A marsrutkáktól a plackartig

Egy éves lett a blog!

2015. november 19. - ruba

  Ma egy éves a blog, és mint azt más blogokon megszokhattátok, ez a jeles nap mindig a múlt áttekintéséről szól. Nem lesz ez másképp itt sem, összefoglalom az elmúlt egy évet, és egy kicsit kitekintek, hogy mi várható a közeljövőben.

  Egy évvel ezelőtt tehát ezen a napon indult a blog, és rögtön bele is vágtam a közepébe egy jó kis Türkmenisztánról szóló írással (http://ruba.blog.hu/2014/11/19/turkmenisztan), majd rögtön másnap megjelent a Türkmenisztán közlekedéséről szóló írás (http://ruba.blog.hu/2014/11/20/tomegkozlekedes_turkemnisztanban).

dscf 1757.JPG

Ez a légkondicionált buszmegálló Asgabatban, a türkmén fővárosban az egyik első cikkben jelent meg.Érdekesség, hogy ez a buszmegálló egy olyan úton található, ahol nem közlekedik busz, viszont a légkondi működik, mint az a képen is látszik. 

  A kezdetek bemutatása után nézzük a számokat! Egy év alatt (ezt a mostanit nem számolva) 55 bejegyzés jelent meg, melyek össz olvasottsága a cikk írásának pillanatában (november 15.-én) 38951, vagyis egy bejegyzésre átlagosan 708-an kattintottak. Az 55 bejegyzéshez összesen 48 komment érkezett. Ezek szinte kivétel nélkül, érdemi, értelmes hozzászólások voltak, ezt nagyon köszönöm Nektek! Sok apró hibára is ti hívtátok fel a figyelmemet, amit szintén köszönök. A blogon persze előmoderálás van érvényben, így értelmetlen, sértő, vagy trollkodó kommentek nem is jelennek meg, ám elárulhatom, hogy az egy év alatt mindössze egyetlen egy kommentet nem engedélyeztem, ami szerintem jó arány.

  A blog két nagyobb témával foglalkozik, az egyik az utazás, a másik pedig a külföldi nagyvárosok közlekedésének bemutatása. Érdekes módon, bár az első téma populárisabb, több embert vonz, mégis a blogon a legolvasottabb bejegyzések az inkább rétegtémának számító, közlekedési témájú írások voltak. Az egy éves működés alatt 4 írás került ki ilyen-olyan formában az Index főoldalára, természetes, hogy ezek a legolvasottabb cikkek. Első helyezett az egykori Szovjetunió városközi trolibuszait bemutató, „Trolibusszal, a végtelenbe és tovább!” című írásom lett (http://ruba.blog.hu/2015/04/21/tavolsagi_trolibuszok) , majdnem 16000 olvasóval. Az első komolyabb megosztást megért cikkem ma a második helyen van. Kicsivel több, mint 5000 olvasót érdekelt a falusi TSZ-igazgató által megálmodott, és megvalósított trolibuszüzem története (http://ruba.blog.hu/2015/01/13/a_falusi_trolibusz), így erről többen olvastak, mint ahányan az ominózus faluban laknak. Harmadik helyezett lett a Teherán kaotikus közlekedését bemutató írás, kicsit kevesebb, mint 5000 olvasóval (http://ruba.blog.hu/2015/05/02/teheran_kozlekedese_avagy_a_kaosz_50_arnyalata).

16-iran_2771.JPG

Trolibusszal már nem utazhattok Teheránban, de itt a blogon még olvashattok róluk...

  Az első három írás tehát a közlekedés témakörében született. A legnépszerűbb, utazási témájú cikket kb. 2300-an olvasták, ebben utazási ötleteket adok olcsó utazáshoz (http://ruba.blog.hu/2015/10/27/tippek_olcso_utazashoz). A legnépszerűbb cikk, mely nem Indexes háttértámogatással szerezte olvasóit, a Dusanbe közösségi közlekedését bemutató írás volt (http://ruba.blog.hu/2015/04/18/dusanbe_kozossegi_kozlekedese). Nem csoda, hogy majdnem ezren olvasták, hiszen a trolibusz után futó áramszedő-kezelő elég szokatlan látvány lehetett :).

04-dscf_566.JPG

A dusanbei trolibusz után futó áramszedő-kezelő.

  A másik végletet mindössze 85 érdeklődővel az Alma-Atát bemutató cikkem képviseli (http://ruba.blog.hu/2015/01/12/turistaskodni_alma_ataban). Talán nem sikerült jól a címadás, talán a téma nem túl érdekes, ki tudja, mindenesetre én nem bánom, hogy megírtam. Viszont kissé méltatlanul mellőzöttnek érzem a közép-ázsiai taxizást bemutató blogbejegyzést (188 olvasó), ezt mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el (http://ruba.blog.hu/2014/12/10/taxizni_kozep-azsiaban)!

dscf_793.JPG

Taxink a Kizil-Art hágónál, 4000m magasan. A taxis utazásaink sok izgalmat tartogattak, mégse olvastátok túl sokan, talán majd most megjön a kedvetek hozzá :)

  A visszajelzések szerencsére alapvetően pozitívak, így a jövőben sem kívánok nagyon változtatni a dolgok menetén. Az eddigi bejegyzésekben 18 országból hoztam nektek témát, a jövőben ezt a kört szeretném tovább bővíteni. A közeljövőben egy Tbiliszi tömegközlekedéséről szóló cikk várható, és az első, utazási tippes cikk sikerén felbuzdulva várható, hogy a jövőben még lesznek hasonló írások, hiszen utazni jó! Ha a jövőben nem szeretnétek lemaradni a megjelenő új írásokról, akkor kövessétek a blogot a facebookon is, ahol nem csak az új írások, hanem sok érdekes kép, és rövid kis történetek is megjelennek naponta (https://www.facebook.com/rubablog/) .

 

  Végezetül szeretném mindenkinek megköszönni, az elmúlt egy évben a sok biztatást, a kommenteket, megosztásokat, és természetesen azoknak is hálás vagyok, akik csak elolvasták valamely írásomat! Tartsatok velem a következő egy évben is!

A bejegyzés trackback címe:

https://ruba.blog.hu/api/trackback/id/tr408080736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása