A marsrutkáktól a plackartig

Közlekedni Kisinyovban

2014. december 17. - ruba

Kisinyov Moldova közel hétszázezer lakossal rendelkező fővárosa. Korábban megismerhettétek a város látnivalóit, most megismerkedhettek a város tömegközlekedésével.

Kisinyov tömegközlekedésének fejlődése a XIX. század végén indult meg, az első lóvasúti vonal 1889-ben nyílt meg. A város ekkor a cári Orosz Birodalom egy távoli kisvárosa volt alig százezer lakossal. A vonalat 1910-ben villamosították. A két világháború között Romániához tartozott a terület, de a város periférikus helyzetén ez sem változtatott, lakossága alig nőtt, 1930-ban is csak 114.000 fő volt. A villamoshálózat legnagyobb kiépítettsége idején 14 kilométeres volt, és 37 kocsival rendelkezett. A második világháborúban az üzem komoly károkat szenvedett. A villamos újjáépítése drága lett volna, ezért egy trolibuszvonal kiépítésébe kezdtek, ami 1949-ben nyílt meg.

s6301715.JPG

Trolibusz-felsővezeték a Ciocana lakótelepen. Itt más jellegű rendszert használnak mint Budapesten.

 

Érdekes egyébként, hogy Sztálin elég sok várostól kapott trolibuszt 70-ik születésnapjára, hiszen Budapest, és Kisinyov mellett, mint azt már korábban is olvashattátok Jereván trolibuszüzeme is ebben az évben indult. A város a második világháború után a Moldáv SZSZK fővárosa lett, és ezzel rohamos fejlődésnek indult. A kis kapacitású, öreg járművekkel üzemelő villamoshálózat nem tudott lépést tartani a város rohamos növekedésével.  A város lakossága 1930 és 1990 között közel a hatszorosára nőt (összehasonlítás képen, ugyanezen időszak alatt Budapest lakossága „csak” kb. 50%-al lett nagyobb. Ezért 1961-ben bezárták a még megmaradt villamos-üzemet, a városban azóta a folyamatosan bővített trolibusz-hálózat adja a tömegközlekedés gerincét. Érdekes módon itt a Szojvetunió megszűnése után nem történt meg a kötött-pályás  tömegközlekedés olyan mértékű visszaszorulása, mint pl. Jerevánban, vagy Ashgabatban (lásd a korábbi bejegyzéseket).  A trolibusz hálózat igazából nem csökkent, igaz nem is nőtt, amivel a jobb helyzetben lévő városok közé tartozik a térségben.

scheme_troll_rusrom.GIF

Kisinyov trolibusz-hálózata napjainkban (forrás: transphoto.ru)

A marsrutkák inkább a buszok helyét vették át, a város által finanszírozott buszközlekedés marginális szerepet tölt be ma már.  Felmerülhet, hogy a kötöttpályás, az autóforgalomtól zavartalan közlekedési mód hiánya nem okoz-e problémát. A jelenlegi helyzetben, bár a tömegközlekedésnek nincs előnye, a buszok és trolik nem igazán szenvednek emiatt késéseket, mert Kisinyovban ritkábbak a dugók mint Budapesten. Ennek oka, hogy a szovjet időkben tervezett úthálózatot széles, több-sávos sugárutak alkotják, sok kerületben irányonként 3-4  sávos főutak vannak (pl. a Botanica városrész fő útja, a Bulevardul Dacia irányonként 4 sávos), ez pedig egy egyharmad Budapest méretű városban bőven elég. Persze a dugó Kisinyovban sem teljesen ismeretlen, de nem akkora probléma, mint Budapesten. A jövőben tervek vannak egy metróhálózat kiépítésére (!), de ez egy ilyen szegény ország, ilyen, viszonylag kis városában elég komolytalan, konkrét tervek nincsenek is, inkább elképzelések vannak. Én egyetlen helyen találtam egy hálózattérképet, ez alapján a kisinyovi metró 3 vonalas lenne, de ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy Budapesten előbb lesz 8-as metró, mint Kisinyovban bármilyen metró. Ennél komolyabb tervek vannak a villamos visszaépítésére. A tervekben egy vonal szerepel, ami a város két legnagyobb lakótelepét a Botanicát, és a Ciocanát kötné össze. A vonal a belváros központját nem érintené, de a Stefan cel Mare sugárút végénél, a belváros szélén elhaladna. A villamos a jövőben továbbépíthető lenne a reptér felé, ami a Botanica lakótelep szélétől 4km-re található.

Trolibusz-hálózat

Kisinyov trolibuszhálózata ma 23 vonalból áll (lásd fent a térképet), melyek együtt 246km-t tesznek ki, ezeken 336 jármű üzemel. A hálózat hosszára Budapesthez nem találtam adatot, de itthon a járművek száma 161, tehát a kisinyovinak kb. a fele, nagyjából hasonló lehet az arány a hálózat-hosszban is. trolibusz-vonalak Kisinyov minden pontjára eljutnak, sőt még a szomszédos Durlesti nevű kisvárost is elérik. A legfőbb tengely természetesen a Stefan cel Mare, itt 7-9 járat közlekedik, illetve nagyon fontos még az erre merőlegesen, a főtérnél elhaladó útvonal, amelyen szintén 9 járat közlekedik. Összesen 16 járat érinti így a város főterét.

s6301647_1.JPG

Egymást érik a trolik a Stefan cel Mare sugárúton. A képen 2 Belkommunmash BKM 321-es kocsi és egy YUMZ-T2-es troli látható.

A külvárosi főbb tengelyeken jellemzően 3-4 járat közlekedik. Mindenhonnan van járat, ami legalább érinti a Stefan cel Mare sugárutat, emiatt a város két tetszőleges pontja között csak a trolibuszt használva is, jó eséllyel egy átszállással le lehet jutni. Néhány, esetben lehet szükség egy plusz átszállásra. A 3-4 járattal kiszolgált főbb tengelyeken jellemzően egy alapjárat közlekedik, ez az a járat, ami a Stefan cel Mare sugárútra közlekedik, ez jár a legsűrűbben, és ennek a járatnak a leghosszabb az üzemideje. A fő járat melletti 2-3 kiegészítő járat a város egyéb pontjai felé biztosít eljutást, néha érintve a Stefan cel Mare-t, néha nem. Ezen járatok általában rövidebb üzemidejűek (néha kifejezetten csak munkanapon, csúcsidőben közlekednek) és ritkábban járnak.

s6302275.JPG

Ziu-9-esek egy külvárosi végállomáson a Studentilor sugárútnál.

A fő járatok csúcsidőben, csakúgy, mint Budapesten 3-5 percenként járnak, a kiegészítő járatok sűrűsége elég széles skálán mozog. A Stefan cel Mare-n szinte egymást érik a járművek, 2-esével, 3-asával követik egymást. A nagyobb lakótelepeken is szinte percenként jön egy-egy járat.

s6301322.JPG

Régi (szovjet) típusú menetrend, mely az első és az utolsó indulás idején kívül csak járatsűrűséget mutat. Még akkor is, ha a járat 35 percenként közlekedik. Ma már nem nagyon vannak ilyenek Kisinyovban.

Az üzemidő kicsit szűkebb a Budapesten megszokottnál. Az alapjáratok üzemideje a legbővebb, a következőkben ezekről lesz szó. A legtöbb járat úgy indul el a külső lakótelepekről, hogy nagyjából 6 óra körül érjen be a városközpontba. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 5:30 előtt nem nagyon van trolibusz sehol, de mondjuk a belvárosból az első trolik 6 óra körül indulnak. Este pedig az utolsó troli úgy indul, hogy a belvárosból 10 óra körül indul kifelé az utolsó járat, néhány nagyon fontos járaton van közlekedés este fél 11-ig. Ezeknek megfelelően a város külső részeiről befelé sokszor fél 10 fele már elmegy az utolsó trolibusz (hiszen ez fog később 10 körül a belvárosból kijönni).

s6302300.JPG

Menetrend egy külvárosi megállóban. Az első járat mint látjátok 6:07-kor, az utolsó 22:22-kor indul.

A járműállomány meglehetősen vegyes képet mutatott ott jártamkor.  Kicsit kevesebb, mint a járművek fele Ziu-9-es troli, melyek a 80-as évek legvégén, és a 90-es évek elején kerültek Kisinyovba (vagyis az egykori budapesti Ziu flottánál jóval fiatalabb kocsikról van szó).

s6301354_1.JPG

Vidám Ziu-9-es.

Ezen kívül viszont számos típus képviselteti magát. Van néhány darab csuklós Ziu-10-es (a Ziu-9 csuklós változata), nagyobb számban fordul elő, szintén a 90-es évek elején beszerzett csehszlovák Skoda 14tr típusú trolibuszok is.

s6301689.JPG

Skoda 14Tr, mellette egy marsrutka.

Ez után a 90-es évek közepén beszerzett 4 darab, ukrán Yumz-T1-es csuklós trolibusz következett. A 2000-es évek legelején modernizált Skoda 14Tr-trolikat vásároltak, 2006-ban pedig néhány darab szóló Yumz T2-es ukrán gyártmányú troli gazdagította az állományt.

s6301654.JPG

Ukrán (dnyepropetrovszki) gyártmányú Yumz-T2-es

2011-ben aztán nagy számban kezdtek érkezni a belorusz Belkommunmash gyár BKM 321es típusú, modern alacsonypadlós trolibuszai. Ezekből ma már 100 feletti számú kocsi üzemel a városban, vagyis kb. az állomány 1/3-a modern, 1-2 éves, alacsonypadlós trolibusz (bár a budapesti troliflotta tartana itt).

s6301525.JPG

Modern Belkommunmahs troli a Stefan cel Mare sugárúton.

A hálózatot 3 garázs szolgálja ki, ebből az első garázs még a villamosnak épült, és 1949 és 1961 között vegyesen a villamos- és a trolibuszhálózatot is kiszolgálta. Egy utazás a trolibuszon 2 leibe kerül, a járműveken kalauz teljesít szolgálatot, nála lehet jegyet venni. A jegy gyakorlatilag egy darab papírfecni, amit a kalauz egy ujjára húzott madzagon tart, wc-papír szerűen feltekerve (egy gurigán persze rengeteg jegy van, és a megfelelő mennyiséget tépi le). A hamisítás ellen nagyon egyszerűen védekeznek, a jegyekre ugyanis egy sorszám van nyomtatva. Így, bár maga a jegy nagyon egyszerűen reprodukálható lenne, az nagyon nehezen kiszámítható, hogy a kalauznál éppen milyen sorszámú jegyszalag van. Ezért aztán az ellenőrök nem is annyira az utasokat ellenőrzik, hanem inkább az ellenőröket, hogy vajon mindenkinek adnak-e jegyet. A kalauzok jellemzően hölgyek, akik a pénzt egy köténykében tartják.

chi_in_u_131.jpg

YUMZ-T2-es utastere. Gondolnánk, hogy ez a troli ugyanabban az évben készült, mint a budapesti Solaris trolik?(A képet Némethy András készítette)

Autóbusz közlekedés

A rendszerváltást leginkább az autóbusz-ágazat szenvedte meg. Az egykor a trolibusz-hálózatot kiegészítő hatalmas buszhálózat ma már inkább csak árnyéka önmagának. 100 körüli aktív járművével egy közepes magyar megyeszékhelynek feleltethető meg az autóbuszüzem teljesítménye. A legtöbb vonal Kisinyov elővárosait szolgálja ki. Egész pontosan a kissé eltérő önkormányzati rendszer miatt igazából még ezek a falvak és kisvárosok is Kisinyov részét képezik. Ide tartozik pl. Cricova, Vadul lui Voda, Codru, Jaloveni, Ghidigici stb. Ezek a települések tehát közigazgatásilag Kisinyovhoz tartoznak, ám a gyakorlatban ezek kis falvak, esetleg párezres kisvárosok, emiatt a trolibuszhálózatot nem éri meg kivinni ezekre a településekre.

scheme_bus_rusrom.GIF

Kisinyov autobusz-hálózata 

Az autóbuszok Kisinyovon belül inkább kiegészítő szerepet játszanak. Főleg külvárosokat összekötő, ritka követési idejű vonalakból áll a hálózat, bár vannak járatok a belvárosban is. A buszjáratok általában elég ritkásan járnak, 20-30 perc a jellemző követési idő, még a sűrűbb vonalakon is. A buszflotta legutóbbi látogatásomkor három típusból állt. Ikarus 260-as és 280-as kocsik adták a flotta gerincét, emellett Liaz kocsik kisebb számban fordultak elő.

s6300934.JPG

Ikarus 280-as a Stefan cel Mare sugárúton

Vagyis a magyarok szívének kedves Ikarusokkal egész sűrűn találkozhatunk Kisinyovban. A buszok egy része a 90-es évek közepén került Kisinyovba, vagyis annyira még öregek sem voltak, ennek megfelelően 2010-es és 2011 es látogatásom idején még egész jó állapotban voltak. Érdekes, hogy a buszok között nagyobb arányban vannak csuklós járművek, mint a trolibuszok között. A buszokon egy utazás városon belül 3 leibe, az elővárosok felé, távolságtól függően 3-5 leibe kerül.

Marsrutkák

A városi közlekedés másik fontos ága a marsrutka. Pontos számot nem tudok, de egy helyen azt olvastam, hogy 1800 kisbusz rója a város utcáit. Ez igen szép szám, ha kiszámoljuk, ez nagyjából 600 szólóbuszt helyettesít. A járműállomány igen vegyes. Az egész modern, pár éves nyugati kisbuszok mellett (Mercedes Srpinter, Ford transit) régebbi orosz kisbuszok is vannak (Gaz).

s6301338.JPG

Mercedes Sprinter marsrutka.

Rengeteg vonal van, szinte mindenhonnan mindenhova el lehet jutni, és szinte nincs olyan kis utcája a városnak, amit ne érintene legalább egy marsrutka járat. A marsrutkák a szokásos módon működnek. A kisbuszok fix útvonalon közlekednek, mindenhol megállnak, ahol utasigény van rá, illetve a fontosabb trolibuszmegállókban mindig megállnak (persze ez lehet azért, van, mert az ilyen megállókban mindig áll valaki). Az utcán állva, a karunkkal jelezve lehet őket leinteni (úgy, ahogy a taxikat szokás). Menetrendjük nincs, akkor indulnak, amikor nagyjából megtelnek. Ha túl sokan szállnak le, akkor egy-egy nagyobb megállóban néhány percet szoktak várakozni utasokra, ilyenkor egy fiú (aki egyébként a pénzt gyűjti be az utasoktól) kiszáll, és kikiáltó módjára üvöltözik, hogy hova megy a marsrutka.

s6301633.JPG

Marsrutka fordul az egyik kis mellékutcából a másikba.

Szemben a buszokkal, és a trolibuszokkal, a marsrutkák éjszaka is közlekednek, de ekkor többet kell fizetni az utazásért. Egy nappali utazás 3 leibe, egy éjszakai 5 leibe kerül. Az éjszakai tarifa 22:00-tól 6:00-ig van érvényben.

Elővárosi vasút

Kisinyov egy vasúti fővonalon fekszik, de nem csomópont, így csak két irányba közlekedhetnek vonatok, az elővárosok nagyobb része felé csak közúton lehet eljutni. A vonatok délkelet felé bender-2 állomásig közlekednek, míg észak-nyugat felé Ungheni a végállomás. Egyik sem egy komoly irány, Bender felé 3 vonatpár, míg Ungheni felé 4 vonatpár van naponta, ezt Ungheni felé még kiegészíti napi egy pár vonat, ami Ocnita-ig közlekedik. Érdekes módon erre a hatalmas forgalomra külön elővárosi állomás épült (Chisinau Suburban), alig párszáz méterre a főpályaudvartól (ahol a napi 5-6 pár távolsági vonat megfordul).

s6300925.JPG

Chisinau-Suburban, Kisinyov elővárosi vasútállomása

Városon belüli utazásra ezek a járatok gyakorlatilag használhatatlanok.  A járműállomány egységesen a magyar Ganz-Mávag által gyártott D1-es dízel-motorvonatokból áll (Moldovában nincs villamosított vasútvonal). Ezeket a vonatokat 1964 és 1988 között gyártották, összesen 605 szerelvény készült belőle (egy szerelvény 4 kocsis, két motorkocsiból, és két betét-kocsiból áll).

s6301924.JPG

D1-es motorvonat érkezik Bender-2 állomásra

Ma már viszonylag kevés van forgalomban belőle, de Ukrajna bizonyos részein (többek közt Kárpátalján) és Moldovában a helyi forgalom nagy részét még mindig ezek a motorvonatok szolgálják ki. Moldovában annyira komolyan gondolják ezeknek a vonatoknak az üzemeltetését, hogy 2012-ben modernizációs programot kezdtek, a vonatok a felújítás során fedélzeti Wiffi-t konnektorokat és légkondicionáló-berendezést is kapnak.

s6300977.JPG

D1 motorvonat utastere

A régi vonatok utastere leginkább az 50-es éveket idézi, fából készült székekkel és fakeretes ablakokkal. A vonaton wc is van, de reménykedjünk, hogy nem lesz szükség a használatára… Ezzel be is fejezném Kisinyov közlekedésének bemutatását, hiszen mi is lehet jobb végszó, mint egy koszos vonat wc? :)

Frissítés!

Egy jóbarátom 2016 októberi látogatása alapján sikerült kicsit frissíteni az infóimat Kisinyov közlekedéséről. A fontosabb változások a fenti cikkhez képest röviden a következők:

- Az elővárosi vonatok száma drasztikusan csökkent: Napi egypár vonat maradt Benderbe, és kettő Unghenibe.

-  A fentiek miatt Chisinau-Suburban állomás bezárt, a megmaradt elővárosi vonatok a rendes nagyállomásról indulnak

- A trolibuszok üzemidejét jelentősen bővítették a fontosabb vonalakon még éjfél után is van egy-két indulás, de szinte minden vonal üzemidejét kitolták 1-2 órával, így pl. amik régen csak este 7-ig jártak, most 8-9-ig üzemelnek.

- A kisinyovi trolikon ma már ingyen Wifi is elérhető.

Ha szeretnétek elutazni Kisinyovba, de nem tudjátok, hogy ezt hogyan tegyétek meg, akkor olvassátok el ezt a cikket: Utazás szárazföldön Moldovába

A bejegyzés trackback címe:

https://ruba.blog.hu/api/trackback/id/tr896991369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zerkovitz Dávid 2018.04.04. 16:24:20

2017 novemberében jártam Kisinyovban, ez idő alatt főleg troliztam. A jegyár azóta (4 év!) sem változott, 2 moldáv lejt (~34 Ft) kell fizetni egy utazásért. A járműállomány szemlátomást jó állapotú. ZIU-9-est csak ritkán láttam, de lerobbant külsejük ellenére még becsülettel másszák a város dombjait. Egy db Ikarus 280-ast sikerült kiszúrni a főutcán, ráncajtós, régi, "gyöngyizzós" utastéri világítással. A menetrend baráti, egymást érik a járművek, 2 percnél többet sosem vártam semmire. A városi utak állapota generálisan szerintem nem rosszabb a pesti átlagnál. (Hogy ez melyik várost minősíti, inkább ne menjünk bele.) A repülőtérre (amely infrastrukturálisan, kinézetben, és főleg tisztaságban felveszi a versenyt bármelyik nyugatival) négysávos sugárút vezet, gyorsan, kényelmesen elérhető a városból taxival. A jegyekről még annyit, hogy Kisinyov népe a buszon ültében-álltában a hatjegyű sorszám első és második három tagját adogatja össze, azt várva, mikor egyezik a két szám. Hogy ez szerencsét hoz, vagy csak vmi "nonprofit" lottó, nem tudom. :-)
süti beállítások módosítása