Ma van május 9.-e, mely Oroszországban és több szovjet utódállamban a mai napig a Győzelem Napja néven ismert. Ez az ünnep természetesen a szovjet időkben is nagyon fontos volt, így stílusosan mára ezzel kapcsolatos képválogatással készültem. Minden államnak, amelyik meg akarja kísérelni a nemzetépítést fontos, hogy legyen olyan történelmi eseménye, ami az egész nemzet emlékezetét megmozgatja, amit mindenki kicsit sajátjának érez, és elfogad. Ez még az olyan régóta létező, és magától értetődőnek tűnő nemzetállamoknál is így van, mint például Magyarország. Március 15., A honfoglalás, október 23. vagy épp augusztus 20.-a mind olyan napok, események, melyek igen fontosak a nemzet egyben tartásának szempontjából. El lehet képzelni, hogy ha a kicsi és homogén Magyarországon ezek az események ennyire fontosak, akkor a föld 1/8-ára kiterjedő, 200 millió lakosú, több száz népcsoport által lakott, alig néhány évtizedes Szovjetunióban ez milyen fontos lehetett. A baj csak az volt, hogy nem nagyon volt olyan dolog, ami egyformán fontos lett volna a moldáv földművesnek, a yukagír pásztornak, a nyenyec halásznak, az észt költőnek, az orosz vasutasnak, az üzbég gyapotszedőnek és az örmény borásznak. A Szovjetunió előtti időszak eseményeiből csak korlátozottan lehetett ilyet találni. Természetesen adta magát a Szovjetunió létrejötte, a "Nagy Októberi Szocialista Forradalom". Nyilván ez is egy fontos ünneppé vált, ám gond volt vele, hogy eseményei szinte csak Szentpétervárra terjedtek ki, ráadásul az ekkor létrejövő Szovjetunió sok olyan európai területet nem tartalmazott, amit később a második világháború utáni ország már igen. Ezzel szemben a második világháborús győzelem tökéletesen megfelelt a célnak: A háború eseményei közvetlenül érintették az ország kb. 1/3-át, ahol a szovjet lakosság kb. fele élt, vagyis minden második szovjet állampolgár olyan településen élt, ahol konkrétan zajlottak harci cselekmények. Emellett rengetegen vettek részt katonaként a háborúban, ezáltal azokhoz is közel kerültek az események, akik egyébként a háború által nem érintett területen éltek (pl.: Üzbegisztánban). Nagyon fontos, hogy a Szovjetunió megnyerte a háborút, tehát sikerként könyvelhette el az eseményeket, és sok helyen tényleg felszabadítóként ünnepelték a katonákat, így a békét, demokráciát, jólétet elhozó állam imidzsét is lehetett kicsit propagálni, még ha ez távol is állt a valóságtól (gondoljunk csak a Tanú című film jelenetére, melyben Virág elvtárs emlékezteti Pelikánt arra, hogy ők hoztak burgonyát előszőr a háború után). Ezek után nem csoda, hogy az egykori ország szinte minden sarkába jutott egy második világháborús emlékmű.
A Baltikumban elég komolyan dolgoztak azon, hogy eltüntessék a Szovjetunió nyomait. Különösen igaz ez a második világháborús emlékművekre, hiszen ez nekik pont az orosz megszállás kezdetét, függetlenségük elvesztését jelentette. Kivételt azok a helyek képez(het)nek, ahol nagy számú orosz él. Az egyik ilyen a kelet-lettországi Daugavpils, ahol a lakosság 80%-a orosz nemzetiségű. Az itteni emlékmű látható a fenti képen.
Ráadásul nem csak arról van szó, hogy nem bontották el az emlékművet, hanem mind a mai napig aktívan tartanak megemlékezéseket, és az örökláng is folyamatosan ég. A fenti képen a daugavpilsi emlékművön elhelyezett friss koszorúk, és csokrok láthatók. A kép 2015 augusztusában készült.
Az örökláng elég gyakori elem az ilyen emlékműveken, ami érthető is, hiszen így emlékeznek a halottakra.
A Baltikum után következzen Belarusz. Sajnos ez a minszki kép nem sikerült a legjobban,de a teljesség végett ezt is betettem.
Belarusz után szokás szerint Ukrajna következik. Ezen a képen a legtipikusabb emlékmű látható: Egy egyszerű emelvényen egy tank áll, ezek csöve jellemzően nyugat (vagyis az ellenség) felé néz. Ezekből az emlékművekből annyi van, hogy erős a gyanú, hogy egy külön gyárban, sorozatgyártásban készültek. Ez a kép a nyugat-ukrajnai Kamenyec-Podolszkban készült.
Ha nem tank, akkor általában oszlop készült. Ennek a zaporozzsjei emlékműnek az érdekessége, hogy 2005-ben emelték, vagyis jóval a Szovjetunió felbomlása után, ám ez nem igazán látszik rajta.
Kercs a "Hős Város" kitüntetést is megkapta, amit a különösen keményen helytálló városok nyerhettek el. A képen az ennek emlékére emelt, nem túl bonyolult emlékmű látható. A Krím-félsziget keleti végén lévő nagyváros ma már Oroszországhoz tartozik.
Szintén Hős Város, és szintén ma már Oroszországhoz tartozik Szevasztopol, ami a Krím-félsziget dél-nyugati csücskében található. Szevasztopolban azonban már akkor is nagyon erős volt az orosz jelenlét, amikor a város Ukrajnához tartozott. A 2010-ben készült képen az orosz Fekete-Tengeri Flotta egyik emlékműve látható.
A kelet-ukrajnai Harkov emlékműve.
Persze a nagyobb városokban komolyabb emlékmű-komplexumokat emeltek. Kijev például, mely nemcsak a Szovjetunió 3-ik legnépesebb városa volt, hanem szintén kiérdemelte a "Hős Város" címet, egész hatalmas emlékparkot kapott (talán Moszkva után a legnagyobbat). Van itt óriás örökláng (a képen kb. középen a csészealj szerű építmény), az ország legnagyobb 130 méteres szobra (a kép jobb szélén, neve "Leszja Ukraina" vagyis "Ukrán Anyaföld"), haditechnikai kiállítás, domborművek, és persze emlékmúzeum. A területen mindenfelé elhelyezett hangszórókból 2013-ig orosz katonadalok, és indulók szóltak, tovább erősítve a hangulatot.
A múzeum előcsarnoka.
Az emlékmúzeum 3 szintes, a legfelső emeletén csak a hősi halottak neve szerepel. Ennek a teremnek a mennyezete látható a képen.
Ukrajna után látogassunk el a kicsiny Moldovába. A kép egy vidéki útkereszteződésnél készült, és a tipikus "fapados" emlék-park látható rajta.
Moldova fővárosa, Kisinyov is kapott egy méretes emlékparkot, katonasírokkal, domborművekkel és öröklánggal. Az emlékpark központi eleme a képen látható emlékmű. Ez igen ügyes szimbolikával rendelkezik. Az 5, egymásnak támaszkodó puskacső a háború 5 évét jelképezi (Ők ugyanis a háborúnak csak azt az időszakát veszik figyelembe, amikor a németek velük háborúztak, az előtte lévő időszakot nem, így a háború 5 éve: 1941,1942,1943,1944 és 1945). E mellett az egész felülnézetből egy 5 ágú vöröscsillagot ad ki.
Moldova keleti részén található a szakadár Dnyesztermenti Köztársaság. Ennek fővárosában, az erősen oroszbarát Tiraszpolban is természetes, hogy megemlékeznek a háborús győzelemről, ám ezt nem vitték túlzásba, mint az a fenti képen is látszik. A táblát egyébként minden évben újrafestik az aktuális évszámnak megfelelően.
Természetesen a legnagyobb emlékmű Moszkvában található. A kép az emlékpark elején készült, innen fél kilométer a háttérben látható épület, melynek fél-kör alakú homlokzata kb. 200 méteres. Összehasonlításul, a budapesti Hősök tere 60m hosszú, és kb. 40m széles.
A park végén található épület közelebbről.
A Kaukázusban nem sok emlékmű maradt meg. Ez a példány a grúziai Borzsomiban élte túl a rendszerváltást.
Közép-Ázsiában ellenben sok helyen megmaradtak a háború emlékművei, pedig ezt a régiót nem is érte el a frontvonal. A képen az alma-atai Panfilov-parkban található egyik márványtábla látható. Az egész park a háborúra emlékeztető szobrokkal, táblákkal és kiállított haditechnikai eszközökkel van tele, viszont itt nem olyan domináns ez a tematika, mint Kijevben, ahol kifejezetten ezért hozták létra a parkot. Itt inkább egy már meglévő parkban helyeztek el emléktáblákat, szobrokat.
A kirgíz fővárosban, Biskekben egy stilizált jurta képezi az emlékmű alapját. Középen örökláng lobog.
Íme az örökláng maga. A frissen oda helyezett csokor is mutatja, hogy itt sem merült teljesen feledésbe a háború.
Az emlékmű része még a kirgíziai hősi halottakat felsoroló kőtáblák sora, a képen ezek egyike látható.
Szintén Kirgizisztánban készült a fenti kép. Az ország keleti felében található Karakol emlékparkja látható rajta.
A parkban azon emberek szobrai is láthatóak, akik a városból elnyerték a "Szovjetunió Hőse" címet. Az ország szegénysége miatt nincs igazán pénz arra, hogy ezt a parkot olyan tüchtig rendben tartsák, mint a moszkvait, ez talán ezen a képen látszik a legjobban.
Íme például a 21 évesen elhunyt Dzsumas Aszanalijev szobra.
Az emlékpark főalakja itt is, akárcsak Kijevben, egy nőalak.
Kirgizisztán után Türkmenisztánba látogatunk (Üzbegisztánban nem botlottam ilyen emlékműbe). A türkmén főváros, Ashgabat tele van az új rendszer különböző emlékműveivel, szobraival. Ezek nagyrészt fehérmárványból és aranyból vannak. Ezektől eléggé elüt a tipikus szovjet emlékmű a város központjában.
Ez is az asgabati emlékmű része, ez azon kevés helyek egyike a városban, ahol még találkozhatunk orosz nyelvű felirattal.
Az emlékmű másik felén pedig cirill betűs türkmén nyelvű felirat olvasható, ami ma már szintén kuriózum.
Tádzsikisztán fővárosában, Dusanbéban a város feletti hegyen található egy egész komoly emlékpark.
Az emlékmű központi eleme itt is az örökláng volt, ami ma már nem ég.
Hegyi Badahsán fővárosában, a 25 ezres Khorogban is találunk második világháborús emlékművet.
Az emlékmű egész jó állapotban van, már a tádzsik viszonyokhoz képest.
Persze az örökláng itt sem volt annyira örök életű...
A Szovjetunió egykori legmagasabban fekvő városában, Murgabban is emeltek természetesen egy kisebb emlékművet. Itt nem sok minden változott, csak a szovjet zászlókat cserélték tádzsikra.
Az örökláng persze itt sem ég már, de azon kívül nem sok minden változott a 3600 méter magasan fekvő városban. A háttérben a Pamír hegyei láthatóak.
A sorozat korábbi részei:
1. rész: Lenin szobrok
2. rész: Panelházak
3. rész: Autók
4. rész: Vasút
