irányba. Hekurudha Madzsarisztán, csak így tovább!

A bejegyzés trackback címe:

https://ruba.blog.hu/api/trackback/id/tr412769404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.08.22. 10:02:55

A nemzetközi vonatok milyen kihasználtsággal közlekednek?

Az étkezőkocsit csak IC-n próbáltam pár éve, csapnivaló volt a minőség, de legalább drága volt...

Racionálisabb lenne újra elővenni a régi ötletet, hogy a kisebb forgalmú vonalakon egyetlen motorvonatból álló "szerelvényeken" ne legyen kalauz, hanem a mozdonyvezető ellenőrizze a jegyeket. A buszsofőrök is ezt csinálják...

ruba 2017.08.22. 10:06:39

@Online Távmunkás: A nemzetközi vonatok kihasználtsága alapján elméletileg lehetne értelmesen változtatni a kínálatot. Nem feltétlenül van szükség az összes járatra a jelenlegi formájában. Azonban az, hogy a Metropol berlini részét kiveszik, a lvivi hálókocsi pedig megmarad (ahol hálókocsi felárral utazhatunk egy olyan járaton, ami reggel 7-kor indul és este 10-re érkezik a célállomásra), mutatja, hogy a változtatás mögött semmilyen racionális megfontolás, mérlegelés nem volt. Koncepcióról már nem is beszélve.

ZBR 2017.08.23. 09:57:14

@Online Távmunkás:
Például a Hungária EC tele van. No nem a magyar szakaszon, itt se marketing nincs hozzá, se díjszabás, se vállalkozókedv az utasok részéről. Mondjuk itt sem üres, de Csehországban szabályosan tömegnyomor van.

Érdekes, hogy Angliában legalább egy tologatós minibárt tudnak üzemeltetni a vonatokon. És az emberek használják is.

Albu 2017.08.23. 12:12:57

Ó, igen, a kétvonatos vonalakról levesszük a kallert, az lesz a megoldás a hálókocsikra. Jézusom!

ambbay 2017.08.23. 12:18:32

Szvsz. nagyon jó oka kell hogy legyen annak, hogy valaki a félnapos zakatolást válassza az alig több mint egy órás repülőút helyett Berlinig. Sajnálom én is a Berlini hálókocsik kivégzését, mert kalandvágyból kipróbáltam volna, de hát ha van 4 napom Berlinre mondjuk, és mondjuk van napi 5 járat, ami átröppenti a seggem, nem fogok gondolkodni azon, hogy 3x annyiért, idegenekkel összezárva zakatoljak a 4 napból egyet. (Bónusz: Zürich felé az éjszakás kaller kérte, zárkózzunk be nagyon, mert nagyon durva dolgokat látott már, úgyhogy ő is azt teszi... el is köszönt gyorsan)

A félliteres kóla 620Ft, 2EUR. Egy fapadoson talán még a dupláját is elkérik, de a magyar úgy van vele, azt az egy órát állva is kibirja, nemhogy kóla meg kaparós sorsjegy nélkül... De hát ugye 12 órás út kóla nélkül, az már necces.

Szvsz. a long haul személyszállitás alulmaradni látszik a repüléssel szemben, és a MÁV ezt végre jól látja. Valóban, nyújthatna olyan alternativ, valóban élményre fókuszáló szolgáltatást, pl. Budapest-Berlin vonalon, ahogy más vasúti társaságok teszik: luxus körülmények között, szalonkocsikban, ahol a Cocacolát mesztelen táncoslányok szolgálnák fel, de az tutira nem 2 EUR lenne.

ruba 2017.08.23. 12:29:41

@ambbay: A berlini járat annyira alulmaradt a repüléssel szemben, hogy rendszeresen teltházzal közlekedett... A baj, nem az, hogy járatot szüntetnek meg, hanem az, hogy olyan járatot szüntetnek meg, amire igény is volt, és használták is elegen. Ez a koncepció hiányára enged következtetni. A zürichi éjszakai vonaton uralkodó közállapotokról nem tudok nyilatkozni, de amennyire tudom repülésnél sem ritka, hogy a feladott bőröndöt kifosztják, szóval ez eddig 1:1. Ettől függetlenül gáz, ha egy hálókocsi kaller ilyet mond. De még ha ez is a helyzet, ha egy vonaton rossz a közbiztonság, akkor arra az a megoldás, hogy megszüntetjük a járatot? Ilyen logikával, ha egy úton sok a szabálytalankodó, és e miatt sok baleset történik, akkor az lenne a megoldás, hogy az adott útszakaszt megszüntetik, és felbontják?

humorpalanta 2017.08.23. 13:28:38

@ambbay: Ennyi marhaságot... De a "mesztelen" tetszett...
A berlini vonat teljesen kihasznált, sőt, folyamatosan teli volt. Ezt nyesték el Prágában. Teljesen értelmetlenül, minden koncepció nélkül, ugyanis aki azzal a vonattal ment, az Berlinig ment, nem Prágáig. Így majd azt lehet mondani, hogy a hálókocsik üresek, kiveszik a vonatból, a másik kocsik is üresek, megszüntetjük a vonatot, hisz kihasználatlan... Jah, a probléma abból van, hogy a MÁV olyan szar járműparkkal dolgozik, amit már Szlovákiából is kinéznek... Előfordul, hogy ki kell sorozni a MÁV-os kocsit, mert nem bírja végig az utat.
A zürichi vonatos dolgot meg egyszerűen nem hiszem el. Sokszor leutaztam már vele és semmi ilyesmire nem lehetett panasz. Arról nem is beszélve, hogy 110%-os kihasználtsággal működik a vonat.

pajaci 2017.08.23. 13:28:42

Csak a felcsuti expressz meg ne szűnjön! Nagyon sajnálnám...

Csipyke 2017.08.23. 13:28:45

@Online Távmunkás: a zürichi folyamatosan teli van. Igaz, a szerelvény ÖBB-s, szóval néz is ki valahogy. És ahhoz képest a kaja sem drága rajta, persze az adagot nem ismerem (csak "felpakolni" szoktam ra nagymamat) de egy vonaton ket virsli +zsomle komboert 6 Euro nem tunik rablasnak.

DrSWAG_InstaProfessorOfYolo 2017.08.23. 13:49:39

En tavaly megfogadtam, hogy soha tobbet nem szopok vonattal, ha Magyarorszagon jarok, pedig szivesen hasznaltam, mert a fo vonalakon mozogtam, de kosz nem, ocska szar, kesik, informacio 0. Akkor inkabb fizetem ismerosnek, rokonnak a benzinpenzt, hogy jojjon elem a repterre.

kkkchris 2017.08.23. 15:13:13

@humorpalanta: pedig jobb ha elhiszed, nekem ket fuggetlen forrasom is ezt erősíti meg: tesóm és kollégám tesója. Zürichbe mennek magyarországról a kurvák. Viszik haza a lóvét meg hasonlókat. Nem véletlenül nem mennek repülővel (ami Zürichbe drága is)! Mert ott átvizsgálják/világítják a poggyászt!

Tahó Sandokan 2017.08.23. 15:13:55

Teljesen felfoghatatlan a dolog. A Belgrád-Budapest viszonylatban van némi tapasztalatom, hiszen háromheti-havi rendszerességgel utaztam az ottani éjszakain. 3-4 vagonnal közlekedett, télen kisebb, nyáron nagyobb utaslétszámmal. A fekvőhely 8 EUR egy útra, a jegy 13 EUR, jellemzően egy kabinban 3-5 ember utazott, csak télen volt olyan, hogy egyedül lehettem. Számolok akkor 3 emberrel átlagban. Ebből egy út egy fekvőkocsiban 175770 Ft bevétel. Ott voltak még az ülőhelyek, ahol néha volt szerencsétlenségem utazni. 1-2 komplett kocsiról volt szó, zsúfolva székekkel, ott nem volt olyan, hogy egy 4-es helyre csak 2 ember jutott volna. 60-70%-ig tele volt mindig. Ha jól saccolom, 60 ember biztos utazott. 241800 Ft. ebből volt kettő, így a vonat egy 400 km-t cirka 660000 Ft bevétellel tett meg. Ne mondja nekem senki, hogy ebből nem jön ki 3 kaller, egy mozdonyvezető és egy kiadósabb mosodai munka ára.

Budapest HBF 2017.08.23. 15:14:10

@ambbay: A kallerek azért riogatnak rablással minden éjszakai vonatban, amiért a repülőn elmondják az elején, hogy hogyan használd a szájmaszkot, meg hol az úszómellény. Szimpla rábiztosítás, és felelősségáthárítás. Én rengeteget utaztam éjszakai vonaton, soha semmi lopást nem tapasztaltam, pedig voltak kemény vonatok a repertoárban (Hellas, Beograd).

ttomi1982 2017.08.23. 15:14:24

Abban azért van valami, hogy az ember nem zötykölődik 12 órán keresztül a vonaton, ha olcsóbban, vagy annyiért repülőre szállhat (plane, hogy ez egy órás), és azt mondom úgy hogy egész kiskorom óta imádok/tam vonatozni.

Budapest HBF 2017.08.23. 15:14:28

@Csipyke: A Zürich-Bp az magyar CAF-kocsikból áll, a Bécs-Zürich az ÖBB-s stokk.

Budapest HBF 2017.08.23. 15:15:14

@ambbay: Hogy a nagy távolságú vasúti személyszállítás általánosságban alulmaradna a repüléssel szemben, az nem igaz, sőt. Az európai nagysebességű fejlesztések pont az ellenkező irányba mutatnak, ahogy láthattuk ezt a TGV/ICE esetében (még most is folyamatosan nyílnak az új pályák, most már 4 óra lesz a München-Berlin!), de még a kétóránkénti München-Bp railjet megjelenése is elég volt ahhoz, hogy a vasút növelni tudja az utasait ebben a viszonylatban.
Úgy látom, sokan még mindig nem értik az éjszakai utazás lényegét. Arról van szó, hogy este felszállsz, reggel leszállsz, azaz lényegében nem megy el időd feleslegesen az utazással. Ez egy fontos és jó elv, amely igazából közlekedési ágaktól független, megvan az autónál, busznál, sőt interkontinentális relációkban még a repülőnél is. Tehát az, hogy egy éjszakai vonat menetideje 10-14 óra, egyáltalán nem versenyhátrány a repülőhöz képest. Ha pedig valahova reggelre kell odaérned, vagy este elindulnod, vagy egész napot akarsz valahol eltölteni, akkor mindenképpen jobb alternatíva éjszaka utazni, mint hajnalban felkelni a repülőhöz (ha van egyáltalán járatod). Ugyanis hiába néz ki papíron jól az 1 órás menetidő, ha a repülőtől, meg a repülőig 1,5-2 órával kell számolni a checkin, meg ellenőrzés, meg a ki-beutazások miatt, vagyis felkelhetsz 3-kor, hogy reggelre még oda tudj érni valahova.

ruba 2017.08.23. 15:30:18

@Budapest HBF: Ne aggódj, ezt az emberek jelentős része képtelen felfogni. Eleve az, hogy a másfél meg egy órás repülőutakkal dobálóznak, mutatja, hogy mennyire felületesen állnak hozzá a témához. Mintha egy repülés annyi lenne, hogy beülsz a székbe a repülőn, másfél óra múlva leszállsz, azt viszonlátásra. Az érj ki előbb a reptérre, átvilágítás, messze van a reptér tényezőkről meg ilyenkor hallgatnak. Arról nem is beszélve, hogy a repülő egy helyen tud megállni, a vonat pedig több helyen. Nagyon könnyen rávágják az emberek, hogy "dehát oda megy repülő is, ami sokkal gyorsabb, akkor minek vonat?". És tessék mondani Drezdába megy repülő? Vácról megy repülő? Párkányból megy repülő? Segesvárra megy repülő? Csíkszeredára megy repülő? Tudom, hogy nem ezek a kisebb városok fognak megtölteni egy járatot, de ez is szempont, hogy a vonattal sokkal több települést lehet lefedni, mint repülővel. De lassan a közgondolkodásban ott tartunk, hogy így kb. a Kárpát-medencén kívül tényleg csak azok a helyek léteznek, ahova van repülő. Ha például valaki Szolnokról akar menni mondjuk Csíkszeredára, az választhatja az úristen-de-hosszú 11 órás menetidővel közlekedő éjszakai vonatot (most már sajnos fekvőhelyes kocsi nélkül, de tegyük fel, hogy normális esetben van az is), vagy felmehet vonattal Ferihegyig (1 óra), át 200E busszal a terminálra (mondjuk 15 perc) várhat 1,5 órát, mert annyival előbb illik megjelenni a reptéren, majd repül egy órát utána legyen 15 perc Marosvásárhely, és jöhet egy újabb 4 órás vonat, vagy busz út. Ez várakozások nélkül 8 óra...

Felipe 2017.08.23. 15:30:52

En sokat vonatozom,sot gyakorlatilag csak vonatozom, mert olcso, pontos,szep uj szerelvenyek vannak es fantasztikusak az etteremkocsik. Ja bocs nem a MAVrol van szo, hanem a cseh vasutakrol. egy kis izelito a legujabb etlapjukbol:
www.jidelnivozy.cz/jidelni-listky/cdr_jls_madarsko_slovensko.pdf
max 150 koronabol megebedelsz, kedvencem meg a 45 koronas kapucsino, igazi tejhabbal, es a 34 koronas csapolt Pilsner.Igaz ez csak 3 deci, de van ugyanennyiert uveges Barna Kozel, fel literes. Termeszetesen az etkezokocsik tele vannak Csehorszagban.
Mikor MAV utasellato volt ,akkor kavepor+ forroviz termoszbol 75 korona, 2 uveg kis Kozel 200 korona!!!!
Igazan sajnalom, hogy nem ment a MAVnak a biznizs, nem is ertem hogy miert...

Csipyke 2017.08.23. 15:31:05

@DrSWAG_InstaProfessorOfYolo: 18 (es fel) eve ismertem meg a ferjemet. Akkor meg volt(ak) normalis IC-k, nem a szemelyvonathoz kapcsolt puccosnak latszo rozsdahalmok. Akkor meg atszallas nelkul el tudtam jutni Fabonytol Gyorig, ugyanez most tomeny szopas. Fejlodes...

Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2017.08.23. 15:46:23

@ambbay: A Budapest-Berlin vonat nem feltétlen csak a Budapest-Berlin utasokért van, hanem a pozsonyi, prágai, drezdai, stb. utasokért is. És ott vannak az átszálló utasok is, tetszőleges cseh vagy német célpontokra.

A megadott vasútvonal mentén a szomszédos városok között mindig lesz olyan forgalom ami miatt lesz igény a vonatra, a kérdés csak annyi hogy ugyanaz a vonat menjen-e végig, vagy lépten-nyomon elvágdossuk a határon, mert az olyan keleteurópaias.

Budapest HBF 2017.08.23. 15:46:37

@Felipe: A lengyel (WARS), a szlovák (WGSK) és a cseh (JLV) étkezőkocsijainak színvonala a legkeményebb vádirat a MÁV-Start és az Utasellátó ellen. Mert lehet jönni azzal, hogy a DB Bordrestaurant, meg a Henry am Zug jobb, mert hát milyen drága, de előbbiek viszont kifejezetten olcsók, és minőségben még a németeket is lepipálják. Akkor mégis lehet K-európában? Az Utasellátó meg mindeközben drága és szar.

Ingyonbingyom 2017.08.23. 16:29:44

A MÁV mindenben ilyen lassú reagálású... A szegedi pályaudvart látom évek óta lassan leépülni, pedig Budapestről elég sok egyetemista, fősulis jár oda, illetve fordítva is. Régen üzletek, kocsma (pub) stb., most van egy büfé és egy újságos. Meg vagy 6-7 tök üres üzlethelyiség. Gondolom iszonyat pénzért adnák ki bérbe, amit nem lehet kigazdálkodni. Nem baj inkább álljon üresen... Ja nem, egy kalitkában "vasúttörténeti" kiállítást rendeztek be, hogy lássa az ember micsoda fejlődés van itt az Indul a bakterházhoz képes... ;) :D
A szegedi vonalon lévő vagonok minőségéről már ne beszéljünk, IC első osztályban kb. 50%-ban komfort kocsik járnak, ami kb. 70-es években számított modernnek. Így elég nehéz...

marczy 2017.08.23. 16:37:57

@ambbay: A Hungária EC Párkánytól kezdve végig tele van. A Metropollal eddig kétszer jöttem haza, korrekt volt, nem kéne megszüntetni. Lembergbe értelmes magyar ember nem vonatozik, ha teheti, hanem repül. Nem lehet normálisan megoldani az átjárást már Csapnál sem... Több mint négy órát rostokolsz a két határon összesen... Döbbenet. Lembergig 14 óra az út, sokkal gyorsabb lehetne, ha Záhonyban vagy Csapon egyszerűen átszállítanának mindenkit egy másik vonatba, az menne tovább. Régen Csap volt a közös magyar-cseh határállomás. Normál vágány, nagy peron vámplaccal, széles vágány. Ebből kellene pár, ennyi. De még jobb volna, ha a nemzetközi fővonalat az ukrán fél kiépítené Kijevig normál nyomtávban, ahogy a spanyoloknál is ez van.

ruba 2017.08.23. 16:39:21

@marczy: Mondjuk azért azt tegyük hozzá, hogy az ukrán belföldi vonatjegyek annyira verhetetlenül olcsóak, hogy simán jobban megéri vonattal menni, és átszállni, mint repülővel: intravel.hu/ukrajna-szarzfoldon/
Viszont a közvetlen kocsi tényleg nem versenyképes.

vwxyz 2017.08.23. 18:07:47

A MÁV-ot hány százmilliárdnyi adónkból kell lélegeztetőgépen tartani? Most végre gondolkodtak, és nem cipelnek tovább 40 tonnás, több száz millió forintot kóstáló kocsikat, csak azért, mert néhányan ragaszkodnának ahhoz, hogy ne kelljen repülniük, de hadd utazhassanak éjjel, de külön kocsiban ehessenek és fekve alhassanak, de azért persze ne kelljen ennek a valós költségeit megtéríteniük, hanem fizessék ki ezt helyettük mások.

ruba 2017.08.23. 18:09:07

@vwxyz: A MÁV nemzetközi vonatai üzleti alapon működnek, nem kapnak állami támogatást, így a háló- fekvőkocsik és étkezőkocsik sem. Amit írsz a belföldi vonatokra lehet igaz, de ott meg nem jön számításba a repülő.

Sir Gombóc 2017.08.23. 19:41:42

@Tahó Sandokan: "így a vonat egy 400 km-t cirka 660000 Ft bevétellel tett meg. Ne mondja nekem senki, hogy ebből nem jön ki 3 kaller, egy mozdonyvezető és egy kiadósabb mosodai munka ára. "

Pedig nem jön ki. Ha csak a munkabéreket nézem, már akkor sem. A járművek üzemeltetési költségeit nem is számoltam.

vwxyz 2017.08.24. 05:33:48

@ruba: Bármi, ami alátámasztja ezt?

Csipyke 2017.08.24. 05:33:51

@Budapest HBF: erdekes, en utoljara ÖBB-s RailJetre tettem fel az unokatesót...:)

crazyfish 2017.08.24. 05:33:52

Hagyjuk már ezt a nemzetközi maszlagot....amikor a nyári forgalom csúcsán képesek a balatoni vonalon azt a piros kis szart elküldeni az északi partra, két kocsival és már Kelenföldnél állnak az emberek, addig ne beszéljünk nemzetközi baromságokról...előbb át kéne gondolni a hazai igényeket...mert nem tudom mi van a MÁV vezetés fejébe de szerintem a világűr végtelenje, vagy a totális beleszarás, vagy kurvára dilettánsok...kész orosz rulett, bármelyik vonalon is indulsz el...

ruba 2017.08.24. 05:39:36

@vwxyz:
diplomaci.blog.hu/2014/12/15/nemzetkozi_vonatok_kulpolitika_kicsiben
kozlekedesiklub.blog.hu/2017/04/14/hataratmenetek_kis_lepes_az_allamnak_nagy_az_ott_eloknek
Tehát azt nem az állam finanszírozza, hogy valakik nem akarnak repülőre ülni, és ne adj isten még aludna is utazás közben, azt az ilyen utasok maguk fizetik. Ha viszont már felmerült a kérdés, vannak ugye olyan utasok, akiknek nemzetközi utazását az adónkból támogatják, ezek pedig azok a derék albánok, koszovóiak, bosnyákok, illetve ezen országba látogató magyarok akiknek derogál felszállni a piaci alapon létező buszokra, vonatokra, esetleg nem akarnak vezetni, de annak a valódi költségeit nem hajlandók megfizetni, hogy egy repülő hurcolássza őket. Na őket, támogatja a kormány, szemben a hálókocsival Berlinbe vagy Varsóba utazó magyarral.

ruba 2017.08.24. 05:40:31

@crazyfish: Nem értek egyet ezzel a hozzáállással. Mind a belföldi, mind a nemzetközi közlekedést fejleszteni kell.

crazyfish 2017.08.24. 10:46:07

@ruba: Nem vagyok vasúti szakember, de felismerem a szervezetlenséget....a visszaút se volt valami kényelmes, sok álló ember stb...ha elővárosi vonatokkal akarnak elvinni egy nyári időszakban kiemelten forgalmas, célpontokat (Balaton)...akkor több kérdés is felmerül az emberbe...Ennyire szegény a MÁV, hogy nincs szerelvénye? Forgalom felmérés?...régen, ha más nem is volt azért le lehetett ülni egy 100+ km úton...Ha esetleg bennfentes vagy, talán tudsz válaszolni ezekre a kérdésekre:)

Marjan Expres 2017.08.24. 10:46:40

Én még mindig arra vagyok kíváncsi, hogy fogják megoldani a "krakkói és varsói kocsik összevonását", mert ez áll a Start hirdetményében.

Egyébként a Metropol talán az utolsó olyan vonat Európában, ami négy különböző vasúttársaság (HU, SK, CZ, PL) kocsijait viszi négy különböző célállomásra. Legalábbis odaúton a prágai stokkot is számolhatjuk külön. Ezzel az utolsó igazi "színes" vonat is eltűnik majd a vaspályákról.

A megszüntetés értelmetlenségét már kiválóan leírták, csak annyit tennék hozzá, hogy a Bécs-Berlin viszonylat talán még a pestinél is erősebb a német nyelvterületnek hála. Ráadásul az ÖBB sem visz ilyen viszonylatú éjszakai vonatot, tehát ezzel az osztrákokat is megszívatja a Start. Hiszen eddig ők forgatták be ezeket a kocsikat is.

Tenterife 2017.08.24. 10:47:38

@Budapest HBF: Tökéletesen igazad van, a repülőgép a zürichi viszonylaton semmilyen tekintetben nem versenyképes a hálókocsval, de még a 4-es fekvő fülkével szemben sem. A vonat gyakran olcsóbb, az éjszakai holtidőt használja ki, belvárosból belvárosba visz, nincs testüregvizsgálat, nincs súlylimit a bőröndre, kényelmesen pihenhetsz a szűk székekben kucorgás helyett… A menetidő pedig ne is legyen 11 óránál kevesebb, csak ne legyen átszállás félúton. Szállodában se volna jó, ha éjfél előtt nem foglalhatod el a szobát, cserébe hajnali 6-kor kidobnának… A kalauzok között sajnos van néhány lusta sumák alak, de a többségük rendes és segítőkész. Bár imádom a repülést, a repülőgép csak B terv, ha már nem jut vonatjegy, de muszáj adott napon utazni.

A Metropol visszavágása mögött vélhetően nem üzleti megfontolás, hanem műszaki okok lehetnek. Valószínűbbnek tartom, hogy a németek most határozottan rámutattak pár hiányosságra, és az Elbára, amibe a MÁV kocsikat belökik, ha jövőre is be merik tenni a kerekeiket Németországba.

Emlékezetes a 2013-as balhé, amikor a német ellenőr a német szakaszon mindenkit kizavart a háló (vagy a fekvő?) kocsiból, mert nem volt meg a kívánt tűzvédelmi dokumentáció. Évről évre gond, hogy októbertől december végéig nem lehet elővételben jegyet venni a Bécs-Budapest szakaszra mert “menetrendi egyeztetések” zajlanak. Bécsig van jegy az ÖBB kocsikra, de a MÁV részvétele minden évben hónapokig kérdéses.

Marjan Expres 2017.08.24. 16:32:46

Egyébként van még egy módszer, amivel az éjszakai vonatokra sokkal több utast lehet hozni: az autószállítás.

Meg lehet nézni a Nightjetek ilyen járatait, milyen kihasználtsággal mennek.

Benbe · http://www.benbe.hu 2017.08.24. 20:06:32

@vwxyz: A MÁV bevételeinak 17%-a van a nemzetközi utasokból, költségeinek <1%-a. Számolgass!

Benbe · http://www.benbe.hu 2017.08.24. 20:48:07

@Marjan Expres: Minden éjszakai vonat tele van, nem fér föl több utas. A zürichi járaton az elmúlt öt évben megduplázták a kapacitást, és így is tele van. Az autószállító meg nem jó, mivel a MÁV vonatai 200 km/h-val mennek a kijelölt szakaszokon, az autószállítók csak 160-asok, és csak az ÖBB-nek vannak.

Benbe · http://www.benbe.hu 2017.08.24. 20:48:04

@Párduc oroszlán gorilla... Makákó!: Valamint egy Berlin-Budapest járaton nyílván az utolsó, Párkány-Budapest és Prága-Berlin szakasz a legkevésbé teli. Ha mindig levágom a legkisebb forgalmú szakaszt, idővel nulla hosszú lesz...

Benbe · http://www.benbe.hu 2017.08.24. 20:48:03

@Marjan Expres: Van Bécs-Berlin nightjet, méghosszabb menetidővel, Nürnbergen keresztül, általában még négy óra késés is jár hozzá...

Benbe · http://www.benbe.hu 2017.08.24. 20:07:24

@crazyfish: Senki sem tervez a legnagyobb forgalomra gördülőállományt. Egy kétszáz fős motorvonat 4-5 millió euró, senki nem fog azért ilyeneket venni, hogy az idejük 90%-ában álljanak.

Sir Gombóc 2017.08.25. 12:32:34

@crazyfish: Nem akarnak elvinni, ezért közlekedtek a nagy kapacitású szetelvények is. De az általad emlegetett Katica sebesvonatokon is 90%-ban elegendő volt a kapacitás. Nem kell a hangulatot kelteni.

Marjan Expres 2017.08.25. 12:33:04

@Benbe: az autószállítást nem is Zürich felé gondoltam

Ne abból induljunk ki, hogy a MÁV-nak nincs ilyen kocsija, hanem a létező igényekből. Pl. az Adria már így is elég népszerű. Az infrastruktúra adott hozzá, hogy vihessen autószállítót, csak a Keletiben kell a rámpát helyrepofozni.

De még a nagyon balkáni szerb vasút is visz autószállítót Belgrádból és Újvidékről Barba, egész jó kihasználtsággal. Sőt, idén nyáron Szalonikibe is.

"У летњем периоду праћени аутомобили превозе се на релацијама: Београд – Бар – Београд, Нови Сад – Бар – Нови Сад и Београд – Солун – Београд."

A cseheknél meg elképesztően kihasznált a Prága-Poprád éjszakai autószállítás.

Egyszóval, ha valami működik tőlünk nyugatra, északra, délre is, akkor kizártnak tartom, hogy pont nálunk ne működne.

crazyfish 2017.08.26. 08:08:15

@Sir Gombóc: Nem hangulat, aki nem a végállomáson száll fel az áll...nekik biztos jó...főleg ha átszállás nélkül akar lemenni a Balaton északi partjára,...láttál már átszálló tömeget Szfehérváron, mert szerintem nem...nem igazán lélekemelő:)(mert már azt is kipróbáltam)
A mai világba egy vicc...
@Benbe: Oké, ezt még meg is értem...akkor miért nem állítanak össze több kocsiból álló szerelvényta meglévő készletből....talán nincs elég kocsi?? Nem tudom...

Angol vasutas 2017.10.09. 14:31:05

@crazyfish: Fején találtad a szöget, a MÁV ennyire szegény. Ahogy a vasutasok mondják niiiincs kocsi. A legtöbb menetrendi vagy szolgáltatásfejlesztés itt el is bukik. Persze a média tele van vele, hogy mennyi szép új motovonatot vettek az utóbbi évtizedekben, de az arra volt elég, hogy azokat a kocsikat amelyek már közlekedésbiztonsági szempontból sem vállalhatóak leselejetezzék.
süti beállítások módosítása