A marsrutkáktól a plackartig

Leteszteltük a Balatoni étkezőkocsikat

Nehéz a kezdet, de jó az irány

2019. június 15. - ruba

A MÁV belföldi vonatain hosszú évtizedes (ha nem évszázados) története van az étkezőkocsiknak. Azonban ahogy a rendszerváltás után a vasút egyre inkább vesztett vonzerejéből, és elfogytak a fizetőképes utasok, egyre kevésbé érte meg az étkezőkocsikat üzemeltetni. Ehhez képest egész sokáig megmaradtak az étkezőkocsik a vonatokban, de végül a rövidlátó gazdálkodás és a 2008-as válság megadta a kegyelemdöfést: A belföldi forgalomban utoljára 2012. június 15.-én közlekedtek étkezőkocsik az IC vonatokon.  A sors furcsa fintora, hogy napra pontosan 7 évvel (7 szűk esztendő?) a megszűnés után indult újra belföldi étkezőkocsis szolgáltatás. Persze ebben a 7 évben is közlekedtek magyar étkezőkocsik, egyre fogyatkozó számban, nemzetközi vonatokban. Mára 4 darab étkezőkocsi maradt, melyek Berlin és Varsó fele közlekednek. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy szinte a megszűnés széléről hozta vissza a szolgáltatást a MÁV-Start.

dsc_6980.JPG

Étkezőkocsi részlete.

Elsőnek, kísérleti jelleggel a nyári balatoni forgalom zászlóshajójának számító Budapest-Keszthely viszonylatú Balaton-Expresszek fedélzetén (napi 8 pár vonaton) lehet kipróbálni a megújított szolgáltatást. Az étlap 2 héttel indulás előtt jelent meg, és igencsak bíztatónak tűnt. Rögtön látszott, hogy kiküszöbölték a korábbi étkezőkocsi-szolgáltatás egyik legnagyobb hibáját a magyar viszonylatokban hajmeresztő árakat. Sokat elmond az árazásról, hogy egy korsó sör 2019 nyarán olcsóbb (390Ft), mint az előző szolgáltatás 2012-es megszűntetésekor (490Ft). Általánosságban is kifejezetten baráti árakat találunk az étlapon: paninik, saláták 1300-1700Ft, levesek 350Ft, főételek, körettel 1400Ft, sült krumpli-hotdog-virsli 400-500Ft, hamburger 1300Ft (ez menüben, sült krumplival és egy korsó sörrel 1900Ft), desszert 750Ft, kávék üdítők 200-400Ft között kaphatók. A tömény alkoholos italok drágák egyedül, ez azonban szerintem egyáltalán nem probléma, sőt kifejezetten előny, az utastársakat talán valamelyest visszatartja a lerészegedéstől.  

img_20190615_190535.jpg

Az étlap egyik oldala.

Nehéz kezdetek

 

Az étkező kocsiba belépve kb. félház volt, helyet foglaltunk egy asztalnál, és vártuk a pincér érkezését. Azonban pincér nem akart előkerülni, így megkérdeztük a kalauzt, hogy nekünk kell-e kimenni a pulthoz rendelni, vagy majd jön a pincér, azt a választ kaptuk, hogy jön majd a pincér. Azonban a pincér csak nem akart előkerülni, végül kiderült, hogy mégis nekünk kell kimenni. A pultnál igen nagy sor állt, és mint kiderült egyetlen egy fő alkotta a személyzetet. Ő volt a pultos, a pincér a mosogató és a szakács is. Nem csoda, ha nem jutott ideje az asztalokhoz rohangálni. Jó 10 percet kellett sorba állnom, mire le tudtam adni a rendelésünket. Véleményem szerint ennél több ember kéne egy 50 fős étterembe, remélem ezen rövidesen változtatni fognak. Ami viszont pozitívum, hogy a pincér nagyon udvarias és kedves.

img_20190615_183907.jpg

Ennél a pultnál lehet leadni a rendelést. Itt még üresen, Keszthelynél.

Sajnos az általam kipróbálni kívánt hamburger még nem volt elérhető, illetve kártyával sem lehetett (még) fizetni. Azt az ígéretet kaptuk, hogy a visszaúton már lesz hamburger.  E miatt kicsit át kellett tervezni a menüt, de minden más, amit egyébként venni akartunk, rendelkezésre állt. Szerencsére nem kellett a pultnál megvárnom az ételeket, azokat azért kihozta az asztalunkhoz a pincér.

img_20190615_093237.jpg

Egy kétszemélyes asztal.

Ételek-odaút

 

Az odaúton egy könnyedebb étkezésre fizettünk csak be. Csirkés cézársalátát, pannini szendvicset és sültkrumplit ettünk, inni pedig egy korsó sört és egy-egy cappucchinot választottunk. A cézár saláta egy elég egyszerű saláta, jégsaláta levelek, pirított kenyérkockák, csirkemell és szósz alkotta. A szósz elég érdekesre sikerült, nem igazán tudtuk megállapítani, hogy pontosan milyen szósz, ez annyira nem sikerült, a saláta, és a kenyérkockák rendben voltak, és a csirkehús is jó. Az adag elfogadható, simán jól lehetett vele lakni.  Az 1690Ft-os ár talán egy picit húzós, ha figyelembe vesszük a saláta egyszerűségét.

img_20190615_101517.jpg

A csirkés cézársaláta. 

A pannini szendvics frissen készült, melegen hozták ki. Ez is aránylag egyszerű, a grillezett csirkemell darabokon kívül csak barbecue-szószt tartalmazott. Maga a szendvics elég laktatónak bizonyult, a husi is rendben volt, de a barbecue-szószt szerintem érdemes lett volna feltüntetni az étlapon, tekintve. Lehet,hogy egy elég markáns szószról van szó, lehet, sokan nem szeretik (nekem nincs problémám vele). Az 1450Ft-os ár egy picit talán itt is magas, de Balaton-parton sem hinném, hogy sokkal olcsóbbat találnánk. A sült krumpli teljesen egyszerű, gyorsfagyasztott krumpli, tűz forrón, frissen sütve szolgálták fel. Az pozitívum, hogy láthatóan nem a legolcsóbb, csupa apró darabkát tartalmazó, fagyasztott krumplit vették meg, hanem egy fokkal azért jobbat. Ez szerintem teljesen elfogadható ár, figyelembe véve az adagot és a minőséget.

img_20190615_101505.jpg

A saláta és a csirkés pannini szendvics.

A frissen csapolt Soproni nagyon jól esett, ez sem tartogatott semmilyen meglepetést. 390Ft-ért egy korsó sör szerintem teljesen jó áron van, egy sörözőben sem olcsóbb, ezt megfigyelésem szerint elég sokan is választották. A két kávé is az átlagos egyszerűbb büfés/éttermes automatakávé szintjét hozta, az ára is ennek volt megfelelő, 300Ft-ért nagy csodát nem várok, egy korrekt kávé volt korrekt áron. Összesen, borravalóval együtt 5000Ft-ot fizettünk, ebből ketten jóllaktunk, rendes terített asztalnál ettünk friss, meleg ételeket, és friss italokat. Nem mondom, hogy olcsó, de szerintem nagyjából korrekt áron van a szolgáltatás.

img_20190615_104359.jpg

Kávé a vonaton.

Ételek-visszaút

 

Koraestére egy komolyabb étkezést, rendes vacsorát terveztünk. Leves, főétel, desszert, ital volt a terv. Sajnos ez teljesen ismét nem jött össze, ugyanis leves még nem elérhető. Viszont a reggel még elérhetetlen burgert meg tudtuk rendelni. A személyzetet ismét egy fő alkotta, ami az út elején, Keszthely környékén még elég volt, de az út vége felé kezdett szűkös lenni. A felszolgáló kedvességére ismét egy szavunk se lehetett, a pincér nagyon kedves, udvarias, előzékeny.

img_20190615_185430.jpg

Az étkezőkocsi éttermi része.

Az ételekről felemás a véleményünk. A hamburger méretre teljesen rendben lévő, szép nagy a hús, és a zsemle. De sajnos elég kevés zöldség és szósz volt benne, ami sokat rontott az összélményen. A hamburger nagy részén húsos zsemle volt igazából. A mai, gasztroforradalomban, amikor minden sarkon van egy kézműves hamburgerező, ez már kevés. Viszont a 90-es évek végén ez a hamburger nagyon menő lett volna, csak sajnos már nem a 90-es évek végén vagyunk. Összességében a burger nem rossz, de nem is igazán jó, az ára ehhez képest kicsit magas.

img_20190615_191257.jpg

A MÁV-Start hamburgere. Jól lehet vele lakni, de azért lenne még mit javítani rajta. 

A másik főétel, amit kipróbáltunk, a füstölt-tarjás zöldbabragu. Ez nagyon finomra sikeredett, és bár elsőre kicsinek tűnt a tányér, és az adag, végül az étel igen laktatónak, és így elégségesnek bizonyult. A fűszerezés teljesen rendben, a ragu jó szaftos, abszolut megérte az 1400Ft-os árát.

img_20190615_191445.jpg

A ragu picinek tűnik, de jól lehet vele lakni.

A desszert volt hátra, két féle sütemény kapható az étkezőkocsiban, mindkettőből kértünk egyet-egyet. A sütik ára kissé borsosabbra sikeredett, 750Ft-ot kérnek el egy szeletért, szerencsére a minőség ezzel arányosan nőtt, mindkét süti nagyon finom volt. Az epres-sajttorta ugyan valójában inkább epres túrótorta, de ezt leszámítva nem lehetett panasz rá. Az ilyen sütik rákfenéje tapasztalatom szerint a száraz piskóta tud lenni, itt ezzel nem volt gond, a tészta puha volt.  A somlói torta is légies, habos volt, a piskóta itt is rendben, a csokiöntet is finom, és túl édes sem volt egyik sütemény sem.

img_20190615_191507.jpg

A tortafelhozatal ennyi, de ez legalább teljesen jó.

Sajnos forrócsokit is rendeltem, ám menet közben kiderült, hogy ez sincs. Kissé bosszús voltam ugyan e miatt, de a pincér kedvessége hamar feledtette a gondot. Rendeltem inkább még egy sört. A teljes vacsoráét így két személyre, borravalóval együtt 6000Ft-ot fizettünk. Olcsónak nem mondanám, de nem is vészes.

img_20190615_192219.jpg

Azért erre a látványra vacsorázni nem olyan rossz.

Konklúziók

 

Összességében az irány jó, de azért még van mit fejleszteni. Az ételek nagy része rendben van, de egyik sem kiemelkedő. Néhány ételen még kicsit érdemes lenne módosítani, és jó lenne elérni, hogy a teljes étlap minden eleme folyamatosan elérhető legyen. Mivel az étlap nem tartalmaz túl sok ételt, ez talán megoldható lenne. A személyzetről csak pozitívumokat tudok elmondani, mind a két alkalommal, kedves, professzionális felszolgálóhoz volt szerencsénk. Az is látszik, hogy van igény erre a szolgáltatásra, mind az oda, mind a visszaúton bőven érkeztek vendégek. A kocsi állapota is jó, egy átlag IC-kocsi színvonalát hozzák az étkezőkocsik, az asztalok és a pultok tiszták voltak, este hangulatos világítás mellett utazhattunk.

img_20190615_103954.jpg

Egy adag frissen sült krumpli.

Én tudom ajánlani az étkezőkocsit azoknak, akik a Balatonra mennek, egy próbát megér. Nagy elvárásaink ne legyenek, ez nem egy fenszi-gasztro-gurmé hely, de az átlag balatoni büfé színvonalát ez is hozza, és az árak is hasonlóak. Egy balatoni büfé helyett/mellett lehet itt is enni/inni egy jót. Mi biztos vissza fogunk még térni a nyáron egy körre!
dsc_6979.JPG

Étkezőkocsi a Déli-pályaudvaron.

A cikk önerőből, saját elhatározásból készült, azt a MÁV-Start semmilyen módon nem támogatta, látogatásunkat előre nem is jeleztük, az általunk elfogyasztott ételeket és italokat mind magunk fizettük. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ruba.blog.hu/api/trackback/id/tr7514895984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FogarasiArpi 2019.06.16. 12:39:54

És utána 1-2 nappal sem volt egy kis kiütés, gyomor-rendetlenkedés, rókajárás?
Gondlok itt főként a csirkés menütétel elfogyasztása utáni állapotra.

M_R 2019.06.16. 13:25:48

Azért ahhoz képest hogy a színvonal és az ételadagok mérete/színvonala alig haladja meg egy kisvárosi talponálló büfé szintjét - az árak elég húzósak. Kivéve a sört - feléve hogy nem valami felvizezett löttyöt adnak el sörként...
Az meg külön "szép" hogy csak kp-vak lehet fizetni.
Bele sem merek gondolni hogy a MÁV Ittasellátó milyen árfolyamon váltja a külföldi euróját/dollárját...

Alick 2019.06.16. 16:06:39

@FogarasiArpi: Rókajárás bármelyik gyorsétteremnél is összejöhet...

Alick 2019.06.16. 16:06:40

@M_R: Budapesti viszonylatban ezek nem húzós árak, a minőség persze még kérdéses és a kártyával fizetés lehetőségének hiánya eléggé gáz..

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2019.06.16. 16:06:42

@M_R: Elvben már lehet kártyával is fizetni, legalábbis nekem azt mondták :)

Viszont: A nagyobb forgalom miatti plusz embert később oldják csak meg, így sajnos addig a létszámhiány visszaüt. Állítólag szerdától változik a helyzet. Mentségükre legyen mondva, a "senki nem használja ez is sok" és az "egy étkezőkocsi 3 emberrel sem bírja, kéne belőle másik kocsi is" kimenetelre egyaránt megvolt a lehetőség, és ezért amit tesztüzemnek hívtak az tesztüzem is volt. Ehhez mért hibákkal, legalábbis amikor én próbáltam ki ez volt a tapasztalat.

Máshogy megfogalmazva: Sok más árhoz képest drága lehet kicsit, de balatonhoz, szezonhoz képest nem drága, és nem is rosszabb, mint amit ott megkapsz. Ellenben az étkezés és az utazás ideje így egyben van, nem kell mindkettőre külön időt szánnod. Ha nem az IC kocsiba vettél jegyet, ez a kocsi akkor is légkondis. Mire megérkezik a plusz létszám még jobb is lesz a helyzet.

Dzsok 2019.06.16. 18:02:51

A sütik jól néznek ki. :)

scsaba1 2019.06.16. 19:31:34

3000/kop a vacsoráért szvsz. nem drága. Ha bemegyek a helyi (vidéki) út menti csárda jellegű étterembe az ital-főétel-desszert-kávé összeállítást nem igazán úszom meg 3000 alatt.
Csak ne zülljön el, meg ne szaladjanak el az árak, mint az anno megszüntetett büfékocsiknál.

Sir Gombóc 2019.06.16. 20:55:14

@M_R: nem az utasellató az üzemeltető, hanem a Nosztalgia KFT.

Szzzz 2019.06.17. 07:01:36

Budapesten egy akármilyen fisfos büfében is legalább ezek az árak vannak, sőt.
Úgyhogy nem igazán értem ezt a "picit húzós"-ozást.
Azt ugye nem kell nagyon magyarázni, hogy önmagában egy vasúti kocsinak milyen egyéb rezsiköltségei vannak egy kapualjba telepített puruttya üzlethelységhez képest...

bloggerman77 2019.06.17. 07:02:08

Magyarországon nincs "évszázados" hagyománya az étkezőkocsiknak, mert a MÁV-nak 1949-ig nem voltak étkező és hálókocsijai, ezt a szolgáltatást a Wagon-Lits társaság végezte (az Orient Expresszes cég). Más európai vasutak is így tettek, ez nem volt kirívó. Az Utasellátó jogelődjét a MÁV Étszolgálatot ekkor szervezték meg a Wagon-Lits-től "megvásárolt" (fillérekért államosított) kocsik üzemeltetésére.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2019.06.17. 07:03:25

@scsaba1: Attól függ. Alapvetően én úgy tartom, hogy vacsora és vacsora között is van különbség.

Ha a közértből étkezel, az étel a cél. Érzésem szerint a gyorsétteremben, pár útszéli csárdában is.

De számos más esetben már egy sörözőbe sem csak enni ülsz be, hanem az étel, a környezet és sok más egy program, a szabadidő eltöltésére egy kellemes lehetőség, ahol nyilván az élelem (áru) és a program, időtöltés (szolgáltatás) értéke összeadódik.

A söröző is ad egy helyet, ahol a barátaiddal elférsz, beszélgetni tudsz, kiszolgálnak és nem kell utána mosogatni sem. Cserében drágább a sör, mint a TESCOban. Nekik is drágább, mert több időre kötöd le a személyzetet, több munkája van veled több embernek és kevésbé lehet folyamatosan sok embert kiszolgálni így a rendelkezésre állást is meg kell fizetni. Neked pedig az az érték, hogy ott van a söröző ahol neked jó, nincs zsúfoltság, stb.

Egy söröző, egy vendéglő, egy minőségi alapanyagokból dolgozó all you can eat hely, egy fine dining étterem, stb. más-más szolgáltatást nyújt, de mindegyikben fontos lesz a szolgáltatás.

Csak a fine dining hely esetében a felkínált gasztronómiai élményhez fogsz alkalmazkodni, de ezzel a séf által kitalált művészeti koncepció mentén kapsz tartalmat... Az all you can eat helyen a barátaiddal eltöltött időben ugyan kockázatmentesen kóstolhattok meg akár új ízeket is, de van lehetőséged a kedvencednél maradni, a változatosság lesz az érték egyik oszlopa. Sok étteremben a kiszolgálás, sok vendéglőben ismét a hely, a hangulat, a zene... Lehet sorolni.

Nos amint látod az étkezőkocsi látszólag kimaradt. Az étkezőkocsi viszont megspórolt időt kínál, ami a klasszikus gyorséttermek, pl. a McDonalds fő terméke is a kaja mellett. Azaz a Big Mac menü, forró almástáska, mekis kávé + ott megspórolható percek vs a vonaton étkezve megspórolható idő és étkezőkocsis étel / ital az összemérhető szolgáltatás.

ruba 2019.06.17. 07:07:57

@bloggerman77: Miért, a Wagon Lits étkezőkocsijai nem Magyarországon (is) közlekedtek?

ruba 2019.06.17. 07:08:50

@FogarasiArpi: Természetesen nem volt ilyen gondunk.

Felelős Gasztrohős 2019.06.17. 15:42:20

Szuper, hogy nem egyszerhasználatos műanyag tányérokban adják az ételt, ahhoz képest, hogy gyorsételről van szó!Lehet, hogy még a Fenntartható Vendéglátóhely kritériumainak is megfelelnek? :) gasztrohos.hu/fenntarthato-vendeglatohely-minosites/

Európai téridő 2019.06.17. 15:42:45

A rendes Indexen két kekec-kukac firkász szívatta a szerencsétlent, fikázta az egészet, lehet, hogy miattuk kellett várni a pincnökre.

dieter 2019.06.17. 15:42:55

Köszi! Ez jelentősen korrektebb leírás, mint az index fikacikke..

dieter 2019.06.17. 15:42:58

Köszi! Jelentősen korrektebb cikk, mint az index fikázása..

Angol vasutas 2019.06.22. 10:33:24

Vendéglátásban 10 évet dolgoztam, vasúton eddig 6-ot, így van némi ráltásom a témára. Elsőként azt jegyezném meg, hogy a meleg ételes, ültetett szolgáltatás sokkal több mint amit általában Nyugat-Európában tapasztaltam belföldi viszonylatban (a világ más részein még nem jártam étkezőkocsiban), csak összehasonlítás képen, íme a brit Great Western Railway menüje; www.gwr.com/plan-journey/journey-information/on-board/food-and-drink
Azt, hogy a személyzet az asztalnál vegye fel a rendelést túlzásnak tartom, statikus éttermekben is (tapasztalataim szerint világ szerte) a trend egyre inkább a kevésbé formális, pultnál rendelős, asztalnál felszólgálós irányba halad, amit a cikk írója végül megtapasztalt.
Választék, teljesen jónak tartom, étkezőkocsiban 2-3 étel fogásonként a maximum amit nyújtani érdemes szűkös tároló kapacitás és gazdaságossági okok miatt. Ez nem a diszvacsoráról szól, 2,5-3 órás úton ez bőven elég, hogy senki ne maradjon éhen. Ismét ajánlánám a fenti linket, a GWR járatai közül nem egy 5-6 órás menettertam mellett nem kínál ennyit (azon meg, hogy az alkohols italok listája hosszabb mint az összes többi együtt véve ne akadjunk fent, angolok). Arról a 6 réteg műanyagba csomagolt szutyokról nem is beszélve amit a légitársaságok étel címén elénk raknak a 8-14 órás transzkontinentális járatokon.
Írták is, hogy még tesztüzem, szerintem a MÁV sem számított ekkora sikerre, de az egy ember nagyon kevés. Kettővel már talán elmegy a bolt, három valószínűleg néha kellene, máskor túlzás, így nem valószínű, hogy gazdaságos lenne.
Az árak, ehhez tudok a legkevésbé hozzá szólni, emlékeim szerint nem nagyon úsztam meg kevesebből mostanában sehol Magyarországon, inkább többe került egy-egy étkezés. Első ránézésre, kutatás nélkül azt mondanám, teljesen korrekt árak.
Amiben nagyon-nagyon sokat kellene fejlődni, az azételek megjelenése. Ez van, el kell fogadni, a szociális média korát éljük, bloggerek, instargram és youtube "sztárok" számolatlanul töltik fel a képeket, videókat mindenről, egy ilyen környezetben a megjelenés (majdnem) minden. Nem kellenek nagy dolgok, a papír szalvéta ugorjon le a tányrról, az asztalon a szalvéta tartóban lenne a helye. Helyette a hambi mellé egy saláta levél és két szelet paradicsom, meg a barbecu szósz kis tálkában nem magában a hamburgerben és kész. A bekerülési költség nem lesz annyival magasabb, hogy ne érné meg vagy el kellene szállni árakkal, és színesebb, jobb a prezentáció.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2019.06.26. 13:24:13

@Európai téridő: Az igazság az, hogy az Index firkászai névleg újságírók. Névleg. A sajtóetika viszont a másik fél megkérdezését is előírja, és ez annak az alapfeltétele, hogy valaki újságíró legyen, és ne egy saját magát, testét, lelkét, becsületét árubabocsjtó, prostituáló médiakurva szintjén ragadjon meg. Nos az Index ebben az ügyben SEM tudta ezt az alap lépést megugrani.

Ha sikerült volna, akkor ők is beszélnek pl. a pincérrel olyan időszakban amikor nincs roham. Lőn csoda várja a szerdát, mert akkortól nem lesz egyedül. Azóta már persze volt szerda. Nem kérdeztek.

Szidják a MÁVot rutinból. A MÁV egy baromira nagy cég, piszok sok vonattal, sok szempontból rossz körülmények között dolgoznak, és vannak hibák. De egyre kevesebb, és a járműfejlesztés, a menetrend fejlődése egy jó tendencia része, amit sokan tapasztalnak. Az Index ennek kapcsán azt is letagadja, amit az olvasó minden nap lát. Persze a MÁVnál hibáznak. De több munkából kevesebb hibát produkálnak, mint az Indexes újságíró.

Az Indexes újságíró ugyanis különlegese fajta. Sokszor hallottuk azt, hogy mennyire kurva anyját a spoilerező médiumoknak. Ez ma is meghatározó vélemény. Közben viszont történt pár dolog. Pl. a push üzenetek. Jön is az üzenet: Rendkívüli... És jön egy sporteredmény.

Hogy egy meghirdetett sporteseménynek eredménye van, az nem rendkívüli.
Ellenben akit nem érdekel az esemény, annak érdektelen spam.
Aki látta, követte annak redundáns spam.
Nos akit viszont érdekelne az esemény, de nem élőben nézi, hanem késleltetve, akár a reklámokat kerülve, akár mert nem ért haza időben, akár... Nos annak ez egy rendkívül aljas, undorító spoiler ami nem egy műsoron belül, a témában hangzik el, hanem rendkívüli értesítésként érkezik a telefonra.

Tudom, az Indexes mérce az, hogy minnél aljasabbul spoilerezik egy médium, annál rosszabb kategóriás kurva az ott dolgozók általában megnevezett felmenője. Nos állítsuk a mércéhez az Indexet. Bezzeg a MÁV nem spoilerrel tol ki a sportrajongókkal, hanem van amikor hibázik. De egy ideje terjed a WiFi, a konnektor, tudjuk menet közben is nézni a streameket, ne maradjunk le annyira. A mostani kocsiban a szurkoló még egy sört is megihat.

Mondjuk azt, hogy az Index újságírói azért rúgnak itt is igazságtalanul a MÁVba, mert a MÁV legrosszabb munkavállalói is az Index színvonal felett vannak. Így jól esik abba belerúgni, aki sok rossz dolog miatt ugyan megérdemli a kritikát, és a MÁV teljesítménye nem érdemli meg, hogy szépítsünk rajta, de mégis az Index felett áll, és durván rombolja a kéteserkölcsű firkász egóját.

Csakhogy vannak olyan kérdések amit sem ez a blog, sem más blog nem tud körbejárni. Például azért, mert a blog személyes műfaj, nincs mögötte szerkesztőség. Az Index viszont megtehette volna. Például azt, hogyha a szerelvények hossza korlátozott, akkor egy személykocsi helyére kerül be az étkezőkocsi. Nyilván a kettőnek más a befogadóképessége. Nyilván az sem mindegy, hogy egy klímátlan halbi helyére kerül a "kocsma", vagy egy IC kocsi helyére, amikor esetleg arra nem mindig jut helyjegy? Az újságíró ott van meghívottként sok helyen kérdezhet és tájékoztathat. Akár étkezőkocsi kérdésről is. Ezt viszont sajnos nem tudjuk. Mint azt sem, hogyha bevállik, hol lesz még.

Az összes közlekedési mód közül a vonat az, ahol az eltöltött idő nem feltétlenül időveszteség, és nem a "villamoson állva matekdogára készülő kisdiák" szintjén kell hasznosítani, hanem valóban van esély dolgozni, tanulni, kicsit szórakozni és most már alap szinten enni is. És ez az idő azt jelenti, több idő jut másra, több más dolgot tudunk élőben élvezni. Élőben, időben, vagy máshogy megfogalmazva anélkül, hogy a spoilerezők kurva anyját szidva spoilerező indexes firkászmajom lelőtte volna előre a poént.
süti beállítások módosítása