A marsrutkáktól a plackartig


Éjszakai vonatok Magyarországnál kisebb országokban

2018. december 03. - ruba

Magyarországon viszonylag kevéssé ismert az éjszakai vonatközlekedés, nálunk ugyanis kevés éjszakai vonat jár, azok is kizárólag nemzetközi forgalomban, ami ma már, a fapados repülők, és a filléres buszok korában egyre inkább rétegműfajnak számít. Így a legtöbben, akik egyáltalán ismerik is ezt a…

Tovább

Életképek az egykori Szovjetunióból, 7. rész

Kormányzati és közigazgatási épületek

A Szovjet állam egyik materiális megtestesülését természetesen a különböző kormányzati és közigazgatási épületek jelentették. A szimbólumokon túl ezek az épületek voltak a szovjet állam jelképei, ezekben az épületekben találkozott egymással az állam, és a polgára (már ha a polgár olyan szerencsés…

Tovább

Életképek az egykori Szovjetunióból 5. rész

Második világháborús emlékművek

 Ma van május 9.-e, mely Oroszországban és több szovjet utódállamban a mai napig a Győzelem Napja néven ismert. Ez az ünnep természetesen a szovjet időkben is nagyon fontos volt, így stílusosan mára ezzel kapcsolatos képválogatással készültem. Minden államnak, amelyik meg…

Tovább

Életképek az egykori Szovjetunióból 4. rész

Vasút

 Oroszország, majd később a Szovjetunió a vasút országa volt, létezésének alapja a vasút volt. Maga Oroszország a cári időkben, a vasút előtt alig terjedt túl a mai Oroszország európai részén. A cár névleg persze már ekkor is a Balti-tengertől a Bering-szorosig uralta Eurázsia északi részét, ám…

Tovább

A Grúz riviéra fővárosa, Batumi

Grúzia az egyik kedvenc országom, azon belül is pedig az egyik kedvenc városom a tengerparti Batumi. Az egykori szovjet riviéra legdélibb városa méltán népszerű célpont az utazók körében. Na persze nem magyarok, angolok, amerikaiak, lengyelek vagy németek tömegeire kell gondolni. A népszerű…

Tovább

Életképek az egykori Szovjetunióból 3. rész

Autók

  Az egykori Szovjetuniót bemutató sorozat harmadik részéhez érkeztünk el, korábban megnézhettétek a Lenin-szobrokat és a panelházakat. Ebben a részben a híres-hírhedt szovjet autócsodákat nézzük meg, főleg a személyautókról lesz szó, teherautók kevésbé lesznek terítéken. Mennyi maradt meg ezekből?…

Tovább

Életképek az egykori Szovjetunióból, 2. rész

Panelházak, lakótelepek

Az egykori Szovjetunió ma is fellelhető nyomati bemutató sorozat második része következik. Az előző részben megnéztük a Lenin-szobrok helyzetét a térségben. Mára egy olyan témát választottam, amihez, Leninnel szemben, minden poszt-szovjet országban a mai napig lehet anyagot találni (ennek…

Tovább

Semdegi Szadguri: Tbiliszi  

Avagy metrózni a Kaukázus lábánál

 Először is elnézést az alcím miatt, több hegy lábánál már ígérem nem fogunk metrózni :) Mai írásomban, egyik kedvenc városom, Tbiliszi tömegközlekedését mutatom be. A Grúz fővárost 1,5 millióan lakják, és közlekedésének mind múltja, mind jelene elég izgalmas. Kezdjük egy rövid történeti…

Tovább

Utazz velem plackarton!

A következő írásom azoknak szól, akik az egykori Szovjetunió országaiba fognak utazni, nekik ez egyfajta gyakorlati útmutatásként szolgál. Emellett írásom másik célközönségét azok alkotják, akik soha az életben nem fognak az egykori Szovjetunió országaiba utazni. Nekik írásom egyfajta virtuális…

Tovább

Napi képek

Elérkezett egy újabb nap, nézzük a mai válogatást :) Klinika Asgabatban, előtte légkondicionált buszmegálló. (Türkmenisztán) Asgabat, a világ legnagyobb épületben működő óriáskereke belülről. (Türkmenisztán) Kapani utcakép, a Ladák egyeduralma. (Kapan, Syunik…

Tovább
süti beállítások módosítása