A marsrutkáktól a plackartig

A Grúz riviéra fővárosa, Batumi

2016. március 27. - ruba

Grúzia az egyik kedvenc országom, azon belül is pedig az egyik kedvenc városom a tengerparti Batumi. Az egykori szovjet riviéra legdélibb városa méltán népszerű célpont az utazók körében. Na persze nem magyarok, angolok, amerikaiak, lengyelek vagy németek tömegeire kell gondolni. A népszerű üdülőhelyekre jellemző multikulturalizmust itt törökök, örmények, azeriek, oroszok, izraeliek (akikhez ez az egyik legközelebbi, nem muszlim ország, ezért meglepően nagy számban utaznak ide) és kisebb számban irániak, ukránok adják, a természetesen nagy számban itt nyaraló grúz mellett.

iran_322.jpg

Tipikus batumii utcakép: Felújított házak, pálmák, díszburkolatos úttest. A sarkon emelkedő sitthalom és a néhány fel nem használt kő is mutatja, hogy itt nemrég végezhettek az építéssel. A háttérben a Sheraton Hotel emelkedik.

Az örményeknek például ez a legkönnyebben elérhető tengerpart, ugyanis az örmény-török és az örmény-azeri határ le van zárva. Irán felé mehetnek, de az iráni tengerpart nagyon messze van, így az egyetlen értelmes célpont az örmények számára a grúz tengerpart. Persze kis számban szinte a világ minden tájáról érkeznek turisták a városba, ami nem is csoda.

iran_357.jpg

Színes épület Batumi központjában.

Batumi a Grúzián belül autonóm, Adzsár köztársaság fővárosa, alig 15 kilométerre található északra a török határtól, a Fekete-tenger partján. Adzsária, Grúzia dél-nyugati részén található, nevét az itt élő adzsár népről kapta, akik a hivatalos grúz nyelv egy helyi dialektusát beszélik, és egy részük muszlim vallású. A terület 1991 és 2004 között gyakorlatilag független volt Grúziától, egy helyi hadúr vezetése alatt, aki leginkább csempészésből tartotta fenn magát és kicsiny államát. 

iran_396.jpg

Az adzsár és a grúz zászlók, háttérben a kikötő utastermináljának épülete, mögötte az óriáskerék.

2004-ben aztán az új elnök, Mikhail Sakhashvili helyre állította a terület feletti ellenőrzést, egy gyakorlatilag vér nélkül lezajlott akcióban (sajnos az elnök a többi szakadár területtel már nem volt ilyen szerencsés: Abházia és Dél-Oszétia azóta sem tartozik Grúziához). Adzsária, és azon belül is Batumi gyors fejlődése ez után vette kezdetét. Ma a város igazi turista-paradicsom, szállodákkal, éttermekkel, szórakozó-helyekkel és persze az elengedhetetlen tengerparttal.

iran_331.jpg

A tengerpart, háttérben pedig Adzsária hegyei.

A város két, jól elkülöníthető részből áll. A tengerparttól befelé, a Chavchavadze utcáig tartó területen található a belváros, ahol szédületes tempóban épülnek a hotelek, újítják fel a már meglévő házakat, folyamatosan cserélik díszburkolatra az utak és a járdák felületeit. Ezen kívül a város többi részén elég nagy kettősség a jellemző: Sok helyen építenek új lakásokat, szállodákat, irodákat, vagy újítanak fel régi épületeket, ám még nagyon sok az elhanyagolt, omladozó, régi épület.

iran_380.jpg

Rozoga panel, nem messze a város központjától. Látszik, hogy Grúziában sincs pénz mindent felújítani.

A belvárosban olyan neves szállodaláncok találhatóak meg, mint a Kempinski, a Sheraton, a Radisson Blu, a Hilton és a kissé más világba tartozó Inturist. A neves szállodák, és az éttermek mellett más "attrakciók" is szolgálják a város látogatóit: Az alap állatkert és cirkusz (ezek szinte minden nagyobb egykori szovjet városban megtalálhatóak) mellett egy modern delfinárium, óriáskerék, kilátó-torony és több kaszinó is található a belvárosban.

iran_318.jpg

A város egyik főtere, a háttérben a Radisson szállodája emelkedik a tengerparton.

  Azok is megtalálják a számításaikat Batumiban, akik nem csak könnyed szórakozásra vágynak, hanem érdeklődnek egy kicsit a kultúra iránt is. A városban egy-két múzeum mellett majd minden vallás temploma megtalálható, van mecset, zsinagóga katolikus és ortodox templom is. A várostól néhány kilométerre délre található az ókori rómaiak által épített Gonio-erőd, mely később bizánci, genovai és oszmán uralom alatt is ált.

iran_385.jpg

Adzsár mecset...

iran_452.jpg

... és katolikus katedrális jól megférnek egymás mellett Batumiban.

Az építészet iránt rajongóknak is érdekes lehet egy batumii kiruccanás. A városban a hagyományos grúz építészet mellett a cári idők orosz épületei, a szovjet rendszer grandiózus palotái és a modern építészet érdekes megoldásai is megtalálhatóak. Van itt többek között Velencét idéző tér, arcot formázó ház, sztálini felhőkarcoló, bizánci stílusú templom, és New Yorkot idéző felhőkarcoló is. Az épületek között több, gyönyörűen felújított tér is található, aranyozott szobrokkal, szökőkutakkal és padokkal.

iran_421.jpg

Arc-ház :)

A szubtrópusi éghajlatnak megfelelően a város útjait égbe szökő pálmafák szegélyezik, a város körüli hegyeken teát termesztenek, a tengerparti parkban pedig még bambusznádat is találhatunk. A tengerparttól kicsit beljebb emelkedő hegyek gyönyörű hátteret adnak a városnak. A városba látogatóknak érdemes kicsit elmerülni a grúz konyhaművészetben is. A grúzok büszkesége a hacsapuri, mely egy lágysajtokkal töltött tésztalepény. Ennek speciális adzsáriai verziója az "adzsaruli" vagy teljes nevén "adzsaruli hacsapuri". Ez egy csónak alakú kenyértészta, melynek mélyedésébe sajtot tesznek, majd a sütés végén egy darab tojást ütnek bele, ami 1-2 perc további sütés után gyakorlatilag tükörtojássá válik a sajt felett. Ekkor szedik ki a sütőből végleg, tesznek hozzá egy kis kocka vajat, ami szépen ráolvad, és kész is az igazi adzsaruli.

adjarian_khachapuri_4.jpg

Adzsaruli Hacsapuri (A kép forrása: Wikipedia)

A hacsapuri mellett a grúzok nagyon büszkék a boraikra (a borkészítés módját a mai Grúziában találták fel 8000 évvel ezelőtt!), a teáikra és a grúz kávéra is (melyet ugyanúgy készítenek, mint a törökök az igazi török kávét).   Persze aki valami ismerős ételekre vágyik, annak az országban már elérhető az egyik legnagyobb amerikai gyorsétteremlánc, de ennek látogatását egy ilyen gasztronómiával rendelkező országban nem javaslom!

iran_325.jpg

Az egyik tengerparti park.

Batumiba a legegyszerűbben egy repülő-vonat kombinációval lehet eljutni Magyarországról. A WizzAir hetente kétszer repül a Grúzia közepén található Kutaiszibe. Kutaisziből naponta négy vonat közlekedik Batumiba, igaz ezek közül egy éjszaka, így nem játszik, viszont a másik 3 vonat kb. egyenletesen el van oszlatva a nap folyamán, így ha valaki Kutiasziben akar egy kicsit körülnézni az is megoldható. Fontos tudni, hogy a vonatok jelenleg nem mennek el Batumiig, mert ott épp épül az új pályaudvar, emiatt jelenleg a vonatok a szomszédos Makhindzsauri állomásig közlekednek, ami kb. 6-7 kilométerre van Batumi központjától. Az állomásról pár percenként indulnak buszok a belvárosba.

iran_347.jpg

Modern kisbusz egy batumii helyijáraton.

Aki kicsit kalandosabban szerente utazni, annak lehetősége van Isztambulból közvetlen busszal egész Batumiig elmenni. Isztambulba pedig megint lehet választani a repülő, és a szárazföldi megoldás között, én kétszer utaztam végig ezt a Budapest-Batumi utat szárazföldön, az egyikről ebben az írásban emlékeztem meg: Utazás Budapesttől Teheránig, szárazföldön. Aki pedig nagyon sok pénzzel és idővel rendelkezik, valamint szereti a kalandokat, az megpróbálkozhat az Odessza (Ilyicsivszk)-Batumi kompjárattal, ami hetente kétszer közlekedik, az út kb. 3 napig tart, és a legolcsóbb jegy irányonként 95 amerikai dollárba kerül.

iran_433.jpg

Szintén egész érdekes ez az új épület.

A városon belül 15 buszjárat, és számtalan marsrutka (iránytaxi) vonal üzemel, a város minden egyes részét ellátva. Azoknak, akik inkább kerékpároznának, a budapesti Bubihoz hasonló Batum Velo rendszer áll rendelkezésre. Grúziába magyarok vízum nélkül utazhatnak, a hatóságok általában nagyon kedvesek, és segítőkészek a külföldiekkel. Bár Grúziában alapvetően barátságos árakkal találkozhatunk, azért Batumi árai, népszerű üdülőhely lévén kissé borsosabbak, mint Grúzia többi részén. 

iran_351.jpg

Óratorony.

Azok, akik esetleg továbbutaznának, itt több ország vízumát is beszerezhetik, tekintve, hogy egész sok ország tart fent konzulátust a városban. A magyarokat ezek közül több nem érinti (hiszen például Törökországba és Örményországba már nem kell vízum), de azok, akik esetleg Iránba, vagy Azerbajdzsánba utaznának tovább, vízumukat itt is intézhetik.

iran_359.jpg

Az iráni és az azerbajdzsáni konzulátusok épületei egymás mellett találhatóak. A kép egyébként is jól reprezentálja Batumit. Két, építés alatt álló épület is látható rajta, mutatva, hogy milyen szélsebes tempóban fejlődik a város.

Remélem tetszett az írás, és ti is kedvet kaptok egy kis grúziai kiruccanáshoz! Ha érdekel, hogy hogyan lehet szárazföldön eljutni Budapestről Batumiba, akkor olvassátok el a "Szárazföldön a Kaukázusba" című cikkemet is (címre kattintva megnyílik :))

A bejegyzés trackback címe:

https://ruba.blog.hu/api/trackback/id/tr998451528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dieter 2017.09.15. 22:50:08

Hiánypótló cikk, néhány kiegészítést, aktualizálást engedj meg: a Wizz 2018 májustól már heti 3 járatot közlekedtet, és az egyik már nem éjszakai lesz! Kutaisziből már csak napi 2 pár vonat közlekedik, talán egyszerűbb az ország nevét használó buszcéggel közvetlenül a reptértől 2 órát utazni. Az új vasúti pályaudvar elkészült, csak kicsit került közelebb a városhoz, már csak 4-5 km. Itt működik turisztikai információs iroda, egy másik a tengerparthoz közel, kb "Az egyik tengerparti park." c. felvétel készítésének helyétől pár méterre. Ami nagyon tetszett, az a kikötő mellől induló kabinos felvonó (lanovka), a külváros felett megy át egy nem túl távoli, de azért nem is közeli hegyre (menetidő 11 perc, jegy 15 Lari) ahonnan csodás kilátás nyílik a városra. Hosszú és köves tengerparton napozóágy 3-5 Lari, napernyő 3 Lari.

G. Zoli 2017.10.08. 22:41:14

@dieter:
Te hol nézted azt a menetrendet, amiben két vonat van Kutaiszi és Batumi között? Én csak egyetlen pár vonatot találtam a táblázatos menetrendben, de a kereső még azt sem adja ki. Az új állomás meg egy vicc, kint a város szélén van, miközben közvetlenül a belváros mellett ott van egy teherpályaudvar, nem értem miért nem oda építettek peronokat.
Ha minden jól megy, jövő hónapban megyek Grúziába, szerettem volna vonattal bejárni az országot, de ilyen gyér kínálat mellett ez nem lehetséges, legalábbis 4-5 nap alatt biztos nem.

ruba 2017.10.09. 11:44:06

@G. Zoli: Én is csak egy vonatot láttam. Sajnos a vasúti közlekedés tényleg elég gyér, de az egy-két megmaradt éjszakai vonattal lehet kicsit trükközni esetleg. Viszont az ország alapos bejárásához, főleg ha kevés idő áll rendelkezésre, mindenképpen ajánlott a buszokat is igénybe venni.
süti beállítások módosítása