A marsrutkáktól a plackartig

Taxizni közép-Ázsiában

2014. december 10. - ruba

Mai posztomat már régen megígértem, itt az ideje, hogy teljesítsem ígéretemet. A bejegyzés nem a városokon belüli taxizásról fog szólni, hanem a városközi, távolsági taxizásról. Ahogy az ember egyre szegényebb országokba látogat el, úgy fogynak el az állam által nyújtott közlekedési szolgáltatások, és úgy kap egyre nagyobb szerepet a magánszektor. Azonban a szegényebb országokban sokszor az infrastruktúra állapota, illetve a magánszektor tőkehiánya teszi lehetetlenné a normális buszos szolgáltatás nyújtását, néha pedig az is előfordul, hogy egyszerűen olyan kicsi a forgalom, hogy nem éri meg még egy kisbuszt sem indítani. Emiatt ha az ember ellátogat közép-Ázsiába, akkor szinte elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb taxizásra kerüljön sor. Itt néhány tanácsot és pár érdekesebb élményt osztanék meg.  Ezek alapján, aki arra jár, már felkészültebben nézhet szembe a problémákkal, illetve tudhatja, hogy pontosan mire vállalkozik (azért mi is nagyjából tisztában voltunk vele).

Leginkább Tádzsikisztánban vagyunk a taxikra utalva, de Kirgizisztánban, Türkmenisztánban, és Üzbegisztánban is elő-elő fordulhatnak olyan utak, amiket csak taxival lehet megtenni, esetleg taxival a legegyszerűbb. Én magam egy Biskek-Os-Murghab-Khorog-Dusanbe-Hudzsand-Taskent utat végig taxival tettem meg (ez összesen 2400km), ezen kívül még voltak hosszabb-rövidebb utak Üzbegisztánban, Türkmenisztánban, Iránban és Irakban is. Ameddig lehet, kerüljük a taxik használatát, a vonat vagy a busz sokszor lassabb, néha zsúfoltabb, de mindig sokkal olcsóbb, és stressz-mentesebb, és ez nagyon sokat ér. Tehát ha nem okoz indokolatlanul nagy időkiesést a vonat, vagy a busz (marsrutka), menjünk inkább ezekkel!

iran_2405.jpg

Taxik, és taxisok Iránban. Nemc sak városon belül használhatjuk őket.

Azonban mint fentebb írtam, ha huzamosabb időt töltünk közép-Ázsiában, és rendesen be akarjuk járni a régiót, akkor elkerülhetetlen, hogy taxizásra kényszerüljünk. Mire érdemes ilyenkor odafigyelni? A legfontosabb, hogy előre alkudjunk meg az árban, és a célállomást is alaposan verjük a kedves sofőr fejébe, mert sajnos a memóriájuk elég rossz, és hajlamosak útközben már úgy emlékezni, hogy mi nem A-ból B-be megyünk, hanem csak C-be, ahonnan B még 100km. Furcsa módon olyan sose fordult elő, hogy az eredetinél távolabbi célállomásra emlékeztek volna, ez persze biztos csak véletlen. Hogy ez biztos legyen, érdemes mind az árat, mind a célállomást egy papírra felírni (a megfelelő országokban cirill betűkkel, nehogy olvasási nehézségei legyenek kedves sofőrünknek), még indulás előtt, és a sofőrrel esetleg szignóztatni.

A legtöbb helyen a taxi nem egy olyan szolgáltatás, mint nálunk, hogy ha te kifizeted, csak téged visz. A szabad helyek függvényében a sofőr még annyi embert vesz fel, amennyit csak lehet. Ez persze elkerülhető, ha kifizetjük az ő árukat is, de ha mondjuk egy 5 személyes autónál megalkudunk, hogy a sofőr elvisz 30 dollárért 250km-re, akkor ne lepődjünk meg, ha utána még a maradék négy helyre is elkezdi a 30 dolláros fuvarokat gyűjteni. Ilyenkor választhatunk, hogy vagy együtt utazunk 4 helyivel (jobb esetben más turistákkal), vagy fizetünk a sofőrnek még 120 dollárt. A szabad helyeket se az EU-s szabványból tessék levezetni! Egy tádzsik dzsip a sofőrön kívül általában 6 utast tud szállítani a következő módon: 1 ember ül az anyósülésen. Ő a legszerencsésebb, mert neki egy egész ember helye jutott, lábtere is van, és a biztonsági öv luxusát is élvezheti, nem beszélve a kilátásról. Érdemes erre a helyre ráhajtani, mert nem feláras, annak ellenére, hogy kétszer olyan jó, mint az összes többi. A hátsó üléssoron, amit a tervezők 3 gyerekre, vagy két felnőttre terveztek, 3 felnőttet tuszkolnak be. Ez azzal jár, hogy a két mélyedés miatt mindenki kicsit féleoldalasan ül, és a biztonsági övet (ha egyáltalán van) esélyünk sincs bekapcsolni. Ilyen helyen a láb is kissé szűkösen fér el, de ez még oké. A szélső helyekről a kilátásban is gyönyörködhetünk.

iran_3238.jpgTaxi Irakban. Itt a szolgáltatás viszonylag drága, de ezért kényelmesen utazhatunk.

4 utasunk már megvan, de hova ül a maradék kettő? Szerencsére a dzsipek kombi-kivitelben készülnek, vagyis van egy nagy hátsó csomagtartó, amit bűn lenne nem kihasználni, ide egy pótülés beszerelésével máris kaptunk két újabb helyet. A probléma ezzel a két hellyel, hogy legjobb jóindulattal is csak kettő, maximum 7-8 éves gyerek fér el benne kényelmesen, két felnőtt aligha. Ide lehetőleg soha ne üljünk! Én egyszer végigszenvedtem egy ilyen helyen 7-8 órát, a végére azt hittem, hogy amputálni kell majd a lábamat. A lábnak szinte semmi hely nincs, és a fejünk is éppen a tető alatt van, ami azt jelenti, hogy a legkisebb bukkanónál egyből beverjük a fejünket (és ne aggódjunk, bukkanó lesz elég…). Azért persze itt is ki lehet bírni egy utat, de ha egy mód van, az itteni helyeket kerüljük el. Ha megkérnek minket, hogy üljünk hátra, álljunk ellen! Ők is tudják, hogy az a legrosszabb hely, és talán abban reménykednek, hogy a tudatlan külföldi majd belemegy a cserébe. Ezek után felmerül, hogy hova mennek a csomagok. Leginkább az autó tetejére kötözik fel őket, ehhez nagyon értenek, olyan erősen oda szokták kötni a cuccokat, hogy azt egy lavina se tudná lesodorni.

dscf_1001a.jpg

A Murghab-Khorog úton sofőrünk ellenőrzi a csomagok rögzítését egy pihenőnél.

A sofőrök nem kapnának taxis engedélyt Budapesten az biztos. Készüljünk fel, hogy ha sofőrünk dohányzik, akkor minden gond nélkül rá fog gyújtani (végül is ez az ő autója..), az ablakot persze ilyenkor lehúzza, de óhatatlanul fog jutni a füstből az utastérbe is. A másik kihagyhatatlan dolog a muzsika. A taxisok imádják a muzsikát, és egy percre nem kapcsolnák ki a rádiót. Az ízlésük érdekes módon nagyon egyforma, mind a helyi népzenére alapozott diszkós slágereket, esetleg mulatós, sírva vígadós dalokat részesítik előnyben. Tádzsikisztán hegyvidékein rádió-adók hiányában általában egy 8-10 dalból álló válogatást hallgatnak, ami például egy 17 órás úton azt jelenti, hogy minden érfelvágósan érzelgős badahsáni slágert legalább 25-ször meghallgathatunk. Érdemes ezért aztán saját zenét vinni magunkkal, egy olyan eszközön, aminek az akkuja sokáig bírja.

 

Tádzsik muzsika. Ilyen, és ehhez hasolnó slágereket élvezhetünk minden út, minden percében :)

A sofőrök alapvetően a Szovjetunióban szocializálódtak, így fogalmuk sincs az olyan fogalmakról, mint az ügyfélközpontúság, vagy a szolgáltatás. Ha ismerőssel találkoznak, akkor simán leállnak fél órára beszélgetni vele, és nyilván az út közben meglátogatott éttermek sem teljesen véletlenszerűen vannak kiválasztva.

Érdemes az árakról előre tájékozódni, hogy tudjuk, nagyjából mi a reális ár. Forgalmasabb útvonalakon van lehetőségünk alkudni is, ilyen pl. a Biskek-Os út, itt a taxik az osi bazár közelében várakoznak egy rakáson, mindenkinek érdeke, hogy pénzt keressen, így nem valószínű, hogy megpróbálnának irreálisan magas árat mondani, mert akkor valaki más úgyis alájuk ígér. Itt fontos, hogy egy kicsit hagyjuk őket, hogy ajánlatot tegyenek, ne ugorjunk be az első kocsiba, akármilyen kedvesen is próbálnak betessékelni. Az alkudozásnál az orosz nyelvtudás nagyon jól jön, legalább a számokat érdemes megtanulni, mert nem sok kirgiz taxisofőr tud angolul, vagy németül. A következő részben egy rövid leírás következik az egyes szakaszok tanulságairól, tudnivalóiról:

Biskek-Os: Ez egy több mint 700km-es út, Kirgizisztán két legnagyobb városát köti össze. Biskekben az Osi Bazár közelében gyülekeznek reggelente az autók, nagy a forgalom ezen a vonalon, így biztos lesz szabad autó. Az út kb. 10 órát vesz igénybe, ezért érdemes korán reggel 7-8 körül elindulni, ha még emberi időben Osba szeretnénk érni. Árakat inkább csak tájékoztató jelleggel írok, hiszen másfél év alatt sok minden változhatott. Az indulás előtt 4800 kirgiz szomban állapodtunk meg. Ez kb. reális árnak tűnt. Ám sofőrünk elindulás után egy órával már úgy emlékezett, hogy Dzsalal-Abadba megyünk (ami csak 584km Biskektől). Persze mivel a témát ő hozta fel, nyilvánvaló volt, hogy csak lehúzni próbált. 6000 szomot kért volna Osig, végül 5000-ben kiegyeztünk, az a plusz 200 szom belefért, így összesen, négyen 21000Ft-ot fizettünk 700km utazásért. Az út legnagyobb része teljesen jó állapotban van, autópálya természetesen nincs, de a hegyvidéki átkelés ellenére, mint látszik közel 70-es átlagtempót tudtunk menni, ami szerintem jónak számít.

dscf_4332a.jpg

Jurták, és zöldellő hegyek, a kiváló állapotú Biskek-Os főút mellett.

A táj nagyon szép, Biskektől nem messze rengetegen laknak jurtákban, itt lehetőség van kumiszt kóstolni. A sofőr 2-3 óránként megállt egy-egy pihenőhelyen, de ha valami nagyon szépet láttunk, akkor a kedvünkért pluszba megállt néhány percre, vagyis összességében rendes fickó volt, azon kívül, hogy megpróbált plusz pénzzel lehúzni. Biskekből Osba a legrövidebb út Üzbegisztánon keresztül vezet. Amennyire én tudom, nem jellemző, hogy a sofőrök Üzbegisztánon keresztül mennének, ugyanis egy szép kerülővel ki lehet kerülni Üzbegisztánt, és nekik sem hiányzik a határátkelés macerája. Osban megkérdezte, hogy hova megyünk, vagyis házig vitt, ez egyébként a taxik többségére jellemző volt.

dscf_4396a.jpg

Gyönyörű, hegyvidéki táj a Biskek-Os főúton

Os-Murghab: Talán az út legszebb, és egyben legritkábban járt szakasza volt ez. Osból Murghabba naponta mindössze 1-2 autó indul, jobb napokon esetleg van több is, de van olyan is, hogy egyáltalán nem megy, ezért érdemes legalább egy nappal előre lefoglalni egy autót. A kisebb forgalom és a nagyobb igénybevétel miatt itt bizony magasabb árakkal kell számolni, így simán előfordulhat, hogy a 410km-es útért jóval többet fogunk fizetni, mint az előző 700km-es szakaszért. Osból reggel 6-kor indultunk egy tadzsik sofőrrel. Az út első fele Sary-Tash-ig kiváló állapotban van, ugyanis ezt a szakaszt a kínaiak felújították pár éve. Az út Sary-Tashnál, ami az utolsó jelentősebb kirgiz település 2000 lakóval, elágazik, az egyik ág Irkeshtam felé megy Kínába, a másik a Kyzyl-Art hágó fele Tádzsikisztánba, értelemszerűen innen az utat már nem újították fel a kínaiak. Az út itt nagyon rossz állapotban van, szerintem a szovjet idők óta nem volt felújítva.

dscf_744a.jpg

Kirgiz határállomás a Pamírban

Az út Sary-Tash után felemelkedik a Pamír magas hágóiba, és bőven 4000m fölött halad sokszor. A határ problémamentes, és a sofőrrel itt is meg lehetett egy-két helyen állni a tájban gyönyörködni pár percre. Az utat 9 óra alatt tettük meg, ami lényeges lassulás az előző etaphoz képest. Ennek az útnak csak terepjáróval lehet nekivágni. Itt sem ment minden simán, a 6 emberes kocsit kifizettük négyen, mert más utas nem volt, amúgy meg nem lett volna hajlandó menni. Persze attól, hogy kifizettük a hátsó helyeket, még nem lehet kihasználatlanul hagyni ekkora üres teret! Először csak tankolni álltunk meg, a csomagtartóba beépített 70literes tankba. Ez eleinte nem zavart, sőt kifejezetten örültem neki, hiszen nem tudtam, hogy pontosan mennyit megyünk, milyen útviszonyok várnak ránk, és mennyit fog fogyasztani a kocsink, így ezt a 70 literes tankolást példás előrelátásnak gondoltam ott. Én kis naiv… Aztán jött vagy 20 darab görögdinnye, amiket szintén bepakolt a csomagtartóba. ezt már nyilvánvaló volt, hogy eladni viszi.

dscf_770a.jpg

A 4282m magas Kyzyl-Art hágót előjelző tábla. A hágó képezi a határt Kirgizisztán és Tádzsikisztán között.

Ez azonban nem zavart igazán, egészen addig, amíg az orromat meg nem csapta a benzin illata. Nos, az illatfelhő nem nagyon akart oszlani, és pont ott, ahol én ültem az ablakot sem lehetett lehúzni, így egy benzin-gőz felhőben ültem. Persze a többiek lehúzták az ablakokat, így valamennyi frisslevegő jött, de hozzám jutott ebből a legkevesebb. A helyzet igazán akkor kezdett súlyosbodni, amikor egyre feljebb érve elkezdett fogyni az oxigén. 4000m felett már érezhetően sűrűbben kapkodtuk a levegőt, de amikor egyszer-egyszer kiszálltunk nem volt semmi bajunk, nem éreztük rosszul magunkat az oxigénhiánytól.

dscf_782a.jpg

Üdvözlőszöveg a tádzsik határon: " Badahsán Hegyvidék Népe Üdvözli Önt!" szól az orosz nyelvű felirat.

dscf_793a.jpg

Benzingőzös terepjárónk a határon

Azonban ahogy telt az idő, az állapotom úgy súlyosbodott, míg végül már enyhe hányinger kerülgetett, szédültem, és talán egy nagyon pici hőemelkedésem is volt a benzin-mérgezéstől. Szerencsére délután 3-kor, mikor már félájultan fetrengtem az első ülésen megérkeztünk Murghabba, és kiszabadulhattam a benzingőz fogságából. Másnap reggelre múlt el teljesen a rosszullétem. Természetesen kiderült, hogy a kocsi saját tankjában lévő benzinnek is csak kb. a felét használtuk el, vagyis ez a 70 liter eladásra jött át a határon.

dscf_842a.jpg

Kocsink az egyik megállásnál, szellőztettünk, de ez nem sokat ért.

Murghab-Khorog: Az út valamivel forgalmasabb, mint az Os-Murghab, biztos, hogy minden nap van autó, az ár nem is olyan vészes, ha jól emlékszem, a kb. 300km-es út fejenként 20 dollárba került. Az autót a szállásra is lehet kérni a recepcióstól, vagy el lehet sétálni a bazárba, ahol reggel gyülekeznek. Mivel Murghab egy kb. 3000-es kisváros, ez nem egy túl hosszú séta.

sam_9517a.jpg

A murghabi bazár, itt gyülekeznek reggel a kocsik. A kép délután készült, ezért nincs igazán élet, csak egy autó vár utasra. (A képet Némethy András készítette)

A kocsiban itt már mind a 6 hely elkelt, és tapasztalatlanságomból kifolyólag ketten leghátra kerültünk. Az út itt igazi kínszenvedés volt, a 8 óra alatt alig kétszer álltunk meg, a lábam zsibbadt, és minden baja volt. Közben görnyedten kellett ülnöm, hogy ne üssem be percenként a fejemet.  Az út viszontagságaiért azonban itt is kárpótolt a táj. Mint írtam az út 8 órát vett igénybe, kényelmes reggel 7-es indulással koradélutánra Khorogba érhetünk.

Khorog-Dusanbe: Ez már egy elég forgalmas útvonal, hiszen mégiscsak a tartományi székhelyet köti össze a fővárossal. A kocsik szintén a bazárnál gyülekeznek, már kora reggel, érdemes azonban előző nap délután kimenni a bazárhoz, és előre megalkudni egy fuvarra, mert egyébként előfordulhat, hogy reggel már nem lesz szabad hely. Az út nagyon hosszú, és kimerítő, kb. 600km-t kell megtenni, emiatt reggel korán, 6-7 órakor indulnak az autók. Többen úgy teszik meg ezt a hosszú utat, hogy út közben egyszer megalszanak valahol, de mi egyben nyomtuk le az egészet.

Az ember azt hihetné, hogy innen jobb utakon lehet haladni (mégiscsak egy tartományi székhely és egy főváros közötti főútról van szó), de talán ez az egész út legrosszabb állapotban lévő szakasza. Az út nagyon hosszan halad az afgán határon, egy folyó völgyében, nagyon szép tájakon.

dscf_325a.jpg

A Pandzs-folyó völgye. A kép bal oldala Tádzsikisztán, a folyótól jobbra pedig Afganisztán. Út mindkét oldalon van, de a tádzsik oldali út egy fokkal jobb, mint az afgán oldali főút.

Itt már felkészültebbek voltunk, és ugyan 4-ünk mellé bevettünk 2 plusz utast, ám őket cselesen hátra parancsoltuk (bár először persze bepróbálkoztak, hogy akkor ketten üljünk hátra…). Így mi 4 en utaztunk középen, és az anyósülésen, minden megállónál rotáltuk egymást, így mindenkinek jutott egy kis idő elöl a kényelmes helyen. Erre az útra kicsivel kevesebb, mint fejenként 40 dollárt kellett fizetni. A két plusz utas vadászása miatt elment kis idő, így végül reggel 8-kor keltünk útra. Dusanbéba, éjjel 1-re értünk.

dscf_382a.jpg

Tankolás tádzsik módra. Ez egy hivatalos benzinkút volt...

Az út nem telt minden izgalom nélkül, ugyanis este 7-8 óra fele a kocsi elkezdte megadni magát. Tudni kell, hogy egy nyugati, de elég öreg terepjáróval haladtunk, és bizony este 7-8 fele a hegymenetekben egyre jobban erőlködött a kocsi, sűrű, fekete-füstöt eregetve 1-es, 2-es ben araszoltunk felfelé. Sűrűn kellett hűtővizet újratölteni, ráadásul úgy, hogy valakinek mindig nyomni kellett a gázt, hogy le ne fulladjon az autó. A legjobb az egészben, hogy ez a haldoklás, pont egy olyan részen kezdődött, ahol több mint 2 órája jöttünk úgy, hogy egy települést sem érintettünk (vagyis kb. a semmi közepén voltunk), éppen kezdett sötétedni, és a forgalom is elég gyér volt. Volt olyan is, hogy hegymenetben megelőzött minket egy Kamaz teherautó… Az út maga legtöbbször katasztrofális állapotban volt, aszfalt alig, néha konkrétan földúton haladtunk, hatalmas port verve (igen, ez még mindig egy országos, elsőrendű főút).

sam_0121a.jpg

A Khorog-Dusanbe főút (A képet Némethy András készítette)

Nem volt túl biztató, az út utolsó 5 óráját egy ilyen autóval megtenni, de végül éjjel egykor 25-el elgurultunk a Dusanbe tábla mellett, ami igen nagy megkönnyebbülést okozott. Én úgy gondolom, hogy nem éri meg két napra elhúzni az utat, hiszen még ha éjjel kettőkor is kerülünk ágyba, másnap 10 óra fele már kipihenten vághatunk neki Dusanbe felfedezésének.

Dusanbe-Hudzsand-Buston (üzbég határ): Dusanbe elég nagy város, így attól függően, hogy hova megyünk, más-más helyekről indulnak a taxik. Dusanbe elővárosai felé marsrutkákkal is ki lehet menni. A távolabbi utazásokhoz azonban taxit kell igénybe venni. Hudzsand felé a város északi részén, a Rudaki sugárút végén, a cementgyárnál lévő buszvégállomásról indulnak a taxik.

Ez is egy nagyon forgalmas vonal, így az árból is lehet alkudni, és előre szervezni is felesleges. Mivel mi Üzbegisztán felé mentünk, de egy kicsit meg akartunk állni az ország második legnagyobb városában, Hudzsandban, így úgy egyeztünk meg a sofőrrel, hogy elvisz minket a határig ő, de Hudzsandban megállunk kb. egy órára. Ebbe bele is ment. Az út tádzsik mércével mérve kiváló állapotban van, leszámítva egy olyan, 6 km-es alagutat, ami viszont katasztrofális állapotban volt. Az alagútban nincs világítás, hatalmas kátyúk sorakoznak egymás után, melyekben összegyűlik a mennyezetről csöpögő víz. Az alagút hosszúsága miatt fény nulla, csak az autók lámpái világítanak. Ezen az úton már nem kell terepjáróval mennünk, egy sima személyautó is megteszi.

dscf_1152a.jpg

A Dusanbe-Hudzsand főút

Hudzsandban megnéztünk egy múzeumot, majd kijöttünk, hogy tovább induljunk. Ekkor közölte sofőrünk, hogy autója lerobbant, nem tudunk tovább menni. Becsületére legyen mondva, hogy szerzett maga helyett valakit, aki 15 perccel később meg is érkezett, és mivel mi előre kifizettük az egész utat a határig, plusz pénzt sem kért, az anyagiakat egymás között lerendezték. Hudzsand Duasenbétől 5 óra volt, míg onnan a határ kb. újabb egy óra

Üzbég határ (Chanak) – Taskent: A határ túloldalán rengeteg taxi várakozik, a 100km-es útra mi 40 dollárt, vagyis fejenként 10 dollárt fizettünk. Az út itt már jó állapotban van, jól lehet haladni. A sofőr itt is megkérdezte, hogy hova vigyen minket, tehát Taskenten belül házig visz az autó, ha kérjük. Itt a problémát az jelentette, hogy amikor fizetni akartam, akkor a 2004-es nyomású dollárra kitalálta, hogy az „régi” ezért nem fogadja el. Ez sajnos általam ismeretlen okból dívik arrafelé. Érdemes résen lenni, ugyanis valamiért a közép-ázsiaiak azt hiszik, hogy a régi dollár nem ér annyit, mint az újabb, pedig pontosan ugyan olyan dollár, mint a tegnap nyomott. A taxisok tökéletes alanyai az ilyen régi pénzek elpasszolásának, ugyanis a pénzváltós nem veszi be, viszont a taxis már szolgáltatott, és utólag fizetünk, így ha nem akar teljesen hoppon maradni, akkor elfogadja a régi dollárt is. Ha régi dollárunk van, akkor azt érdemes bekészíteni ilyenkor a pénztárcába, az újat meg elrejteni, majd amikor fizetésre kerül a sor, szomorúan mutatni neki, hogy csak régi dollárunk van. Higgyük el, annyira nem rossz az a dollár, hogy el se fogadja. Mi is így tettünk, és könnyebbek lettünk 40 régi dollárral.

dscf_379a.jpg

A baloldali terepjáró a mi kocsink. A tetőn, fekete fólia alatt vannak a csomagjaink.

Ezeken kívül még volt egy-két taxis utunk, ezekről azonban nem írok részletesen, mert a fentiekhez képest nem sok új tanulsággal rendelkeznek. Összességében azt tudom mondani, hogy ha a fentiekre odafigyel valaki, akkor igen sok kellemetlenségtől megóvhatja magát. Ha össze kéne foglalnom, akkor azt mondanám, hogy a taxisok Tádzsikisztánban alapvetően becsületesek, nem próbálnak meg átverni (vagy ha átvernek, akkor nagyon ügyesen csinálják), viszont a körülmények nagyon harmadik világbeliek. Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, és Türkmenisztánban a körülmények egy fokkal jobbak, viszont cserébe a sofőrök sokkal lehúzósabbak.  

A bejegyzés trackback címe:

https://ruba.blog.hu/api/trackback/id/tr106970037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

traktor 2016.11.20. 20:38:39

Szamarkand - Dusanbe vonalon érdemes lehet a taxizást megpróbálni?

ruba 2016.11.20. 20:47:58

@traktor: Más nagyon nincs, de arra készülj fel, hogy a határon nem visznek át, mert az üzbégek és a tádzsikok nincsenek túl jóban, így nem engedik át a másik ország autóit a saját területükre (tehát tádzsik rendszámmal nem mehetsz Üzbegisztánba és fordítva). Így két részletben kell megtenni az utat. Bár logikus lenne Penjikent felé menni, ami már nagyon közel van Szamarkandhoz, ez a határ sajnos zárva van. Ezért le kell menni Szamarkandból délre Denaun át a határig, bár én az üzbég szakaszon inkább vonatoznék, mert jóval olcsóbb, kényelmesebb, és nem vernek át. Denauból viszont mindenképp taxival kell menni a határra. A határról pedig Tursunzoda érintésével lehet eljutni Dusanbe-ba. Ha jársz északon, Taskentban is, akkor érdemesebb úgy szervezni, hogy az itteni (Oybek) határátkelőn menj át, mert a relatíve nagy forgalma miatt kevésbé szivatós, mint a déli határátkelő. Innen útba lehet ejteni az ország második legnagyobb városát Hudzsandot is.

traktor 2016.11.27. 19:13:45

Köszönöm, ez mindenképp hasznos lesz (mint elég sok más dolog, amit itt olvastam már, Kisinyovban jól jöttek). Kicsit még arrébb van a dolog, egyelőre felmérem, hogy egyáltalán milyen számokkal lehet kalkulálni.
süti beállítások módosítása